Napomta többszőr elkap egy kellemetlen érzés, miszerint nem tudom felfogni a létezést. Körbenézek és minden idegennek hat, nem értem, hogy hogyan létezhetek Nem rég ért egy trauma, és még a spanglihoz is volt közöm... Mi lehet ez?

Pedig derealizáció lesz az. Vagy deperszonalizáció, esetleg disszociáció.

Rendkívül kellemetlen, sőt ijesztő tünetek, de teljesen ártalmatlanok. Egyfajta érzékcsalódás, észlelési zavar.

Depresszió, szorongásban gyakori, és a fű is ki tudja hozni. Ezek külön-külön is, együtt meg pláne. Halyedben messzire elkerülném örökre a füvet, hajlamod van ilyen mentális cuccokra, azaz érzékeny vagy a fűre.

Pontosan erről szól, nézd meg a Fapofa ( Numb) című filmet. Matthew Perry egy szorongós fickót alakít, túlszívja magát, bepánikol, deperszonalizációja lesz, és úgy marad.

A traumát, szorongást kell kezelni + egészséges életmódot folytatni (sport, táplálkozás, semmi drogozás, stb), és el fog múlni.

Nálam ezt teljesen másként van bizonyos szempontból.

Mindenféle tudatmódosító szer nélkül időnként rácsodálkozom, hogy milyen különös, furcsa, de csodálatos, fantasztikus, hogy létezem.

Ebben is megvan a döbbenet, az, hogy bizonyos értelemben idegenként hat a környezet, de nem nyomasztó, hanem csodálatos érzés az egész.

Az viszont hozzá tartozik ehhez a dologhoz, hogy a "létezés" tudományos, filozófiai, pszichológiai, művészeti és metafizikai vonatkozásai egyaránt érdekelnek régóta.

Az iménti válaszom folytatásaként írom.

Az egyik érzésem, hogy az éntudatom egy mindent magába foglaló fraktál, máskor hologram része.

A tudatos gondolkodásban pedig egy életközpontú filozófiát részesítek előnyben.

Hiszek abban, hogy bizonyos értelemben Multiverzumban létezünk, azaz a Világegyetemnek végtelen sok tartománya létezik.

A végtelen sok változat lehetőséget nyújt olyasmire, amit mi fejlődésnek tudunk felfogni.

A művészetek gyógyító erejében is hiszek és abban a szeretetben, ami az elcsépelt szónál sokkal mélyebb, rejtélyesebb és csodálatosabb fogalmat takar.

Azt azért elfelejtettem hozzátenni, hogy én sem éreztem mindig többnyire így.

De valahogy mindig kerestem azokat a felemelő gondolatokat, érzéseket, alkotásokat, embereket és célokat, amelyek és akik segítenek túllépni a lét abszurditásának élményein.

Sosem volt könnyű ilyeneket találni.

OK, megértettem. Teljesen más élethelyzetben vagy mint én. Én 53 éves férfi vagyok. Az egy dolog, hogy én hiszek abban, hogy az ember nem csak biokémiai és fizikai folyamatok összessége. Sőt, lényege szerint az csak egy kis része a dolognak. Mindegy. Fölösleges olyan tudatállapotokat emlegetnem, amelyek közelében Te egyáltalán nem vagy.

Valóban lépésről lépésre kell rendbe hozni, vagy felépíteni a sosemvolt dolgokat és az alapoknál fontos alkalmazni azt, amit az orvostudomány meg tud tenni. Annyit tudok mondani, hogy nekem a régi kríziseim során sokat segítettek sok részletükben akár igen kemény művészeti alkotások. Pl. David Lynch filmjei, Iggy Pop, vagy éppen a Vágtázó Halottkémek és sok más előadó zenéi.