Miért nem tudom élvezni az életet?

Mindennap szorongással kelek, aztán eszembe jut miket kellene csinálni de nincs kedvem semmihez, nem látom értelmét annak amit csinálok. Csak azt várom, hogy vége legyen a napnak, egyedül legyek a szobámban de az se jó, mert aludni nagyon nehezen tudok, már arra gondolok, hogy meg fogok őrülni. Hiába gondolnák valami jóra, mindenről csak a rossz jut eszembe. Tudom, hogy így semmi nem lesz belőlem, egyszer nagyon le fogok csúszni. A legijesztőbb az egészben, hogy már ez is egyre kevésbé érdekel, azzal nyugtatom magam ha egyszer pl. hajléktalan leszek majd megölöm magam és ennyi. De máskor meg a bűntudat kínoz, hogy ilyen vagyok. Lehet amúgy se lennék képes megölni magamat, nem tudom. De így meg marad a szenvedés. Nem tudom más miért nem így látja az életet, hogy tudja élvezni. Valószínűleg velem van a baj, lehet, hogy a magány okozza, most is egyedül vagyok a házban, mindenki megy a dolgára, ahogy az az élet rendje. Bárhova megyek senkit nem érdeklek, mintha ott se lennék.