Aspergeres fiúként nem jeleskedem a reál tantárgyakban! Nem furcsa ez? Érdemes lenne kivizsgáltatnom magam?

Kisgyerekkènt ovis korodban milyen volt az èrdeklődèsi köröd?

Mennyire későn kezdtèl beszélni?

SNI-s mikor és miért lettèl?

Hogy úsztad meg a diagnózist?

Szerintem amiatt van ez a sztereotípia, hogy sok autista fiú, mivel a humán világot gyakorlatilag nem érti, inkább a reál területek irányába fordul, azzal foglalkozik sokat. És hát sok esetben a gyakorlat teszi a mestert.

Könnyen lehet hogy te se vagy képtelen a matekot megtanulni, az akadály inkább hogy nem érdekel, emiatt elhanyagoltad, emiatt hiányoznak az alapok és akkor persze hogy nem érted.

Szociális kommunikációs fejlesztés létezik, nézz utána. Szerintem minimum egy olyan szintre érdemes megpróbálni feltornázni magad, hogy akivel akarsz, tudjál kapcsolatot teremteni. Ha a emberrel nem is akarsz, valószínűleg lesz egy-két fontos eset, ha véletlenül belefutsz olyanba akinek azonos az érdeklődése, akkor oda tudj hozzá menni.

Nem furcsa. A beszűkült érdeklődési kör jellemző az autizmusra - bár korodra a legtöbb kamasz már specializálódik, humán vagy reál irányba.

A diszkalkulia meg az Asperger-szindróma nem zárja ki egymást. Most az autizmus irányába inkább még ne vizsgálódjatok - lehet, hogy emiatt eltanácsolnak a gimnáziumból, és nehéz olyan helyet találni, ahol befogadnak. Az EKG-ban és a Humánusban is betelhettek a helyek.

Kezdjük azzal, hogy az öndiagnózis mindig veszélyes, tehát a kérdésed arra a részére, hogy érdemes-e kivizsgáltatnod magad a határozott és egyértelmű válasz az igen.

Ezen kívül nagyon igaz mindaz, amit előttem is írtak mások is, hogy az autizmus és így az asberger jellemzője is a speciális érdeklődés, nem feltétlenül a reál.

Ezen kívül minden fiatalra igaz diagnózistól függetlenül, hogy az a fontos, hogy valamiben, valamikben kiemelkedő legyen, a többi meg meglegyen. Szerintem az is nagyon jó pont, amit írt vki előttem, hogy mivel általában a fiúk reál beállítottságúak, de közel sem mindenki, az autisták meg pláne, ezért ez inkább következmény szokott lenni, mint szimptóma.

Mindezeken kívül pedig minden a tanáraidon és a tanítási módszereiken múlik, mert én pl. átlagos gimnazista lányként küszködtem és utáltam a reáltárgyakat, aztán láttam példákat utána, később arra, hogy hogy lehet bármit úgy tanítani, hogy érdekes legyen, megfogjon, értsem és akarjam tanulni, legyen az bármilyen reál tárgy, tehát vszeg csak a tanítási módszer nem neked megfelelő, ám ehhez meg találhatsz külső segítséget magántanár, korrepetálás, tanfolyam vagy bármilyen más segítség formájában, mert közben meg kár lenne, ha lehúzná az átlagod, ugye.

Mindenesetre hivatalos diagnózis nélkül te se diagnosztizáld magad, mert jót nem teszel magaddal, hanem sőt, csak rosszat, úgyhogy fordulj szakemberhez diagnózisért!