Aspergeresként ez normális?

Miért, hogy kell telnie nálad mondjuk egy szombatnak?

Csak mert én például szombaton egész nap ugyanazt csinálom, azt se tudom milyen napszak van (sötétítő függöny 0/24-ben), nem is érdekel. Én elvagyok így, de azért azt nem mondanám, hogy szeretném, ha sose változna semmi, és minden szombatom ilyen lenne.

Mert a hétköznapot megértem, hogy van egy rutin, mikor mi történik.

Rituálék, rendszerek, őszinteség, ígéretek betartása/betartatása, közvetlenség, inadekvát kommunikáció (neurotipikus mércével), szeretethiány, fizikai testi ismétlések, egy adott dologból specialistának lenni, gyűlölni a maszkból kilógó orrot.

Ezek mind normálisak számunkra, Aspergereseknél.

#3: mintha magamat olvastam volna, néhány kivétellel.

Kérdező:

szerintem normális. Igaz, nálam nincs meg a diagnózis, viszont nagy esély van rá, hogy én is ilyen vagyok.

Munkahelyen van, hogy olyan helyen vagyunk, ahol nem kell betartani a szünetet, így pl. más elmegy hamarabb enni. Én meg szeretek a szünethez igazodni, mondjuk 10 perccel szünet kezdete előtt elkezdeni enni, nem pedig 40-70 perccel. Kapom is a megszólásokat, hogy nem kéne ennyire ragaszkodni a szünethez, akkor egyek, amikor éhes vagyok.

#5

Nekem, Aspergeresként az a definícióm a szeretethiányról, hogy én vágyom a szeretetre, de a környezetemtől nem kapom meg abban a formában, ahogy szeretném. Mint ha a környezetemben nem létezne szeretet. Semmi ölelés, odabújás, ilyesmi. Hogy bírják az emberek ezek nélkül?

Összefoglalva a szeretethiány az, hogy nem kapunk elég szeretetet. Én legalábbis nem érzem magam szeretve.

#Kérdező

Igen, továbbra is normális. Pontosan tudom, hogy milyen érzés.

#4-es vagyok.

Nekem is bajom van a szeretettel, valamikor azt mondom, hogy én ezt nem érzem. Mert azt, hogy mi a harag, boldogság, azt tudom mit jelent, meg tudom "fogni".De a szeretet az nem ilyen.

Ja és barátokkal-haverokkal is problémám van, vagyis elgondolkodtam azon, hogy hogyan szokhatnék le arról, hogy igényeljem a másokkal való beszédet.

Nem érnek rá, *zarnak a válaszolásra (így rám is *zarnak), napi szinten már ez van bennem, hogy "senkinek se vagyok fontos" és talán ez így is van.

Munkahelyen, meg új emberek esetén meg nem biztos, hogy van energiám (és kedvem) arra, hogy próbáljam szóra bírni, meg arra sincs kedvem-energiám, hogy új munkatárs válaszáért hajtsak.

Volt már, hogy nem volt számomra szimpatikus, megszokott, kedvelt ember a munkahelyen, hát szinte meg se szólaltam egész műszak alatt.

Hát én is aspergeres vagyok, de rám közvetlenség helyett inkább a távolságtartás a jellemző (a többi nagyjából stimmel), az orr alatti maszkviselés meg azért nem érdekel, mert talán vírus ide vagy oda, minden embernek alapjoga lenne, hogy normálisan tudjon lélegezni. Aki ezt nem így gondolja, abban van valami beteges.

Az meg igazán érdekes, ha egy aspergeresnek az a fontos, hogy mások hogy hordják a maszkot, miközben kormányrendelet van arról, hogy NEKIK amúgy hordani sem kell, ha nem akarják. :)