Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Akik vesztettek el párjukat...

Akik vesztettek el párjukat mentális betegség miatt, ti hogy dolgoztátok fel?

Figyelt kérdés

Hogy van valaki, akit szeretsz, de a mentális állapota miatt ellök titeket magától, vagy így szinte minden ok nélkül megváltoznak az érzései irányotokban és nem akarja a kapcsolatot tovább.


Nekem sajnos két ilyen élményem is volt egy szenélyisegzavaros és egy nagyon súlyos depresszióval küzdő párommal.

Az személyisegzavaros átkattant, és az idealizált személyéből, aki voltam ellenség lettem, aki ártani akar neki.


Másik esetben pedig egy súlyosan depresszióra hajlamos párom volt, akivel ugyan voltak gondok, de nagyon szerettem, aztán alig egy hétvége alatt megváltozott minden. Emiatt én elkezdtem aggódni, amivel külön megbántottam azt mondta, és két nappal később közölte, hogy ő így nem akarja folytatni a kapcsolatot.


Mindkettő rettenetes élmény volt, mert tudom, hogy nem vagyok tökéletes partner, de egyik esetben sem éreztem, hogy én adtam volna okot a szakításra, mégis mindkét exem azt mondta, hogy én váltottam ki belőle ezt. Ami furcsa, mert korábban mentálisan nem problémás emberekkel sosem volt ilyen gondom. Azóta beszéltem egy pszichológussal, vagyis mostmár járok, ő mondta, hogy pont az érzelmi instabilitás miatt ilyen emberek általában csak ideig-óraig tudnak egy kapcsolatban működni terapia nélkül, azzal együtt is nehezen, és egyik exemet se kezelték sajnos.


De akkor is rettenetesen érzem magam, mert magamat okolom, hiába tudja az eszem, hogy nem kellene, minden nap eszem magamat, hogy miattam ment tönkre a kapcsolat, főleg az utóbbi depressziósnál, és most már én is belecsúsztam egy depressziós időszakban emiatt.


Mások, akik így vagytok, ti is szenvedtek az önmarcangolastol, meg saját magatok hibáztatásától?



tegnapelőtt 09:54
 1/4 anonim ***** válasza:

Én nem vesztettem el, együtt élünk, és én is mentális beteg vagyok.

Még úgy is nagyon nehéz, hogy mindkettőnket kezelnek, és a betegségeink jól szinten tartottak.

Egészséges embert egy ilyen típusú párkapcsolat csak lehúz, és vannak olyan betegek akikkel nem is lehet együtt élni, még akkor sem, ha kezelés alatt állnak.

Azt tudom tanácsolni, hogy pszichoterápiás kezelés segítségével dolgozd fel ezeket a problémákat, és a jövőben vigyázz arra, hogy ne találd meg a nem kezelt mentális betegeket, mert sajnos velük nem lehet mit kezdeni.

tegnapelőtt 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
A nyár elején történt. Távkapcsolat volt, bejelentette, hogy sikertelen öngyilkossági kísérleten van túl. Azóta hozzám sem szólt. Nagyon megviselt, alapból én is labilis vagyok, de ez beállította a hangulatom egész nyárra. Tulajdonképpen azóta sem dolgoztam ezt fel teljesen.
tegnap 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

2! Sajnálom, ez rettenetes lehetett! 😔 Nagyon szeretted őt? De, hogy történt, nem voltak előjelek, nem beszélt róla, hogy ilyesmire készülne?


Nekem az volt a borzalmas, hogy egyik este még azt terveztük, hogy mit csinálunk jövő héten, meg a leendő eskűvőnket beszéltük -igaz még csak álmodozás szintjén- két nappal később meg: "Én már nem igazán hiszek a kapcsolatunkban"...😟 mindezt úgy, hogy közben én nem adtam rá okot! Pár napra rá szakított velem.

tegnap 09:22
 4/4 anonim ***** válasza:
Engem sem kezelnek bpd és bipoláris. Boldog kapcsolatunk van másfél éve egészséges partnerrel. Vannak epizódok, vannak instabil időszakok mégis boldogok vagyunk. De nem mindenkinek sikerül, és sokan inkább bezárkóznak ahelyett, hogy beszélnének a párjukkal. Nekem az a legfontosabb, akármi van nem lököm el magamtól, sokat tud segíteni a jelenléte
tegnap 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!