Van értelme valakinek úgy élni, hogy nem tudja élvezni az életet és mindenből problémát gyárt magának és állandóan szorong?

Még csak az életem elején vagyok és nem lenne más dolgom, mint meghozni néhány, más számára tök egyszerű döntést, és élvezni a fiatalságomat, de állandóan a jövő miatt aggódom, magamra akarok erőltetni olyan dolgokat, amiktől félek, de amik a jövőben majd kifizetődnének, és közben megdermedek, mert félek lépni. És mivel nem döntök, de az idő közben telik, az élet sodor magával, ahelyett, hogy én irányítanám az életemet, és folyamatosan rosszul érzem magam. Rengeteg félelem van bennem. Pszichológushoz járok már másfél éve, de ő is mindig csak azt mondja, hogy lépnem kéne, mert elméleti síkon nem oldódik meg semmi. Viszont ha nem olyan döntést hozok, aminek egy jó megérzés az alapja, akkor rosszul érzem magam. Ha olyat hozok, aminek egy jó megérzés az alapja, akkor meg attól félek, hogy nem lesz elég pusztán az, hogy jól érzem magam, mert nem fogok megélni.

Kamaszkorom óta mindenből problémát gyártok, folyamatosan. Komolyan mondom, egy darab olyan nap nem volt az életemben, amikor felhőtlenül, gondtalanul élveztem volna az életet. Még ha egy nap 99%-át élveztem is, mindig volt valami, ami miatt kicsit aggódtam. De rendszerint a nap ennél sokkal nagyobb részét töltöm szorongással.

Mi értelme lesz úgy élnem, hogy az életemben sokkal több a félelem, mint a boldogság? Úgy érzem, nem bírom már. Elhanyagolom magam, nem sportolok, nem járok bulizni, eltávolodtam a barátaimtól, nem tanulok rendesen, nem a céljaim felé haladok... úgy érzem magam, mintha félig már most halott lennék.