Lehet borderline személyiségzavara egy olyan embernek aki stabil családban nőtt fel és törődtek, szépen bántak vele a szülei?

Diagnosztizáltként, jelen.

Nem mondom, hogy nincs olyan dolog, ami ne lett volna negatív a felnövés során, viszont legtöbbje már akkor történt, amikor javában a tini éveim végén jártam, tehát nem igazán járulhatott hozzá a kialakulásához.

Annyit el tudok ismerni, hogy talán nem volt sosem olyan nagyon hangsúlyos az érzelmi élet, mármint, nem igazán tudtam a szüleiméről sokat. Vagy ha feszkó volt, akkor csönd volt, nem voltak viták, veszekedések (ami szintén nem jó, de az sem, amikor mindenki tudja, hogy van valami, de senki nem tudja, hogy mi, mert nincs beszéd).

De általánosságban, a te szavaiddal élve, törődve, szépen bánva volt velem.

Nem mondom, hogy nincs a fejemben egy-két érvénytelenítő mondat, de kinek az életében nincs?

Lehetni lehet. Bár jellemző valamilyen szintű elhanyagolás, vagy helyette olyan zavaró körülmény, ami megakasztotta a BPD-s érzelmi fejlődését (abban a szakaszban, amikor még az egészséges kisgyerekek is pont olyan labilisak, dependensek érzelmileg, mint egy későbbi borderline-os), de arról szinte senkinek nincsenek pontos és objektív emlékei, hogy 2-4 évesen pontosan hogyan törődtek vele – attól függetlenül, hogy amúgy "szépen bántak vele".

Az elsőnek viszont teljesen igaza van abban, hogy laikusként ne diagnosztizáld magad, mert akiknek szorongásos/depressziós/függő tünetei vannak, azok egyaránt lazán magukra ismerhetnek az ADHD, az enyhe autizmus, a komplex PTSD, a borderline, a bipoláris zavar, stb. tüneteiben attól függően, hogy éppen mely tüneteik foglalkoztatják őket jobban, és ha kitalálod magadnak, hogy ez vagy az vagy, és ebből a téves "diagnózisból" építgeted a saját mítoszodat, azzal igen rosszul is járhatsz.

De szvsz. sokszor még az igazi BPDs-nek is rosszat tesz a diagnózis, hogyha nem vesz igénybe terápiát vagy nem tanul nagyon komolyan erről a zavarról, mert ha csak úgy elkezdesz róla olvasgatni az interneten, olyan féligazságok meg általánosítások jönnek szembe, amik miatt esetleg nem fogsz hinni a javulási lehetőségekben, és annál még az is jobb, ha alapvetően normálisnak hiszed magadat.

A "tünetek" nagyon sokat csalhatnak. Nem mindegy, hogy egy "tünet" mennyire erős és hogy mennyire tartós. Aztán ha magadat figyeled meg, az nem biztos, hogy egy objektív kép lesz. Arról nem is beszélve, hogy sok borderline tünet van, amiből legalább 1-2 tünettel majdnem minden ember rendelkezik.

Egy időben én is gyanakodtam arra, hogy borderline vagyok. Csak aztán megismertem diagnosztizált borderline személyeket és sokkolódtam, hogy hozzájuk képest én mennyivel "egészségesebb" vagyok. Na meg most tudtam meg, hogy ez is egy spektrum, amin sok mindenki rajta van, de csak kevesen lépik át a diagnosztizálhatóság határvonalát.

Szia, én is diagnosztizált bipoláris borderline vagyok, és szerető, támogató családban nőttem fel. Csodálatos szüleim vannak

24/N