Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Csak az alkohol segít, és...

Csak az alkohol segít, és félek, hogy mi lesz akkor, ha már az sem fog. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

26 éves vagyok, és pár hete kezdtem el rendszeresen inni. Munkából hazafele jövet minden nap veszek magamnak egy üveg bort, amit felbontok amint haza érek, és lefekvésig elszürcsölgetem. Előtte nagyon rosszul voltam, amint haza jöttem munkából erős szorongásom volt, néha pánikrohamaim is, de volt olyan is, hogy már hazafele jövet a vonaton alig tudtam visszatartani a sírást. Borzasztó halálvágyam van, már el is terveztem, hogy hogyan tenném meg, el is mentem már arra a helyre.


Nagyon rosszul alakult a kamasz korom (családi problémák, nagyon rossz anyagi háttér, bántalmazó szülők, stb.), az egyetlen fénypont egy bizonyos lány volt, akit nagyon szerettem, de csak ritkán tudtam vele lenni (ő abban a városban lakott, ahol nagymamámék éltek, én pedig csak nyáron tudtam odalátogatni). Úgy három évig tartott ez a "kapcsolat", vagy minek is nevezzem. Úgy ért véget, hogy telefonon felhívott, és elmesélte, hogy lefeküdt egy sráccal, akit egy buliban ismert meg pár nappal azelőtt, ekkor voltam én 17 éves. Velem nem akart lefeküdni, arra hivatkozva, hogy ő még korainak érzi ezt. Természetesen én nem erőltettem rá semmit, még ha nagyon is akartam, hogy megtörténjen.


A kamaszkorom hátralévő éveiben nagyon zárkózott lettem. Gimiben évvesztes is lettem, mert ellógtam a suliból a brutális szorongás miatt, de végül sikerült leérettségiznem, és elkezdenem az egyetemet. 20-21 évesen éreztem azt, hogy most már újra el szeretnék kezdeni ismerkedni, szeretnék egy jó kapcsolatban lenni. Ekkor kellett ráeszmélnem arra, hogy már nincs sok ártatlan lány az én koromban, illetve a huszonéves ártatlan lányok nagy része azért az, mert rideg. Ha pedig megtudtam egy lányról, hogy már volt valakivel nemi érintkezése, akkor teljesen kiábrándultam belőle, mindegy, hogy mennyire jöttem ki jól vele előtte.


Aztán 21 éves koromban összejöttem egy 18 lánnyal, aki lefeküdt egyszer valakivel még 16 éves korában. Elmondtam neki már a kapcsolatunk kezdete előtt, hogy ez engem zavar, és nem tudom, hogy hogyan tudok változtatni az érzéseimen. Azt mondta nekem, hogy ő ezt megérti, és hogy szerinte csak bemagyarázom magamnak, és hogy majd ha elég időt töltök vele, akkor elmúlik. Kettő és fél évig voltam vele együtt, és nem múlt el. Szakított is velem, arra hivatkozva, hogy ő már nem tudja nézni, hogy folyton letört vagyok. Én igyekeztem elfolytani magamban ezeket az érzéseket, hogy ne tűnjön fel neki, de nem sikerült mindig. Beszélni is próbáltam vele erről, mert eleinte még úgy voltam vele, hogy az elfolytás nem megoldás, de a beszélgetéseink mindig oda lyukadtak ki, hogy ő nem tud visszamenni az időben, és változtatni a múltján, ami teljesen jogos, de nem éreztem jobban magamat ettől.


Ez után a szakítás után leszögeztem magamnak, hogy soha többet nem adok esélyt olyan lánynak, aki már volt valakivel előttem, mert nem csak magamnak, hanem neki is ártok ezzel. A baj csak az, hogy már közelebb vagyok korban a 30-hoz, mint a 20-hoz, és az ártatlan lányok többsége tizenéves. Próbálkoztam fiatalabb lányoknál, de egyikkel sem találom a közös hangot, a legtöbb nyilván korabeli párt akar, és egyesek már furán gondolják, hogy 16-17 éves lánnyal egyáltalán szóba akarok állni. Korombeli nőkkel értek leginkább szót, de szorongok, valahányszor felmerül velük a szex kérdése, érzem, hogy nem akarom, hogy hozzám érjenek, és én sem akarok hozzájuk érni. Ugyanakkor vannak vágyaim, nem tudnék szex nélküli kapcsolatban élni. Az egyedüllét pedig számomra nem működik, nem tudok hosszú távon magányosan élni. Egyetlen vágyam, és életcélom, hogy családom legyen valakivel, akit szeretek, mert nekem soha nem volt valódi családom.


Voltam már több pszichológusnál, egyik sem mondott semmit, amit tudnék kezdeni ebben a helyzetben. Egyik pszichológus tovább akart utalni pszichiáterhez, mert szerinte nekem csak a gyógyszeres kezelés segíthet, de utána olvastam kicsit annak, hogy milyen gyógyszereket szoktak felírni ilyesmikre, és én nem akarom vállalni az esetleges mellékhatásokat, amikből sok van. Akkor már inkább az alkohol, és annak a mellékhatásai.


És akkor most elérkeztünk a kérdésem tárgyához. Mit tegyek, ha már az alkohol nem segít, vagy ha már neadjisten nem lesz pénzem rá? Tárgyilagosan végiggondolva én csak a halált látom reális kiútnak ez alól a gyötrő érzés alól, ami folyaton bennem van, ha már az alkohol nem használ.


