Én vagyok a hibás?

Emlékszek...

A gyerekkoromban napi szinten bántalmaztak valamilyen formában, de a legjobban két rokonom fejtette ki a hatását: édesanyám húga és öccse.

A húga állandó jelleggel terrorizált, fenyegetett, megmondta mit és hogyan kell csinálnom, elérhetetlen elvárásokkal aggatott tele, állandóan a fejemhez vágta, hogy kárnak születtem meg, sokszor megvert, stb. Emlékszek, egyszer elegem lett, lehettem 15 éves, és amikor vert, ellene fordultam, ellöktem magamtól és ordította, hogyha kezet emelek rá, elvitet és ott rohadok meg az intézetben.

Az öccséről ódákat tudnék írni. Ő azaz ember, akivel senki nem szeretne találkozni. Alkoholista, és kisfiúként rengetegszer megerőszakolt, nagyon csúnyán megvert, mikor miért, én voltam a bokszzsák, és sorolhatnám, de szerintem felesleges, mert gondolhatjátok miket tehetett még az eddigi információk alapján. Valamiért az a szituáció égett a legjobban a fejemben, amikor családi összejövetel volt, az összes rokon és családtag összegyűlt, de mégis olyan mértékben vert, hogy az asztal alá bújtam és elkapott a pánikroham, és édesanyám próbálta leállítani (amikor látta, akkor szinte mindig, de sikertelenül). Sokszor szaladtam anyámhoz, és már olyan mértékben elegem volt az életből, hogy többször próbáltam öngy lenni, de sosem sikerült, mégis elhesegette, hogy csak túlreagálom. Édesapám kevésbé bántott, de amikor bántott, akkor szörnyű módon. Gyerekkoromban úgy herén rúgott, hogy hetekig nem bírtam normálisan pisilni, és azóta van fentebb az egyik kb. 5 centivel. Apám inkább mentálisan bántott, soha nem ismert el fiaként, soha nem volt jó semmi amit csináltam.

Sorolhatnám. 26 éves vagyok, és irtózatosan rühellek emberek közelében lenni, dolgozni sem tudok, mert félek az emberektől, sokszor elkap a pánikroham, stb. Gúnyolnak, hogy mindig elmenekülök, ha akármelyik rokonom, akik bántottak, átjönnek.