A párjaim tönkretették az idegeimet? Azért vagyok beteg?
Figyelt kérdés
A történetem röviden annyi,hogy 2011-ben jött ki először rajtam a pánikbetegség az akkori párkapcsolatom tett tönkre teljesen. Sok volt a vita a veszekedés. Nem értettük meg egymást. De ez mindegyik kapcsolatomban probléma volt. Aztán volt időszak mikor nem jött elő a betegségem évekig. Aztán 4 évvel ezelőtt mikor az exemmel szakítottunk vagyis elhagyott engem akkor megint előjött a szorongás. Vele is nagyon sokat vitáztunk nem értettük meg egymást vagyis ő nem értett meg engem. Ezáltal lettem beteg mert rengeteget kellett idegeskednem mellette. Rossz volt a kapcsolatunk de én akkor se tudtam elhagyni inkább szenvedtem tovább és ez volt a baj. Nem tudtam feldolgozni hogy már vége van kettőnk között mindennek. Futottam utána hagytam magam kihasználni. Vissza akartam szerezni őt de nem tudtam :( Aztán utána jött a mostani párom akivel el akartam feledtetni az exemet. Össze jöttem vele adtam neki egy esélyt de már ezt is bánom. Maradtam volna inkább egyedül. Ez a kapcsolatom is szar nem vagyunk egy hullámhosszon a párommal. Már 4 éve elmúlt, hogy együtt vagyunk azt hittem mellette boldog leszek de sajnos nem így lett ugyanúgy idegeskedek vele sokat kikészít nem ért meg. Másképp gondolkodik mint én szinte minden téren :( Amióta szedem a gyógyszert pánikbetegségre sokkal jobban vagyok vagyis voltam de most megint kezdenek visszatérni a szorongásos tüneteim amik voltak :( és biztos vagyok benne hogy a rossz párkapcsolat okozza ezt nálam. Mert nem vagyok képes kilépni belőle inkább szenvedek egy olyan ember mellett aki tönkretesz és nem ért meg engem. Ez számomra a pokol. Annyira tönkre vagyok idegileg már,hogy hamar felhúzom magam mindenen rágörcsölök mindenre. Sokat kattog az agyam és nen tudom lefoglalni magam sehogy sem. Amikor dolgoztam akkor is idegeskedtem nagyon sokat a párom miatt. Egyik faszi se azt csinálja amit kéne mindegyik csak kikészít elegem van az életemből. Mit csináljak?
aug. 2. 10:44
1/9 anonim válasza:
Szerintem az alapoktól kezdj és lehet, egy ideig nem kellene kapcsolatba lépned.
aug. 2. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 anonim válasza:
Ne a pasiktól várd a gyógyulásod, azt, hogy az életed jobbra forduljon. Minden párkapcsolatod rossz lesz, ha ÖNMAGADON nem kezdesz el dolgozni, változtatni. Ez a legnehezebb, de egyedül ez a megoldás.
Szerintem ehhez szakember kell, mert önmagára nem lát rá tisztán az ember, nem érzi, min és hogyan kellene változtatni.
Ne erőltesd most ez a párkapcsolatosdit, amíg magadat helyre nem teszed. Úgy is csak viszed egyik kapcsolatról a másikra ugyanazokat a gondokat.
aug. 2. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Nem.
aug. 2. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
Kérdésedben a válaszod. Nem lehet hogy TE tettél tönkre három kapcsolatot és másiki három ember életét?
aug. 2. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 A kérdező kommentje:
4 es de nem ám ők készítették ki az idegeimet és miattuk kell gyógyszert szednem. Nem nekik kell gyógyszert szedniük hanem nekem.
aug. 2. 11:20
6/9 A kérdező kommentje:
Sok férfivel az a baj hogy a jót nem becsülik meg hanem tönkreteszik. A mai pasiknak a rendes nők nem kellenek hanem a rossz életűek a nagy k....k azokat tisztelik, becsülik. Egy olyan fajta nő nem küzd pánikbetegséggel depresszióval.
aug. 2. 11:22
7/9 anonim válasza:
Nem a pasik nem becsülik meg a jót, hanem TE nem becsülöd meg magad azzal, hogy az ilyenekkel szóba sem állsz, vagy tovább lépsz, ha látod, hogy lehúznak, kihasználnak, stb.
Egyébként ha olvasgatsz máshol is, a pasik meg arról panaszkodnak, hogy nincs rendes nő, mindegyik k.rva és a pénzre hajt.
aug. 2. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 A kérdező kommentje:
7 es pedig vannak rendes nők olyanok akik nem a pénzre hajtanak. Én olyan vagyok pont sose érdekelt az hogy egy pasinak mennyi pénze van sőt a legtöbb párom szegény csóró volt mint amilyen én is vagyok. A jelenlegi barátom is az meg az exem is az volt.
aug. 2. 11:45
9/9 anonim válasza:
Előbb gyógyulj meg! Légy jóba magaddal!
Csak utána pasizz.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a szerelem lángolásában szőnyeg alá söprik azokat a problémákat, amik a szürke hétköznapokban szépen előbújnak, és igazából egyiküknek sincs ereje, meg bátorsága a megoldáson dolgozni.
Sokkal könnyebb a másik felet hibáztatni akár férfi, akár nő, mert hiszen a kapcsolat elején nem " ilyen " volt.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!