Hogyan lehet megszabadulni egy káros rögeszmétől "önállóan"?
Pontosítanám ezt az "önállóan" részt, itt ez most azt jelenti, hogy szakember segítségének lehetősége nélkül, mert ahol élek, ott nincs pszichológus, még a település 30 kilométeres környékén sem.
A rögeszmém az, hogy nem érek annyit, mint mások, sosem tudom magamat másokkal egyenrangúnak érezni, egyszerűen nem megy. A boldogság emiatt elérhetetlen, sosem tudok felszabadult lenni, mindent elrontok, sosem fogom azt érezni, hogy "Minden rendben van".
Egy logikai hurokban élek, egyrészről képtelen vagyok hinni benne, hogy érek annyit, mint mások és hogy szerethet bárki is, de közben vágyom is rá. Mindig azt érzem, hogy éppen csak elviselnek, kényszerből (ritkább esetben érdekből), vagy sajnálnak, mert én vagyok "a hülye" és nem akarnak belém rúgni, mert nem illik. Én magamat sem tudom szeretni.
A többség menekül a közelemből, amit teljesen meg is értek, én is ezt tenném a helyükben. De ettől nem leszek boldog, sőt csak tovább vádolom magam, hogy "Miért nem tudok normális lenni?"
Azt gondolom, hogy megfogok őrülni (valamilyen szinten várom is, ha az azzal jár, hogy ez az egész megszűnik, az öntudatommal együtt), vagy belehalok (az még jobb lenne).
Nem tudom önállóan mit kezdhetnék ezzel. Szedek antidepresszánsokat, a helyi pszichiáter ellenőrzésével, de nem igazán segít. Elveszi a szomorúságot, de boldoggá nem tesz. Csak ürességet ad.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!