15 vagyok, és már 2 éve nagyon rosszul érzem magam. Meg is van rá az okom. Soha, senkit sem ártottam komolyan meg.Miért kéne még élnem?

Írj nekem egy e-mailt, beszélgessünk egy kicsit.

Fontos először is, hogy tudd: ez átmeneti állapot.

Nem akarok mindent a hormonokra, vagy a környezetedre fogni, de hidd el elegen voltak ebben a helyzetben, és kikeveredtek belőle.

Tudnod kell, hogy van jövőd, és az olyan lesz amilyenné majd te teszed.

Hidd el, bár gondolom ez nem nyugtat meg, hogy én ezerszer rosszabb helyzetben voltam, mint te, mégis most kezdek egyre boldogabb lenni, magamra találni.

En is igy voltam.

Nem tudom mennyire vigasztal, de el fog mulni idovel.

Szia! szomorúan olvastam végig amit irtál, nem lehet könnyű Neked! de figyelj rám kicsit: nincs idő a sajnálkozásra!:) örvendened kéne az egészségednek, hogy felkelhetsz reggel, hogy járhatsz, beszélhetsz stb... tudom, gyenge vigasznak hangzik, de ha átgondolod nem is az! elhiszed nekem, ha azt mondom képes vagy egy jobb életet teremteni önmagadnak? mert képes vagy, csak akarnod kell!!!

hidd el megdöbbentő dolog a halál, nem szabad viccelődni ezzel. Egy fiatal tanárnőm halt meg az esküvője után nem sokkal 3 hónapos terhesen a férjével együtt...elhiszed, hogy Ő mennyire szeretett volna még élni?

Amúgy ismerem a helyzetedet, és hidd el segiteni is lehet ezen, de tudatosan kell tenned! A párom mikor megismertem pontosan ilyen volt, de jobbá tettük egymás életét, azzóta sokat nevet. vannak nehéz pillanatok de együtt könnyebb.

Mst vannak barátid? édesanyáddal tudsz beszélgetni? nagyon fontos lenne a beszélgetés. ha gondolod én is szivesen beszélek veled.

üdv

és hogy a kérdésedre válaszoljak, hogy miért is érdemes élni? : a barátokéert, a családért, a szerelmedért, a szeretetért, az örömért, azért mert láthatod a lemenő napot, mert nevethetsz, mert megélheted a diplomaosztódat, mert családot alapithatsz...stb

üdv az előző

Azt hiszem, ismerem az érzést, amin keresztül mész. Óvodás koromban én sem voltam túl népszerű, a suli első 4 évében velem is állandóan kötekedtek az erősebbek. Sokat sírtam emiatt. 3. osztályos koromban kialakult egy beszédhibám, ami abban nyilvánult meg, hogy bizonyos szavaknál egyszerűen elakadtam, és képtelen voltam kimondani. Mivel az egyik legjobban olvasó voltam az osztályban, sokat olvastattak velem, és onnantól kezdve rémálommá váltak a napjaim. 5-8. osztályban már minden egyes nap egy trauma volt, a jegyeim brutálisan leromlottak, első tanulóból utolsó lettem. Elveszítettem az önbizalmamat, állandóan szorongtam, képtelen voltam barátságot kialakítani lányokkal. Bezárkóztam, sokat olvastam. Ha csak visszagondolok a sulis éveimre, ma is gyomorideg fog el.

Abból megítélve, ahogy írsz, nagyon intelligens vagy. Ez nem púder. Valószínűleg a problémáid miatt sokat elmélkedsz dolgokon. Szerintem messze felnőttebb lettél, mint kortársaid. Innen is adódhatnak a szocializációs problémáid, hiszen te már gyakorlatilag felnőttél, a társaid meg még mindig gyerekek. Ezzel ne foglalkozz, mert ez csak pillanatnyi hátrány. Megpróbálhatsz idősebbekkel is barátkozni. Én 16-17 évesen a testvérem baráti körével tudtam jól kijönni, ők 10 évvel idősebbek voltak nálam.

Keressél valamit, amit szeretsz, és leköt. Ez lehet gyakorlatias dolog (pl. sport), de elméleti hobbit is választhatsz. Engem az etológia kezdett érdekelni, hiszen nagyon szeretem az állatokat. A lényeg, hogy próbálkozzál, kutakodjál, hogy mielőbb megtalálhasd azt, aminek segítségével rájössz, hogy miben vagy jobb az átlagnál. Ez intenzív sikerélményt ad, amitől szép lassan helyreáll az önbizalmad.

