Mi a különbség a borderline és az OCD között, ha mindkét esetben az érzelemszabályozás sérül?

Nem tudom. De sajnos én is kényszerbeteg vagyok. Sosem tudok kigyógyulni belőle. Gyógyszereket nem szedek. Lehet, hogy az elmulasztaná a tüneteket de akkor életem végéig szedhetném, amit nem akarok.

Kérdező neked milyen tüneteid vannak?

A borderline súlyos pszichiátriai kórkép, akár öngyilkossági vagy közveszélyes gondolatokkal.

Az OCD-s nem fogja elvágni a torkodat, a kezeletlen borderes viszont eőizód alatt akár megteheti.

Pszichiátriai gyakorlaton bezsélgettünk borderline-ossal, félelmetes, miket mesélt.

Az OCD-t meg sajnos túl jól ismerem mostohaanyám által.

A bpd-s emberek a személyiségüket részben vagy teljesen „elvesztették” külső „traumák” által. A bpd-s embereknek ezáltal nehéz egészséges interperszonális kapcsolatokat kialakítaniuk, és ezáltal egy hatalmas megfelelési kényszer is lapul a hátterében. Ez az adott traumáktól függ, hogy kinek mennyire sérült a személyisége. Valahol kompenzációként kialakul egy mintázat (viselkedési, és alkalmazkodási tényezőkben), és ha az adott környezete esetlegesen változik, ott ezt a mintát nem biztos, hogy alkalmazni tudja- magyarán borul a bili. Az, hogy kinek mi ez a mintázata vagy jobban monndva sémája, rengeteg háttérismerettel kell rendelkezni akár a szakembernek, akár egy hozzátartozónak. Ellenben egy OCD-s páciensnél, általában egy erőteljes környezeti változás idézi elő, amit önmagában nem tud lemarchelni. Pl. Járványok, gai helyzet, életminőség romlása/változása stb... a másik, hogy ennél a kórképnél általában fellelhetjük azt, hogy az előéletükben nem feltétlenül volt szignifikáns trauma- magyarán egy totál hétköznapi személy is válhat OCD-sé. Tehát egy BPD kialakulásához nem feltétlenül szükséges szorongással járó trauma, de egy ocd-s saját magában generalizál szorongást, amire válaszul alakul ki az a bizonyos repetatív cselekedet. Na ezek után sérül csak igazán egy ocd-s interperszonális kapcsolata(i), mert ugye a környezete nem tudja helyesen reagálni ezt a kényszeres állapotát.

Ami közös bennük:

- mindkettő egy állapot, és igazából az egyénen múlik, hogy meddig és milyen intenzitással „hódól” be az állapotának.

- mindkettő képes az érzelmi skála végleteibe elmenni

- hosszas pszichoterápiával kezelhető, csak és kizárólagos gyógyszeres terápia erősen ellenjavalt

A bpd-re visszatérve egy kicsit. Iszonyúan stigmatizált kórképek közé tartozik, és az egyik legvitatottabb is mindközül klinikai értelemben. Egy OCD-s például előbb fog kiesni akár egy szülői, párkapcsolati vagy alkalmazotti szerepből, mert egyszerűen a kattanásai (kényszercselekedetei) átveszik rajta a hatalmat, ha nincs időbe elkapva- és sajnos ez nem szokott időben megtörténni. A BPD-s személyek többségének nem kell újra struktúrálni a teljes személyiségét- így egy ideálisabb környezetben egészen jól tud funkciónálni (pl. munkájában).

Ami a bpd-nek egy külön rossz faktor, hogy mivel állandóan „labilis” érzelmileg is, nagyon gyorsan alkalmazkodik a szervezete az ilyesfajta ingerekhez és épp ezért nehéz megfelelő gyógyszeres terápiát kialakítani számukra. Mellesleg világszerte szeretik a nem hivatásbeli szakemberek kiírni ezt diagnózisként, mivel:

- könnyen bevédik magukat a fekete-fehér dsm kritériumokkal

- orvoslátogatókkal jó deal-t lehet kötni az antidepresszánsok és kedélyjavítók terén: mert úgy írják fel, mint a cukrot, nincs akkora orvosi háttérellenőrzés mint pl. egy lítiumos terápiát követő bipolárisnál, vagy antipszichotikumokon élő skrizóknál. Kevesebb bürokráciát is von maga után.

