Ez egy létező mentális betegség lenne ?
Figyelt kérdés
Eszembe jutnak emberek és benne maradnak az elmémben sokáig. A semmiből van hogy be csöppen egy ismerős,barát,rokon, stb. az elmémbe és rá fókuszál az elmém. Bármit is csinálok bármivel is vagyok elfoglalva mintha a gondolataim " megszólalnának " az adott személyről aki becsöppent az elmémbe, és van hogy ez napokon át tart, hogy nem tudom kiverni a fejemből akit az elmém benn tart. Úgy kell ezt elképzelni mint mikor pl. vitatkozik egy ember valakivel és utána automatikusan rá fókuszál az adott személyre az azt követő órákban és napokban, és nem tudja kiverni a fejéből mert bármit is csinál, bármivel is van elfoglalva, rekflex szerűen mindig eszébe jut rövid időközönként az adott személy. Hasonlóképpen van nekem is ez a dolog. És a probléma az egészben az hogy súlyosbodik és nem is akárhogyan. Már már kínzó hatást gyakorol rám a saját elmém, ugyanis akit éppen benn tart személyt sokszor olyan gondolatokat formál a saját elmém róla amit én tudatosan önszántamból soha nem tennék, konkrétan az elmém negatív gondolatokat generál az adott személyről, sokszor szexuális jelleggel. Tapasztalt már esetleg rajtam kívül ilyesfélét valaki ? Gondolom ez egy létező mentális betegség, és biztosra állítom hogy nem is álltalános/hétköznapi kategóriába eső. Ha tapasztalt már valaki ilyes félét vagy esetleg ha ismeri valaki az ilyen típusú betegségek konkrét diagnóziást, legyen olyan kedves megosztani velem hogy neten utána tudjak olvasni mielőtt pszichiátert keresnék fel. Nagyon mélységesen köszönöm annak aki segít.ma 05:01
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!