Korábbi trauma miatti alacsony libidó?
Közel tíz éve már az erőszaknak, azt hittem túltettem magam rajta, miután sokáig kerültem az intimitást idővel ismét képes lettem rá, és úgy éreztem rendeződtek fejben is a dolgok. Viszont ami hamarabb feltűnt a páromnak mint nekem, hogy minden évben van 1-2 hónap amikor a libidóm nagyon alacsony, és hogy ez minden évben ugyanaz az időszak. Ilyenkor sosincs kedvem a szexhez meg bármi ezzel kapcsolatos dologhoz, aztán egyik napról a másikra mintha kicserélnének, hirtelen visszatér minden a régi kerékvágásba. Idén direkt figyeltem erre és azt vettem észre hogy pont ugyanakkor megy el a kedvem, az eset "évfordulója" körüli 1-2 hónapban, így visszagondolva évek óta ugyanez ment. Idén próbáltam kizökkentemi magam belőle, de nem tudunk mit csinálni, próbáltunk több módszert is de semmi nem használt, aztán miután lecsengett ez az időszak, ismét minden rendeződött magától.
Aki hasonlón átesett tapasztalt ilyet? Egy barátnőm van hasonló traumával, kérdeztem erről de ő nem tapasztalt ilyet, úgyhogy nem tudom ez mennyire gyakori. Mindenesetre elég zavaró, szerencsére más problémát nem okoz, viszont ennyi idő elteltével nem tudom hogy lehet, hogy még nem sikerült feldolgoznom, és azt sem hogy mit tehetnék hogy elmúljon ez.
Sajnos a felejtés lenne a legjobb, ami egyenlő a "feldolgozottsággal"...ez bizony személyfüggő..
jó ötletem nincs.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!