- a klinikai kritériumokat simán be lehet tanulni, könnyű vele visszaélni (akár gyógyszerhez való hozzáférés miatt).

Az internetnek köszönhetően, hogy boldog-boldogtalan öndiagnosztizálásba kezd (vagy itt gyakorin ráverik egymásra a kommentelők) sajnos fellazult az „igazi” bpd-sek aránya, nem hiába gyarapszik oly gyorsan a számuk- ebből adódóan egyre nehezebb elhatárolni és megfogni a tényleges tüneti spektrumot (nem, nem a feketén-fehéren legépelt maszlagra gondolok). Ezzel is csak az a gond, hogy így is rengeteg a mentális beteg/pszichésen meggyengült, márcsak a jelen kialakult helyzet miatt is- ami miatt iszonyú várólisták alakultak ki és ez által sajnos a terápiák hatékonysága csökken (de a gyógyszeripar dörzsölheti markát).

- bűncselekmény által kiemelt személyekre ismételten kifejezetten jó diagnózis, mert lényegében kevés büdzséből le lehet tudni és könnyebb a felelősséget az egyénre kenni (akár magát, akár mást bántalmaz stb...)

- a média, és a közösségi visszhangja miatt a reputációja a bpd-nek igen rossz, sajnos, ahogy írtam, stigmatizálva lesznek az egyének, ami csak más (vagy új) kórképeket erősítenek fel

- a bpd komorbiditása gyakori más kórképekkel, és mivel egyes kivizsgálások alig elérhetőek az országban, így sok esetben bpd-nek könyvelhetnek el: autizmus spektrumon lévőket, ADHD-s személyek, más, esetlegesesen (ált.) degeneratív neurológiai tünetegyütteseket/kórképeket pl. en.malacia, inf.cerebri (érintettségtől függően kialakulhat érzelmi és viselkedésbeni változás), vagy autoimmun betegségeket, ahogy egyes vitaminhiányok és endokrin rendszeri elváltozások/betegségek is szintúgy okozhatnak pszichés/mentális elváltozást. De ezt aztán lehetne órákon át sorolni.

Visszaolvasva eléggé csapongtam, de ezt a sok éves tapasztalatomat és szaktudásomat nehéz így átadni, főleg, hogy sosem volt az erősségem az írásban való fogalmazás.

A borderline egy személyiségzavar, aminek talán legközpontibb eleme az érzelmi labilitás a legtöbb tünete, diagnosztikai kritériuma is valamiképpen ehhez kapcsolódik. A személyiségzavarok mentális betegségek amiknek a lényege, hogy jellemzően részben a genetikai hajlam és részben a környezeti hatások végett a személyiségfejlődés és ahhoz kapcsolódó agyi és idegfejlődési folyamatok kisiklanak, ezt korrigálni utólag már nagyon nehéz főleg felnőttkorban mire diagnosztizálják az érintetteket már ezek a személyiségjegyek állandósultak, egy más szemüvegen át látják a világot, más a hardver ami operál a fejükben attól amit átlagosnak nevezünk, talán így írható le a legjobban. Mivel ezt a hardvert egy emberben nem tudjuk lecserélni, az orvostudomány jelen állása szerint legfeljebb valamicskét közvetetten tudunk rá hatni ezért a személyiségzavar nem is gyógyítható, bizonyos típusai egyes terápiás módszerekkkel (pl. kognitív terápia) annyiban kezelhetőek hogy az érintett valamelyest urává tehető a helyzetnek. Más személyiségzavarok viszont jellemzően ilyen terápiákra sem reagálnak jól (antiszociális személyiségzavar egyes típusai).

Az OCD viszont nem egy személyiségzavar, hanem egy szorongásos zavar, ami erős szorongással jár, kényszergondolatok betörésével és kényszercselekvésekkel. Általában a gyógyszeres terápiára, pszichoterápiára jól reagál, és teljesen független a borderlinetól vagy bármilyen más személyiségzavartól. Egy BPD-s nem szenved szükségszerűen kényszerbetegségben, egyáltalán nem diagnosztikai kritériuma a kényszere tünetek megléte.