Létezik állatfüggőség?

AHA, TÁRSFÜGGŐSÉG, BORZASZTÓ. Lesz a válasz.

Már 3 éves koromban örültem ha az óriási plüssömet beengedték az óvodába.

Aztán folyton lett valami kisállatom. Lakásba mi mást? Degu, hörcsög, halak, nyuszi. Nem mind egyszerre, de váltogatták egymást. Élveztem, ha költhettem rájuk a zsebpénzemet. Jó kaják, almok. Aztán jöttek a csigák. Achát. El lett b.szrintva, meg tudnám magamat ölni, amiért nem voltam elég okos. Szüleim sem, de akkor is én tehettem volna ellenük. Aki jártas e témában, az tudja.

Szóval mindegyik iskolás koromban jelent meg életemben. Az iskola padban arról fantáziáltam mennyivel jobb volna ott tartózkodnom, ha ott lehettek volna.

Azóta ”felnőttem” lett kutyám, cicám, ja meg véletlenül nyuszim is. Kutyám lett “direktbe”

Többi állatom mentett.

Hinnétek hülye vagyok, hogy mindenhova velük megyek, de meghálálják.

Macskámmal kb dumálok, pacsizik, parancsra ül, fekszik.

Kutyám is minden szót megért.

Nem lehet vele nyugodtan lepihenni sem, mert ami elhagyja számat, arra ő felpattan és várja hogy megmutassam neki!

Úgyhogy előnyöm is van belőle, meghálálják azzal, hogy azonosulnak velem és rendkívül kommunikatívak.

Viszont ha nem vagyok velük, kb meghalok és nem bírok semmit sem élvezni. Kutyám nélkül fáj sétálni, cicák nélkül heverni, nélkülük nem jó lennem, pl ha egy túra úgy zajlana le, hogy a kutyám nélkül kéne lennem, szerintem abban bizakodnék, hogy letörjenek a lábaim.

Az az öröm amit kimutat ha magammal viszem, nem azt érdemli, hogy otthon hagyjam.

Nekem egy napom nem teljes, ha ő vagy a többi állatom nem elég vidám.

Ők ugyanígy boldogtalanok, ha én nem vagyok. Kamerán bámulom őket milyen letargikusan vegetálnak ha nem vagyok velük.