Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tennétek a helyemben?

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Nagyon el vagyok keseredve, egyszerűen semmi kiutat nem találok már az életemben. Kíváncsi vagyok ki mit kezdene ezzel az egész helyzettel. Hosszú lesz, bocsi.

Az egész történet 2 évvel ezelőtt kezdődött. Alapvetően normális életem volt 2 évvel ezelőttig, nem volt fenékig tejfel, de nagyjából okés. Viszont 2 évvel ezelőtt meghalt a nagymamám, aki gyakorlatilag felnevelt engem. A szüleimet csak és kizárólag a pénz érdekli, egyfolytában dolgoztak és dolgoznak most is, így a nagyi nevelt engem. A halála egy olyan törést hozott az életembe, ami után egyszerűen elvesztettem önmagam. Gyönyörű, magas, vékony nő voltam mindig is, a halála után felszedtem 30 kilót, egész nap itthon vagyok, mindig csak zabálok. A férjemmel 12 éve vagyunk együtt, mióta meghíztam hozzám sem ér. Megcsal rendszeresen, tudok róla és szerintem ő is tudja ezt. A munkámból kirúgtak, pedig a sok szarság ellenére azt azért becsülettel végeztem. A szokásos leépítős duma volt egyébként az indok. Megpróbáltam új munkahelyet keresni, közben egyébként a lelki állapotom romokban, gyakorlatilag napi szinten sírógörcsök kapnak el. Nem találtam munkát azóta sem, gondoltam megpróbálok valami képzésre elmenni, de nem vettek fel a kinézett helyre sem.

Gyerekem nincsen, ugyanis mikor a nagymamám meghalt akkoriban kezdtünk el próbálkozni, de a halála óta semmi kedvem a szexhez, a páromnak meg már hozzám.

Folyamatosan járok pszichológushoz, eleinte magánba mentem, de mióta nincs munkám áttértem az állami rendszerbe, ahol viszont csak ritkán tudnak fogadni és nem is nagyon foglalkoznak velem. Közben az egészségem is elég vacak, IR-t állapítottak meg nálam fél éve, úgyhogy a baba az kb esélytelen, pedig nem vagyok még olyan öreg.

Nagyjából ennyi a történetem, köszi ha elolvasta bárki is.



2022. febr. 20. 23:54
1 2 3 4 5
 21/41 anonim válasza:
40%

Először is rendeznek kell magadban a dolgokat... Sokszor egy barát aki meghallgat tobbet tud segíteni,mint egy pszichológus

Másodjára,ha fogyni szeretnél azt ingyen is megteheted nem kell kondiba járni

Harmadszor keress magadnak munkát anyagilag légy független és válj el a barom férjedtől ugyanis ő a legmérgezőbb az életedben,mivel házasok vagytok így mindennek a fele megillet téged a helyedben kisemmizném.

Tudom így leírni könnyű,de hidd el erős nő vagy légy magabiztos ,de ami még nagyon fontos higgy magadban.

2022. febr. 21. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
58%

Miért a kérdező férjét kell szídni?

A kérdező teljesen elhagyta magát egy olyan dolog miatt, ami sajnos az élet rendje és fél kéne dolgozni. Nem tudom valaki élt e már ilyen emberrel, akin nem lehet segíteni, mert nem is akarja, csak picsog. Csoda, hogy még kitart mellette, nemhogy még szexeljünk vele.

