Akik felnőttkorban tudták meg, hogy autisták, hogyan jutottazok el arra a pontra, hogy kiderült?

Én vettem észre magamon, ami igencsak minősíti a gyerekorvosomat, pedagógusaimat.. Pszichiáterhez más miatt mentem, de elmondtam neki a tüneteimet, ami alapján már ő is észrevette a dolgot. Egyébként nem jött volna rá saját magától. Csak én szerettem volna egy hivatalos diagnózist is.

Örülök, hogy autista vagyok, életem egyik legszebb napja volt, amikor hivatalos lett. Jó hogy végre tartozok valahová, tudom hogy nem bolond vagyok, csak más.

A legárulkodóbb jel a kortárs kapcsolatok iránti szinte nulla igény volt. Időpocsékolásnak tartottam a többi gyerekkel való játékot. Butának is őket, mert csak rohangáltak sikoltozva, ahelyett hogy olvastak volna, mint én. Akármikor megosztottam velük az új információkat, nem érdekelte nagyon őket. Kéretlenül bombáztam másokat adatokkal, amit mára már tudom, hogy nekik zavaró volt, de akkor nem vettem észre. A szarkazmust a mai napig nehezen ismerem fel. Elmúltam 35, de soha nem volt párkapcsolatom és nem is hiányzik. Gyerekről hallani sem akarok. Kiakadok a változásoktól. Képes vagyok egymás után hatszor is megnézni ugyanazt a filmet. 8 éven át ugyanazt vittem a suliba és nem untam meg. Igazából sok autizmusra utaló dolog van. Tényleg szomorú, hogy a rendszer simán elengedi a magamfajtákat. Aki nem tipikus tankönyvi autista.