Csak az alkohol segít, és félek, hogy mi lesz akkor, ha már az sem fog. Mit tehetnék?

26 éves vagyok, és pár hete kezdtem el rendszeresen inni. Munkából hazafele jövet minden nap veszek magamnak egy üveg bort, amit felbontok amint haza érek, és lefekvésig elszürcsölgetem. Előtte nagyon rosszul voltam, amint haza jöttem munkából erős szorongásom volt, néha pánikrohamaim is, de volt olyan is, hogy már hazafele jövet a vonaton alig tudtam visszatartani a sírást. Borzasztó halálvágyam van, már el is terveztem, hogy hogyan tenném meg, el is mentem már arra a helyre.

Nagyon rosszul alakult a kamasz korom (családi problémák, nagyon rossz anyagi háttér, bántalmazó szülők, stb.), az egyetlen fénypont egy bizonyos lány volt, akit nagyon szerettem, de csak ritkán tudtam vele lenni (ő abban a városban lakott, ahol nagymamámék éltek, én pedig csak nyáron tudtam odalátogatni). Úgy három évig tartott ez a "kapcsolat", vagy minek is nevezzem. Úgy ért véget, hogy telefonon felhívott, és elmesélte, hogy lefeküdt egy sráccal, akit egy buliban ismert meg pár nappal azelőtt, ekkor voltam én 17 éves. Velem nem akart lefeküdni, arra hivatkozva, hogy ő még korainak érzi ezt. Természetesen én nem erőltettem rá semmit, még ha nagyon is akartam, hogy megtörténjen.

A kamaszkorom hátralévő éveiben nagyon zárkózott lettem. Gimiben évvesztes is lettem, mert ellógtam a suliból a brutális szorongás miatt, de végül sikerült leérettségiznem, és elkezdenem az egyetemet. 20-21 évesen éreztem azt, hogy most már újra el szeretnék kezdeni ismerkedni, szeretnék egy jó kapcsolatban lenni. Ekkor kellett ráeszmélnem arra, hogy már nincs sok ártatlan lány az én koromban, illetve a huszonéves ártatlan lányok nagy része azért az, mert rideg. Ha pedig megtudtam egy lányról, hogy már volt valakivel nemi érintkezése, akkor teljesen kiábrándultam belőle, mindegy, hogy mennyire jöttem ki jól vele előtte.

Aztán 21 éves koromban összejöttem egy 18 lánnyal, aki lefeküdt egyszer valakivel még 16 éves korában. Elmondtam neki már a kapcsolatunk kezdete előtt, hogy ez engem zavar, és nem tudom, hogy hogyan tudok változtatni az érzéseimen. Azt mondta nekem, hogy ő ezt megérti, és hogy szerinte csak bemagyarázom magamnak, és hogy majd ha elég időt töltök vele, akkor elmúlik. Kettő és fél évig voltam vele együtt, és nem múlt el. Szakított is velem, arra hivatkozva, hogy ő már nem tudja nézni, hogy folyton letört vagyok. Én igyekeztem elfolytani magamban ezeket az érzéseket, hogy ne tűnjön fel neki, de nem sikerült mindig. Beszélni is próbáltam vele erről, mert eleinte még úgy voltam vele, hogy az elfolytás nem megoldás, de a beszélgetéseink mindig oda lyukadtak ki, hogy ő nem tud visszamenni az időben, és változtatni a múltján, ami teljesen jogos, de nem éreztem jobban magamat ettől.

Ez után a szakítás után leszögeztem magamnak, hogy soha többet nem adok esélyt olyan lánynak, aki már volt valakivel előttem, mert nem csak magamnak, hanem neki is ártok ezzel. A baj csak az, hogy már közelebb vagyok korban a 30-hoz, mint a 20-hoz, és az ártatlan lányok többsége tizenéves. Próbálkoztam fiatalabb lányoknál, de egyikkel sem találom a közös hangot, a legtöbb nyilván korabeli párt akar, és egyesek már furán gondolják, hogy 16-17 éves lánnyal egyáltalán szóba akarok állni. Korombeli nőkkel értek leginkább szót, de szorongok, valahányszor felmerül velük a szex kérdése, érzem, hogy nem akarom, hogy hozzám érjenek, és én sem akarok hozzájuk érni. Ugyanakkor vannak vágyaim, nem tudnék szex nélküli kapcsolatban élni. Az egyedüllét pedig számomra nem működik, nem tudok hosszú távon magányosan élni. Egyetlen vágyam, és életcélom, hogy családom legyen valakivel, akit szeretek, mert nekem soha nem volt valódi családom.

Voltam már több pszichológusnál, egyik sem mondott semmit, amit tudnék kezdeni ebben a helyzetben. Egyik pszichológus tovább akart utalni pszichiáterhez, mert szerinte nekem csak a gyógyszeres kezelés segíthet, de utána olvastam kicsit annak, hogy milyen gyógyszereket szoktak felírni ilyesmikre, és én nem akarom vállalni az esetleges mellékhatásokat, amikből sok van. Akkor már inkább az alkohol, és annak a mellékhatásai.

És akkor most elérkeztünk a kérdésem tárgyához. Mit tegyek, ha már az alkohol nem segít, vagy ha már neadjisten nem lesz pénzem rá? Tárgyilagosan végiggondolva én csak a halált látom reális kiútnak ez alól a gyötrő érzés alól, ami folyaton bennem van, ha már az alkohol nem használ.

Kétlem, hogy itt találom a megoldást, de nincs semmi ötletem. Azért köszönöm annak, aki elolvassa, és nem akar zsigerből belém kötni. Tudom, kicsit hosszúra sikeredett, pedig ez a rövidre fogott változat. Elnézést kérek az esetleges helyesírási hibákért.