2022. febr. 21. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim válasza:
70%
22# Szóval az oké, hogy megcsalja?Ez lenne az élet rendje?Ha a társad a padlón van keresel mást? Úgy szól a házassági fogadalom, hogy "jóban,rosszban" szóval ez semmit nem ér?Ilyenkor szerinted jobb tovább állni és cserben hagyni a másikat? Vagy mi kérlek magyarázd már el.
2022. febr. 21. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
100%
A velemenyem szerint amikor ennyire melyen van az ember, akkor nagyon jot tesz az onkentes segitoi munka. (Ami kesobb a valodi munkahelyeve is valhat esetleg.) Ott azzal is szembesulhet az ember, hogy egyaltalan nem az o helyzete a legrosszabb. Termeszetesen nem ugy ertem, h oruljon neki, h masnak rosszabb, hanem h megertse, az o negativ helyzetebol viszonylag konnyebb kikecmeregni, es h nem jott el szamara a vilagvege, csak most lent van az a bizonyos oriaskerek. A masik, ami sokat segithet, az az edzotermi edzes, uszas, vagy ha ezekre sincsen keret, akkor a kocogas. Ekkora tulsullyan eloszor a hosszabb, eroteljesebb mindennapi seta. Ahogyan felment az a 30 kg, ugy le is tud jonni szepen, es akkor az onbizalmad is visszater, de a mozgassal a stressz is oldodik nagyon jol, csak ki kell probalni. Egyebkent igaz, tulsullyal is lehet jo pasikat szerezni, a kisugarzas es az ezzel osszefuggo onbecsules er a legtobbet, nem az, h mennyit mutat a merleg. Az nagyon szerencses, h a helyzetedet realisan latod kivulrol, így konnyebben tudsz valtoztatni, mint ha teljesen torz keped lenne magadrol. Remelem, h nem feltetlenul a valas lesz a megoldas, viszont ajanlom, h nezz utana a jogi dolgoknak, mert valoban nem veszitenel el mindent, ha valasra kerulne a sor. A problema az, h a nem kozos megegyezeses valoperek nagyon hosszadalmasak, es rengeteg dolgot kell tudni bizonyitani. Ha volna annyi penzed, h elmenj egy nagyon jo csaladjogi/valoperes ugyvedhez, o felvilagositana Teged, es csak azt az egy konzultaciot kellene kifizetned. Interneten is vannak fent aktualis videok valas temaban. hozzaerto jogi szakemberek nyilatkoznak. Illetve letezik a nep ugyvedje intezmenye, (nezz utana!), ott is kaphatsz segitseget. Uj szakmat tanulni jelenleg meg ingyen lehet (ha meg nincs, vagy csak egy szakmad van eddig), szeptembertol elkezdheted. Nezd meg a kornyekeden az intezmenyek levelezo kepzeseit, menj be a sulikba es erdeklodj! Tok mindegy hany eves vagy, tanulni mindig hasznos. Nem tudom, h hogy allsz a nyelvekkel. A nyelvtanulasban is viszonylag rovid ido alatt lehet kisebb nagyobb sikereket elerni. Vagy talalhatsz valamilyen muveszeti foglalkozast magadnak, ami vegul kihuz ebbol az allapotbol. Valoszinuleg az is a problemad, h sokat vagy egyedul, es nem mozogsz, nem is foglalod el magad hasznosan. Ez a legrosszabb. Menni kellene kozossegbe, mostmar talan egyre inkabb lehetseges. Egyaltalan nem becsulom le a pszichologus ertekes munkajat, de sok esetben legalabb ugyanannyit ernek a jo baratok es jo ismerosok,(akiket nem kell elarasztani a panaszaiddal, csak elvezni az egyutt toltott idot). Illetve egy szamodra nagyon kedves haziallat is csodakat tehet a lelkeddel, de ha ezt valasztod, banj vele nagyon szepen! Tudom, nem vigasztal, de az utobbi ket ev nem csak Neked, hanem a legtobbunknek teljes KO volt, sokakat ert nagy veszteseg, es meg nincs vege a rossz allapotnak, csak a remeny erkezett el, hogy talan visszakaphatjuk az eletunket. Szedd ossze magad, most meg olyan allapotban vagy, h igenis kepes leszel ra! Sok sikert es sok erot kivanok Neked, illetve mindannyiunknak!!!
2022. febr. 21. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonymousreview60 ***** válasza:
56%

#23: Ha az ember párja bajban van, és az ember segít neki, mindent megtesz, ami szerinte a Minden, és az illető ennek ellenére önsajnálatban ragad, akkor az a kapcsolat sem fizikailag sem lelkileg nem nyújt már számára semmit. Ekkor érthető, hogy amit az ember nem kap meg itt, azt meg akarja kapni ott.

De a segítség működéséhez akarni is kell a változást. A helyzet a kérdezőnek egyelőre nem fáj eléggé. Remélem mielőbb ordítani fog tőle. Mert akkor lesz ereje felemelni a seggét az ágyról.

Igazad van ugyanakkor, hogy a megcsalás helyett a végleg megromlott kapcsolatot szanálni kellene, nem pedig - lényegében - elválva ágytól és asztaltól egy fedél alatt lenni. Lehet, hogy a férj még reménykedik a változásban, amit már a saját képességein túlinak tart (kvázi csodát vár), és emiatt nem lép ki végleg. Vagy csak nem elég bátor kimondani, hogy ennek a kapcsolatnak befellegzett.

