Depressziósok! Ti is éreztek ilyet?

Sziasztok! Én is bipoláris vagyok, és nagyon ismerős ez a "semmi sem érdekel, semmi sem érint meg" dolog. Karácsonykor közömbösen bontottam az ajándékaimat, egy kicsit sem tudtam örülni semminek. De gyakorlatilag ez nálam állandó. Pár percig, 1-2 óráig tudok örülni, ha pl. sikerül egy nehéz vizsga, de aztán másnap ugyanúgy öngyilkossági gondolataim támadnak. A "poén", hogy gyógyszert nem szedek, mégis ez van.

1 éve szedtem antipszichotikumot, mert nálam a mánia paranoiával kezdődik, de az a gyógyszer borzalmas volt a mellékhatások miatt. Napi 17 óra alvás, fejfájás, hányinger, remegés. Soha többet.

10

És mennyi lítiumot szedsz?

Dührohamaid vannak? Hüm. Esetleg nem merült fel a borderline diag?

En nemtom mi vagyok.

Papiron vagyok skizoaffektiv, sulyos unipolaris depresszios, figyelemhianyos, anankasztikus, pszichotikus skizofrenia tunetei nelkul, meg egy-ket valami mas mar nem emlekszem.

Azt tudom, hogy mindennap azzal nyugtatom magam hogy meg fogom olni magam es minden problemam megszunik.

Sajnos nem merem megolni magam, ezert ezzel majd valamikor meg kell lepnem magam, hogy csak ugy megteszem. Szerintem ongyilkossagra nem lehet felkeszulni.

Szedek antipszichotikumot, antidepit, szedtem lamolepet meg szedek stimulanst.

Hat oszinten hatalmas a valtozas ahhoz kepest amikor nem szedtem. Rengeteg tunetem, foleg fizikai eltunt vagy 90%-ban merseklodott.

Viszont a szemelyisegem ugyanaz ha nem rosszabb. Hosszu evek utan rajottem hogy ezen sajnos nem tudok valtoztatni es mas (szakember) sem, akarmennyire akarom vagy akarjak.

Az embernek mindig az a felelme, hogy nincs kontrollja az ot ero rossz dolgok felett es nem tudja azokat kijavitani - munkahely elvesztese, magany, depresszios visszaeses, mania, megcsalas, baratok elvesztese stb...

De mi van, ha a problemak megoldasa helyett eltuntetjuk a problemat magat? Az egy felemelo erzes.