Igazából mi történik most velem? Kezdek úgymond izolált, üres ember lenni?

Röviden igazából annyi, hogy adott egy szeretethiányos, magányos, traumatizált 19 éves srác, akinek nincsen túl sok social skillje.

16 éves korom óta vagyok magányos, középsuliban bántottak, családban is. 18 éves koromban kezdtem el úgymond bízni az emberekben, előtte kb 10 insta követőm volt, annyira nem bíztam senkiben, mert tudtam,hogy sz*r vagyok.

Most jelen esetben ugyanúgy magányos vagyok, de megéltem ezt -azt. Két barátkozási kísérletem volt, az egyik fél évig tartott, a másik röpke másfél hónapig. Mindkettőnek durva lett a vége, az első az kilépett ebből a kapcsolatból, ami még megérthető, aztán egy hónapra rá, elkezdett bántani lenézően. A másik meg ghostingolt, pici dolgok miatt.

A második sokkal jobban fájt, mert jól éreztem magam vele, így konkrétan könyörögtem, megalázkodzam nála mint egy kiskutyus, magamat ostoroztam, vagdostam (!) Is magam, mert nem tudtam mibe önteni a fájdalmam. Rájöttem, hogy az Isten engem ilyen embernek teremtett meg sz*rnak, és senkim sem lesz, egy csajom se, egyedül fogok meghalni, valami magányos szigeten. Nem vagyok szerethető, hiába mutattam ki a szeretem, ezáltal sokszor olyan áldozatokat is hoztam valakiért, amibe az én biológiai szükségleteim első fokát adtam fel, egyszerűen sosem lesz meg társaságom. Senkire sem akaszkodtam rá elején még szerettek is szerintem.

Erre mi a megoldás? Teljesen el kell szigetelődni mint régen. Ha nem akarok öngyilkos lenni, nem kell kimenni az utcára sem, nem kell kimenni sehova. Észak - Korea politikai vezetése csinálja jól. Ja és ragaszkodó típus bagyok nagyon, emiatt is nehezek ezek a helyzetek. Most az van bennem, hogy nem akarok utcára sem kimenni, senkihez sem közel kerülni, és szívből gyűlölöm magam, karácsony óta zokogok felnőtt fiatal fiúként mint egy 4 éves kisfiú, ez van. Elhidegültem, egyszerűen szánalmasnak tartom magam, hogy én vagyok az aki próbálkozik, megtesz a másikért, igen, és egyben én vagyok az aki magamra vesz dolgokat, emiatt bedurcizok, de hiába nem sértek meg senkit igazából, rögtön elveszik az a másik embernél amennyi áldozatot hoztam érte, főleg annál az első barátnál.

Igazából egyre afelé haladok, hogy kezd elmenni az étvágyam, már 2napja semmit sem ettem, és ürességet érzek, lassan érzelmet se fogok érezni. Belül már halott vagyok,a remény elszállt.

Egyetlen örömforrásom az, ha adom a hülyét, vicces videókat nézek, de ideig - óráig jó.