Kényszeresek, idegen a párotok olykor?

Nehéz kérdés!Úgy gondolom,hogy Te(a leírtak alapján) társfüggő is vagy,ha tévednék,akkor természetesen elnézést kérek.Megmondom őszintén,hogy nekem volt egy Bordeline szindrómában szenvedő barátnőm.Kb. fél évig "gyötörtük" egymást,de utólag azt kell,hogy mondjam....maga volt a pokol mindkettőnknek.A gond az,hogy nem csak az egyik fél szenved egy ilyen kapcsolatban(jelen esetben Te),hanem a másik is küszködik eszement módon.Én akkor azt hittem,hogy segíteni tudok Neki a problémák leküzdésében,de idővel rá kellett jönnöm,hogy ez csak hiú ábránd volt a részemről.A "szakemberek" nem tudtak Neki segíteni,akkor miből gondoltam én,akinek semmiféle képesítése nincs ezen a téren,hogy nálam van gyógyulása Szent Grálja..... Fél év után bedobtam a törülközőt,mert úgy éreztem,hogy ebben a "kapcsolatban" én egyszerűen felőrlődöm.Lelkileg,fizikailag,idegileg nagyon megviselt a dolog.A véleményem az,hogy először próbálj gyógyulni,ápold a lelked,járj csoportterápiákra és miután egy kicsit felépítetted magad,akkor kezdj bele egy kapcsolatba.A halál nem megoldás... Gondolj bele,hány olyan ember létezik/él ezen a Földön,akit aztán tényleg megvert a sors piszkosul.Kisnövésűek(törpék),vakok,nagyothallók,stb,stb,stb.Mégis megpróbálnak boldogulni és nem bedobni a törülközőt.Én mindig erre gondolok,mikor valami padlóra küld lelkileg.Ne keseredj el,menni fog a gyógyulás... Drukkolok Neked!;)

Szia! Én is súlyos kényszerbetegségben szenvedek, de 4 éve jártam csoportterápiára 1 hónapig és sikerült összeszednem magam. A terápián nem csak veled foglalkoznak hanem a családoddal/pároddal is. Az előttem szólónak igaza van a betegség nemcsak a beteget, de a kapcsolatában kévő embereket (család) is megviseli, ezért a terápián mindig belevonják a beteghez közel állókat így nemcsak a gyógyulás gyorsabb de a kapcsolatok se romlanak sőt erősödnek. Én 2 éve járok a mostani barátnőmmel természetesen a kényszerbetegség tünetei csak időlegesen tűnnek el,később újra előjönnek, de az ember megtanulja őket kezelni ill. a gondolatait kontrollálni nekem néha sikerül néha nem. Ha nagyon komolyan "ráhúzom magam ezekre" akkor mindig megpróbálok relaxálni és kitisztítani a gondolataim lassú mély levegővétellel ill. körbenézek magam körül hogy igen itt vagyok amit látok vagy érzek csak illúzió. A lényeg hogy itt tartsd magam a való világban. A barátnőmnek ill. családjának elmondtam a betegségem és a vele járó tüneteket, bár nekem is volt sok kellemetlen élményem a kapcsolatomban. Pl. szeretkezés közben nemtudtam mit keresk itt és valójában minek csinálom, vagy pár óráig röhögünk vicces vagyok és felszabadult aztán egyszercsak mintha érezném a kapcsolat végét hogy itthagy és vége vagy épp én akarom lehagyni pedig tudom hülyeség mégis magamba zárkózok ő pedig nemtudja mi a bajom. Ilyenkor általában előkerülnek a tünetek( tárgyak érintése nemakarok a barátnőmhöz érni stb.) de a lényeg hogy te is tudod jól hogy ezek nemigazak hiszen a tiszta tudatállapotban szinte megőrül az ember a barátnőjéért :) és ez a lényeg. Nehéz mindig képbe lenni sőt nekem lehetetlen és nem is szabad túl erőszakosan harcolni az érzések gondolatok ellen mert csak erősödnek egy idő után. Relaxáció ill. a leszarom ezeket a dolgokat akkor se talán segít de hosszú távon és hatásosan csak a szakember tud. Én a Vadaskert gyermekpzsichiártiára jártam, sztem elég jó hely de ott csak 18 éves korig foglalkoznak az emberrel bár érdemes megkérdezni nem e tesznek kivételt. De még nagyon sok tapasztalt szakember van ezen a téren, ma már sokat tudnak a betegségről és a kezelésről is a leghatásosabb a gyógyszeres+csoport terápia főleg a bentlakásos(ha van rá lehetőség) mert így teljesen elzár a külvilágtól 1-2 hétig. Érdemes mindenképp egy ilyen szakembert fölkeresni aki bevonja a szeretteidet. Egyébként a barátnőm depressziós nem a legjobb párosítás de legalább megértjük egymást és már 2 éve eggyütt vagyunk és szeretjük egymást nemhiszem hogy pont ezek miatt lenne vége, én nemadom fel ős se és te se tedd. Az egyik kedvenc mondásom: ami nem öl meg azonnal az csak erősít!