Abba fogom tudni hagyni végre a szerencsejátékot kellő akaraterővel egyedül?
Az ex barátom. Sokszor nyert, boldog volt, de bármennyit nyert, végül visszaforgatta, nem tudta megállni. Hiába kérleltem. Volt hogy ezer euró nyeresége volt (igaz ez 1 szer fordult elő) es nekünk nem volt kenyér itthon. 2 óra alatt lejátszotta az egészet!
Utána ez nem volt elég, még végig kellett hallgatni az abajgatását is, jajveszékelését is, idegrohamát sokszor éjjel 1-2 óra körül, a tömbházi lakásomban, ahol vékonyak a falak. Sírt, hogy vesztett. Habár azelőtt kérleltem h hagyja abba es menjünk vásárolni.
Utána megkértem, ha veszít, legalább kíméljen meg a vonyításától, de arra sem volt képes.
Ha kontójára pénz került gyorsan kelett pikk pakk öltözzek es fussak vele a bankomatig, hogy vegyük ki a pénz egy részét, mert ha lassan öltöztem , nekiallt játszani es azt már nem tudta abbahagyni!
Utána mentünk vegyük ki a pénzt, a bankomatnál is cirkuszolt, hogy hagyjunk bennt penzt neki egy kávéra, buszjegyre.
Ok, persze. Hazamentünk, rá félórára már az is elúszott! Akkor bántam nem vettük ki az egészet …
Vegul az en kontómra kellett tegyék néha a pénzét amikor lehetett, de azok kisebb összegek voltak es azok kellettek (egy részük) a különböző kötelezettségeire.
Volt képe azzal mentegetni magát, hogy úgyis a pénz hülyesegekre ment volna el, mint például kaja meg buszjegyek, meg benzin.
Inkább kölcsönkért, hogy ne a saját pénze menjen “hulyeségekre”
Meg akartam tanítani leckére, nem vettem neki buszjegyet, hadd gyalogoljon, tanulja meg, mi a “hülyeség”, mégsem okult semmiből. Nem volt az a nyereség amivel elégedett lett volna, a játékot nem tudta abbahagyni.
Volt, hogy a fizetését lejátszotta egy óra alatt. Utána őrjöngött. Nekem.
Utána végighallgattam, ahogy kunyerál telefonon penzt.
Hiába volt az utolsó pénze félretéve a villanyszámlára, lejátszotta azt is.
Addig ült es játszott, amíg volt pénz a kontóján. Sokszor a játék felvitte, utána levitte, aztán megint felvitte a pénzt, a nyereséget, így volt, hogy beletelt 8-10 órába is a játék.
Sajnos más területen is megmutatkozott a féktelensége, hazudott mindenben, megcsalt durván, erzelmi szexualis kapcsolatokat ápolt, akik tudtak rólam es mindenkije, de nem akartak az en sorsomra kerülni.
A nőket kényszeresen bámulta mellettem, hiába szólítottam meg, nem tudta kontrollálni az impulzusait, a reakcióit, ha akarta volna sem szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!