Kétlem, hogy itt találom a megoldást, de nincs semmi ötletem. Azért köszönöm annak, aki elolvassa, és nem akar zsigerből belém kötni. Tudom, kicsit hosszúra sikeredett, pedig ez a rövidre fogott változat. Elnézést kérek az esetleges helyesírási hibákért.



okt. 19. 13:41
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:

30.: Gondolom, nagyon konzervatív neveltetést kaphattál. Nekem a tiszta múltú kifejezésről inkább az jut eszembe, hogy nem követett el bűncselekményt valaki, nem a szüzesség. A kereszténység kapcsolt erős bűnképzetet a nemiséghez. Pedig az önmagában nem bűn. Vannak szexuális bűncselekmények, de a nemiség önmagában természetes dolog. Rossz a véleményem a szabadosságról is, de szerintem te se gondolhatod komolyan, hogy attól, hogy valakinek volt már nemi kapcsolata, elveszti a tisztaságát. Aki így gondolkodik, az bűntudattal élheti meg a szerelmi beteljesedést is, mert úgy érzi, elvesztett valami értéket, pedig pont ellenkezőleg. A szerelemből történő testi egyesülés az élet egyik leggyönyörűbb, sőt, az egyik LEGTISZTÁBB élménye. A szeretet megélését emeli magasabb szintre. Mi emberek, testi lények is vagyunk, nem pedig testelen angyalok.

Ritka az, aki olyan szerencsés, hogy elsőre megtalálja az Igazit, vagy leélheti vele az egész életét (korai halál is van a világon). A többieknek óhatatlanul lesz több szexuális kapcsolatuk is, de ez természetes, egyedül élni rossz. Szexuális szükségletek is vannak, azokat is ki kell elégíteni. Ha valaki nem fűvel-fával csinálja, nem marasztalható el erkölcsileg szerintem.

nov. 2. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 A kérdező kommentje:
#27 Ha valaki egy prostival akar összejönni, mert attól lesz boldog, az az ő dolga, de ezzel én attól még nem tudok azonosulni.
nov. 2. 22:20
 33/51 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy miért alakultak ki a kérdésem alatt arról beszélgetések, hogy bepiszkol valakit a nemi érintkezés. Ez a téma szerintem teljesen független a kérdésemtől, mert én sehol nem állítottam ilyet.


Leszögezem itt világosan, hogy NEM ítélkezek az olyan emberek felett, akik aktív nemi életet élnek. Mindenkinek jogában áll úgy élni, ahogy akar.

nov. 2. 22:32
 34/51 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, csak többen eltérítették a témát erre, de te adtad az első lökést ehhez.

Kívánom, hogy találd meg a társadat és légy boldog.

nov. 2. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 anonim ***** válasza:

En nem kotekedni akarok de ha pszichiaterhez akartak elkuldeni, igenis erdemes elmenni.


Engem a pszichiaterem nagyon sokaig vizsgalgatott mire a vegen kiderult hogy colikalias vagyok es ettol voltak pszichozisaim. ( hozzateszem ezen kivul semmi colikaliara utalo jel nem volt) .


A pszichiater nem csak megfogja es felirja hogy jo akkor te mostantol frontinon es xanaxon fogsz elni, viszont ideig-oraig kellhet.


Mas okokbol jarok most pszichiaterhez es igen egy ideig kellett a frontin (nekem legalabbis). Mindenkinek jott a riogatas hogy jajj nem lehet rola leszokni, jajj az antidepresszansomnak mennyi mellekhatasa van stb, megis helyrejottem, kozben a pszichiater mas vizsgalatokra is elkuldott ahol “rendbeszedtek” (gasztroenzerologus, belgyogyaszat , endokrinologus stb) es nem is kell mar szednem ezeket.



Szoval ha tenyleg az a visszatarto ero, hogy mert “mellekhatasok” meg “gyogyszer” en azt javasolnam hogy inkabb menj el mert a pszichologus sem veletlenul gondolt ra hogy el kene kuldeni, mert o tobbet nem tud tenni.


Egyebkent mar elottem leirtak szt amit hozzatudnek en is tenni mint velemenyt , igy en csak a pszichiaterrol tudok nyilatkozni/ tanacsot adni.


Kitartast!

nov. 3. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 A kérdező kommentje:
#35 Azt már eldöntöttem, hogy nem vállalom az esetleges mellékhatások kockázatát. Erről senki nem fog meggyőzni.
nov. 4. 05:31
 37/51 anonim ***** válasza:
100%
Az alkohol sokkal rosszabb, mint a felügyelet mellett, átmenetileg szedett gyógyszer.
nov. 4. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 anonim ***** válasza:
Elakadtál 17 éves korodban, amikor a lány -helyetted- mással feküdt le. Ezt szeretnéd valahogy "visszacsinálni" azért ragaszkodsz a szűzességhez. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, de már nem tudok mire gondolni, minden mást megcáfoltál.
nov. 4. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 A kérdező kommentje:
#38 És ha ez a helyzet, akkor mi a megoldás? Keressek fiatalabb, szűz lányt?
nov. 4. 07:13
 40/51 anonim ***** válasza:
39# Nem. Ha úgy érzed, hogy neked "jár" egy szűzlány, akkor vagy találsz egyet, vagy lemondasz róla. Tudod, ha ló nincs, jó a szamár is...Egy nem teljesült vágy miatt nem érdemes az összes többit eldobni, és ezen rágódni életed végéig. Ha nem megy, akkor az elakadást kellene pszichológus segítségével megszüntetni.
nov. 4. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!