Magány és vágyakozás a társaság után?

Más is van úgy, hogy teljesen mindegy mennyi időt tölt társaságban és hogy mennyire vágyik rá,mennyire fogadják be a társaságba, akkor is van legbelül egy magányosságérzés, amit képtelenség eltüntetni?

Vannak mentális kórképeim, 25 éves nő vagyok, de már párszor rácsodálkoztam arra, ami bennem van. Vannak barátaim, társaságkedvelő ember vagyok, nem élek full magányos életet, ami hiányzik az egy párkapcsolat, vagy egy normálisabb család(ezt már úgyse kapom meg). Viszont úgy érzem, hogy nincs az a társaság, vagy emberi kapcsolat, ami ki tudná belőlem irtani ezt a magányosságérzést. Hiába fogadnak el, kedvelnek mások. Nem mondanám, hogy ez egy velejéig negatív érzés, sőt kicsit kellemes is olykor, másrészről pedig úgy érzem h hiába hasonlítok más emberekre, hiába csinálom én is az életemet, vannak hobbijaim, végzem az egyetemet, meg tudok nevettetni másokat, akkor se tudok úgy összefonódni másokkal, hogy ne legyen meg ez a magányosságérzés. A negatív része, hogy kívülállónak érzem magamat mindenhol, vagy nem találom a helyemet. Valamikor már arra gondolok, hogy amúgy lehet ez normális, és én hiszem csak azt, hogy ez abnormális.

Azt tudom, hogy mikből alakulhatott ki. Van kötődési zavarom, meg egész gyerekkoromban a családomat abnormálisnak, diszfunkcionáltnak éltem meg a környezetemhez képest, illetve mások szemszögéből azt éreztem, hogy távolságot tartanak tőlünk.

Akik hasonlót tapasztalnak, nektek mi vezetett ide, hogy élitek meg?