Hogy lehet feldolgozni azt, ha a szemed láttára ölték meg egy családtagodat?

Az a fura, hogy először nagyon rendesnek tűnt. Szegény nagymamám még műtét után azzal hívott fel, hogy jaj, vajon a nyugdíjból ki fog jönni, hogy az orvosnak tudjon adni valamit, hálából. Tény, hogy nem lehetett elérni sehol, hiába próbálkoztunk. De úgy voltunk vele, hogy biztos sok a dolga. Nem akartuk verni az asztalt. Onnantól kezdve viszont, hogy megtörtént az első baj, hogy rosszul lett a nagymamám, egyszerűen átfordult az ember egy teljesen más valakibe. Hogy hanyag-e.. hát tegyük fel, hogy van egy betege valakinek, aki saját maga is, de a hozzátartozói is 2 egymást követő nap jelzik, hogy rosszul van, de nem tesz semmit. Még csak egy vizsgálatot sem végez, pedig a beteg zavart, kába, hatalmasra puffadt a hasa. Majd a harmadik napon amikor a beteg reggel véreset hány akkor is csak este néz rá komolyabban, mire már nagyon nagy a baj. Bár a betegnek nagy vérvesztesége van, csak 5 nap után intézkedik, hogy pótolják a hiányt. És ez csak a kezdete volt az egész kálváriának, ami abból indult, hogy nem nézték át, vagy nem vették észre, hogy melyik gyógyszer mivel "kompatibilis". A nagymamám nem túl sok féle gyógyszert szedett, mi mindent leadtunk a felvételekor, tehát úgy gondolom nem lett volna olyan nehéz feladat. Ráadásul idejük is lett volna rá, mert a felvételtől kezdve a 3. napon volt a műtétje. Még azt se mondhatom, hogy akkor azonnal kellett műteni, és kapkodtak vagy ilyesmi.

Furcsa volt az egész, mert olyan volt mintha mindenki takarná a másikat, csak homályosítottak mindenről végig. :/

Nem tudom, hogy az orvos aki az egészet kezdte, milyen ember... milyen gondjai, bajai vannak, de a figyelmetlensége/gondatlansága(?) miatt ez történt. És itt nem akarom részletezni, de olyan halált ami ennek az egésznek a végén a nagymamámnak jutott, senkinek sem kívánnék soha (szepszis, 41 fokos láz, fulladás, keringésösszeomlás).