Tönkretehet egy fiatal fiút mentálisan az, hogy képtelen kapcsolatot kialakítani és párt találni magának?
Elsősorban a másokkal való kényszeres összehasonlítgatást érzem a probléma okának. A másokhoz képesti értéktelenség érzését. Lehet, hogy ez is a maximalizmus, a teljesítménykényszer egy formája, de nekem az az érzésem, hogy itt többről van szó. Pl. az állatoknál is megfigyelhető, hogy az az állat, ami nem tud párzani, nem tud ennek az ösztönnek teret engedni, az agresszív lesz, "megkattan". Ez az embereknél is így működik?
Függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak, nekem saját, belső szükségletem, hogy ezen változtassak. Úgy érzem, felemészt ez az érzés, miközben magam előtt teljesen leértékelődöm, mint férfi. Még lányok között sem érzem igazán férfinak magam. 22 éves vagyok, de érettsegileg és sokszor alkatra is max 19-nek érzem magam (ezt mások is megerősítették, hogy nem értik h van diplomám (informatikus) és hogy vagyok 22). De a vágy mellett ugyanakkor valami nagyon erős félelmet érzek, amikor ismerkedem, és amikor kezdene kialakulni valami. Félek az intimitástól, és leginkább attól, hogy egy lány előtt kiderülne, hogy én valójában ennyire gyerek vagyok, ennyire nincs tapasztalatom és ennyire félek.
A legérdekesebb egyébként az az egészben, hogy valahol úgy érzem, megszokható a magány. Persze, amikor jobban átgondolom, hogy hétvégente egyedül ülök, hogy nem részesülök a szerelemben, meg úgy semmiben, amiért fiatalként érdemes élni, akkor iszonyatosan letaglóz ez az érzés... de pont ezért igyekszem nem belegondolni. De mégis, a magányban biztonságot érzek. Attól félek, hogy ez állandósul, mert megszokom.
válasza: válasza:Lehet érdemes lenne felkeresned egy pszichológust / pszichoterapeutát!
A soraid alapján a probléma mélyebb gyökerű, mintsem "egyszerűen" a magány. És a kérdésedre válaszolván: igen, tönkreteHETi (szándékos kiemelés).
Ameddig folyamatosan másokhoz hasonlítod magad, és az van szemelőtt, hogy bezzeg a többieknek van kapcsolatuk, akkor
1) sosem fogod megszokni a magányt, hiszen a hiány van a fókuszban.
2) konstans ráerősítesz a saját, általad tökéletlenségnek titulált állapotra, amit ráadásul személyiségbeli hiányosságokra vezetsz vissza, azaz
3) leértékeled önmagad
A jó hír, hogy ezeken a dolgokon lehet változtatni. A rossz, hogy nem egyszerű, és nem megy egyik pillanatról a másikra. Illetve vastagon benne van, hogy szakember nélkül kishíján mission impossible. Nem mondom, hogy lehetetlen, és respect, ha ezeket a dolgokat egyedül is a helyükre tudod tenni. Viszont - nyilván ha van mód rá - mindenképp javasolt segítséget kérni. Ugyanoda jutsz el, mintha egyedül sikerülne, csak sokkal gyorsabban.
válasza:"Félek az intimitástól, és leginkább attól, hogy egy lány előtt kiderülne, hogy én valójában ennyire gyerek vagyok, ennyire nincs tapasztalatom és ennyire félek."
Gyerekkori gyökerei vannak. Kötődési zavar, vagy valami ilyesmi. Terápiás segítséget keress.
válasza:Biztonságra a kudarctól való félelem miatt vágysz nagy valószínűséggel, valamint a "hú, nem merek kezdeményezni, nyitni, mert megszégyenülhetek, rosszul sülhet el" érzés miatt.
Lehet hogy először csak - rágörcsölés nélkül - barátokat lenne érdemes keresni, pl. téged érdeklő csoportokban, vagy fórumokon. A baráti közösség meghozhatja a magabiztosságot, ismerkedni-beszélgetni kötetlenül lehet stb.
Ha nem megy, vagy úgy érzed segítségre van szükség, lépésenként is rá tud vezetni szakember miképpen, hogyan lenne érdemes nyitni, napi gyakorlatokkal.
válasza:Nagyon köszönöm a válaszokat, de valamit félreértés történt vagy én nem fogalmaztam tisztán.
Barátszerzéssel nincsen problémám. Sőt. Rengeteg barátom van rengeteg programra, illetve 3 társaságom is van. A fő problémám, hogy aki tetszik azt bármennyire is meg akarom ismerni, csak esténként fantáziálok róla, mert nem bírom kifejezni az érzéseim normálisan. A szüleimmel is így van ez, hiába mondanám, nem jön ki a torkomon, amit akarok. Ösztönösen elakad. Aludni sem bírok sajnos, mert ilyenkor jönnek fel a dolgok amiket valójában érzek és nem mertem vagy nem tudtam aznap elmondani/kimondani.
válasza: válasza:Nem vagyok vallásos. Sőt. Különösen ódzkodom a keresztény emberektől. 2 évet jártam egy ilyen iskolába 13-14 éves koromban, amikor a legjobban formálható az ember személyisége. Olyan beteg tanáraim voltak, akik miatt mai napig megfelelési kényszerrel küszködök, biztos vagyok benne h részben nekik köszönhető. Valahogy kitudódott, hogy nem vagyok vallásos és onnantól kezdve kipécéztek maguknak. Életem legrosszabb 2 éve. Boldogan mentem oda és még boldogabban jöttem el mikor végeztem.
Tudom,, hogy segíteni akartál a kommenteddel kedves 8as és nem ilyen választ vártál, de köszönöm neked, mert rávilágítottál, hogy biztosan van benne szerepük a kereszényeknek, amivel ma küzdök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!