Krónikusan alulértékeled magad, mert úgy érzed, nehezen tudsz beilleszkedni a többi közé, holott a probléma onnan jön, hogy több és jobb vagy náluk. Ha valamilyen, általad testi fogyatékosságként megélt zavar áll a szorongásaid mögött (pl. úgy véled, nem vagy szép), hidd el, a szépség csak arra jó, hogy gyorsan partnert szerezzen magának az ember. A harmonikus, tartós kapcsolatok kialakulásában nincs akkora jelentősége a testi előnyöknek. Sőt! Úgy vélem, a jóképűbbek gyakrabban cserélgetik társaikat, nehezebben találnak rá az igazira, mint mi, hátrányosabb megjelenésűek. És ami a legfontosabb: mivel egész életünkben háttérbe voltunk szorítva, sokkal teljesebben megéljük a jó élményeket, mint azok, akiknek ez magától értetődőnek tekintik.

Ez egy különösen nehéz korszak számodra, mert ilyenkor mindenki a tinikorát éli, és úgy érzed, hogy Te ebből teljesen kimaradsz. De! Még négy év, és az egész az ellenkezőjére fordul, és - mivel jóval korábban beértél a többieknél - Te kerülsz majd "otthoni terepre" a többiekkel szemben. Velem is így történt, és ha ismét újra kezdhetném, ugyanilyen emberré szeretnék válni.

Hidd el, jó érzékem van hozzá, hogy egy írás/vélemény alapján megállapítsam, ki milyen ember. Te ritka jó fej vagy, és nagyon tudtam volna értékelni, ha a sulis éveim alatt ilyen barátom lehetett volna!

Ja, és hogy miért is érdemes élni? Mert az élet alapvetőleg szép, még akkor is, ha esetleg rosszul kezdődik. Én véletlenül bukkantam rá zen-buddhista, taoista könyvekre, amik az állatszeretetemmel együtt egy pillanat alatt gyönyörűvé tette az életemet. Nem, nem cseréltem vallást, vagy ilyesmi!:)) Csak megtanultam, hogy a pici apró dolgokat is mennyire meg lehet élni örömmel. Nem haverokkal hahotázásra gondolok, vagy a karácsonyi ajándékozásos örömködésre! Arra gondolok, hogy nézek ki az ablakon, figyelek két verebet, és látom, ahogyan az egyik bosszantja a másikat. És megnevettet, mert nagyon mókás.:)) Megtanultam istenien szórakozni magamon, a beszédhibámból is már mindig viccet csinálok. Megtanultam felszabadultan játszani, minden pillanatban megtalálni a mókát, és teljes lélekkel átélni azt. Ez még necces is, mert a főnököm valahányszor letolt minket, eddig még kivétel nélkül szemberöhögtem.:D Pedig tudom, hogy nem kéne, de ha olyan mókásan hadonászik közben.:))

Ezért érdemes élni.:) Mert tele van örömmel. Csak el kell szakadni a múltbéli dolgoktól, és ki kell nyitni a szemünket a pillanat örömeire.:)

Nagyon ajánlom Dan Millman A békés harcos útja című könyvét. Létezik filmben is, de a könyvet válaszd! Könyvtárban megtalálod. Nekem ez segített.:)

(bocsi, hogy hosszú voltam, nem tudok erről tömören beszélni.)

Fogsz találni, hidd el.:) Az ilyen elvont mókusok, mint mi vagyunk, ha egymásra találnak, ott kő kövön nem marad.:))) Két barátommal, ha véletlenül együtt töltjük az éjszakát, hajnalig folyik a szövegelés; legutóbb reggel hétkor még a fekete lyukak és a tér-idő torzulást magyaráztattam magamnak, mert sehogy sem fért a fejembe.:D

Egyébként én is próbálkoztam versekkel, de sosem sikerültek, szerencsémre magam vettem észre, hogy csúnyák.:) Sokmindennel próbálkoztam. Legújabb hóbortom szerint fotózok, inkább kevesebb, mint több sikerrel. De ezt már nem hagyom annyiban, mert három évig fogom törleszteni a gép árát.:D Addig kattogtatok, míg véletlenül jó lesz, és kész.:)

Én is hasonlóan érzek.

Az általános iskolás éveim nekem is borzalmasak voltak, mindig kirekesztett voltam.

Most, gimiben nem vagyok, de már más problémáim vannak. Tényleg, mindenféle beképzeltség nélkül állíthatom, h szép vagyok, mégsem jön össze a szerelem területén semmi. Sosem kellek annak, akit szeretek, és ez megkeseríti az életem.

Amúgy előttem az egyik válaszoló nagyszerűen megfogalmazta, hogy az apró-cseprő örömökért érdemes élni. Ha ezeket figyelmen kívül hagyod, akkor egyre szomorúbb leszel, mert az élet valljuk meg, hogy nem könnyű. Mindig valami nagy dologra vár az ember, és ha nem jön, akkor egyre lejjebb csúszik a szomorúságban.

Tehát mindig figyelj az apró örömökre!:)