Szociális szorongás?

Sosem találtam a helyem semmilyen közösségben se, sosem tudtam hogy kellene rendesen barátkozni, illetve minőségi beszélgetéseket kialakítani emberekkel. Mindig is féltem, hogyha valaki beszélgetni akart velem, mert sosem tudtam folytatni a beszélgetést, csak valaszolgatok a kérdésekre illetve visszakerdezek ha például azt kérdezik hogy vagyok. Szemkontaktust soha nem tudok tartani, nagyon zavarba jövök, hogyha valaki a szemembe akar nézni, azt kívánom, bárcsak láthatatlanná válnék és bárcsak vége lenne ennek a szituacionak. Nagyon félénk, halk a hangom, sokszor visszakerdeznek, hogy mit mondtam, ez pedig tovabb erositi a szorongasomat. Folyamatosan azon jár az eszem, hogy mi van, ha néznek, ha minden szem rám szegeződik, hogy mi lesz, ha hülyét csinálok magamból, mi van ha, rajtam sugdoloznak, és nevetnek. Idegesít, hogyha valaki túl közel áll hozzám, ilyenkor ösztönösen hatralni kezdek, nem tudom elviselni azt se, ha hozzám érnek. Ha az utcán megyek, mindig zenét hallgatok, mert az nagyban csökkenti a szorongasomat, és oromomet lelem benne, jobb kedvűvé tesz. Illetve, ha olyan úton megyek éppen, hogy valaki más is halad rajta, atmegyek a másik útra, hogy ne kelljen elmennem mellette, és nehogy megbámuljon, vagy elítéljen magában barmi miatt. Bármilyen hétköznapi cselekvést is végzek (eszek, iszok, zenét hallgatok, sétálok), félek, hogy mindenki engem néz. Az evést es ivast próbálom nem feltűnően csinálni, ha pedig éppen zenét hallgatok és valaki a közelemben van, egyből lejjebb veszem a hangerőt, nehogy megvessen akár csak amiatt is, mert esetleg kihallatszódik, amit hallgatok. Sosem tudok nyugodt lenni, ha nem teljesen egyedül vagyok valahol, bárhol, az utcán, teremben, szobában...feszélyezve és korlátozva érzem magam az emberek által, hogyha viszont egyedül lehetek úgy érzem, minden féle teher lekerült a vállamról és szabad vagyok.