Akik voltak zárt osztályon, hogy dolgozták fel hogy ez történt velük?
Tudom hogy nyomós ok nélkül senki sem kerül oda és én tehetek az egészről de az egész csak egy iszogatásnak indult és ez lett belőle.
Beraktak a legalja helyre, pelenkába szarós, hugyos, lekötözött meg full bolond emberek közé, első nap a folyosón aludtam, folyamatos bizonytalanságban tartottak az utolsó pillanatig hogy mikor mehetek haza, hallottam ahogy úgy beszélnek a többi beteggel mint az állatokkal, néha én is kaptam egy egy odaszúrást de velem azért normálisabbak voltak…….
4 éjszakát töltöttem el egy ilyen helyen rengeteget sírtam , 1 nap után kaptam vissza a telefonomat ilyenek…
Wc papír nem volt akinek nem hoztak semmit az rohadt meg kb ebédtől ketten hánytak egyik nap még jó hogy én soha egy falatot sem ettem belőle…
Féltem hogy rászoktatnak a frontinra de végül még a kikerülésem előtt leállítottak róla..
Ezt leszámítva teljesen össze van horzsolva a vádlim, szinte az egészen látszik a hús, zúzódások vannak rajtam mindenhol, kimosták a gyomrom megint, a fele helyzetre nem is emlékszem hogy kerültem oda de szörnyü volt én nem gondoltam hogy ez lesz belőle.
3 kilót fogytam az ottani “kalandom” során mert csak fél zsemléket ettem meg 1x azt amit a szüleim hoztak.
Ma kikerültem , örülök, hálás vagyok hogy kint lehetek még holnap egy papírért vissza kell mennem de a kezelőorvosom már megmondta hogy “****** mától ön szabad ember, minden jót” de mégis olyan traumatizálznak érzem magam. Szörnyen furcsa minden.
Ez el fog múlni? Ha igen kb mikor?
#9
6-os válaszoló vagyok
Öngyilkossági kísérlet szívgyógyszerekkel. Újraéleszve és lélegeztetve vitt a helikopter
Mindenem elvesztettem, munkát, barátokat, szerelmet és anyukám is
meghalt
6-os vagyok
Azóta vannak emberek akik mellettem állnak! Anyu testvérével élek azóta is, kisegítettek a sz*rból és ezen a héten költözök is el mert találtam egy jónak ígérkező munkát. Remélem sikerül!
Nektek viszont minden jót kívánok mert nagyon nehéz ezek után felépülni. A pszichiátria csak ront a helyzeten, ezt tudjuk, de meg kell találni azt, amiért élni szeretnétek.
Nehéz de én aznap karácsonykor, mikor meglátogattak anyu testvérei, elsírtam magam és tudtam hogy érdemes még kitartani. Kaptunk egy új esélyt arra hogy bizonyítsunk! Érezzük jól magunkat ebben a gyásztelepben és a végén, ha eljön az idő, tudjuk azt mondani, hogy ez egy jó kör volt. Hajrá!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!