2022. febr. 21. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
73%
24 -es vagyok, valami fontos kimaradt: En is eltem regen egy hosszu, gyermektelen kapcsolatban, ami nagyon elromlott, es a tapasztalataim alapjan azt gondolom, h ha nincs kozos gyereketek, kozos celotok, nincs koztetek testi kapcsolat, nincs meg a tisztelet egymas irant, es nem egy azonos, kozos uton haladtok, akkor eleg nehez ezt a kapcsolatot megvaltoztatni, jora forditani. A kozos akarat hianya az, ami a meghatarozo. Tudom, h ilyenkor is hivatalosan megcsalasnak nevezik azt, amit a ferjed tesz veled, de valojaban lehet, h o mar tovabblepett, csak meg a valas nem fogalmazodott meg benne. Vagy megfogalmazodott, de o is tudja azt, amit itt tobben is irtunk, es nem akar anyagi javakat vesziteni. De az is lehet, h a lelke melyen szeret, csak mar nem vonzodik hozzad azok miatt, amiket a kulsodrol irtal. Ezt meg is lehet erteni szerintem, ha elfogadni nem is annyira. Ugy lehetne a legkonnyebben megerteni, ha neked kellene olyan emberrel intim viszonyba kerulnod, akihez fizikailag nem vonzodsz. Te tudod a legjobban, h szamodra mi az, ami teged ebben a kapcsolatban tart meg mindig. Az anyagiak, es az, h nincs hova menned. Tehat elso lepesben meg kellene teremtened annak a lehetoseget, h anyagilag fuggetlenedj a ferjedtol. Nem tudnal egy idore kimenni kulfoldre dolgozni? (Marmint ha itthon ugy tapasztalod, h nem foglalkoztatnak a szakmadban.) Elsosorban penzre lenne szukseged, ha jol latom. Beszelsz valamilyen idegennyelvet? Mi a szakmad? Ha nem tart itt semmi, akkor probalj szerencset mashol! Ez lehet az orszag masik szeglete is. Kellene neked egy olcso alberlet, es egy olyan munka, amivel el tudsz indulni eloszor legalabb a lelki valsagodon tuljutni. Aztan kesobb jon a segitseg, a szerencse, a "veletlen". Ez egy nagyszeru es igaz mondas, h segits magadon, Isten is megsegit. Szoval ha csak otthon ucsorogsz az esetleges valas utan az exeddel egy hazban, az nem tudom mennyire tesz majd jot Neked, de ebben az esetben nehez rajtad segiteni. Bocs, tenyleg mi nem latunk mindenbe bele, ezert nem mindenben tudunk hasznos tanacsot adni, vagy megfelelo velemenyt irni. Azonban el kellene indulnod azon az uton, amely a munka es a mindennapi mozgas iranyaba vezet. Nagyon nehez, de egyaltalan nem lehetetlen!
2022. febr. 21. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
100%
(24. es 26. vagyok) Azt irod, ket eve meg gyereket terveztetek. Ez nem olyan nagyon regen volt. Mit gondolsz, ha nem lennel rossz testi es lelki allapotban, akkor a ferjed meg most is szeretne toled gyereket? Es Te tole? Ha erre a valaszod igen, akkor egyertelmuen nagyon gyorsan el kell kezdened a fogyokurat, azaz ahogyan most mondjak helyesen, az eletmodvaltast. Hiszen leginkabb az ep testben lakozik ep lelek. Inzulinrezisztencia mellett is szulethet egeszseges gyermeketek, csak elobb rendbe kell, hogy jojj, illetve rendbe kell hozni a hanyatlasnak itelt kapcsolatot. (Ha lehetseges.) Ha van meg koztetek lelki kapocs, akkor a testi kapcsolat esetleg helyre tudna jonni. Te mit gondolsz errol? Nagyon sok erot adhatna az neked, ha meglenne az eselye annak, h Ti meg kozos gyermeket tervezzetek. Az is kerdeses szamomra (is), h a ferjed mennyire van benne erzelmileg abban a dologban, amit csinal a hatad mogott. Es Te mennyire tudnad azt elfelejteni neki, ha befejezne miattad, miattatok, a kozos jovotok erdekeben. Kulonbozo hazassagokban kulonbozo forgatokonyvek adodnak, a hasonlosagok, ismeros dolgok ellenere minden eset egyedi. Ugy latom, h most Te az elkeseredesedben a legrosszabb forgatokonyv variaciokat latod magad elott. Szerinted lehetne meg azt a celt kituzni, h egyutt folytatjatok es dolgoztok a gyerek kerdesen, vagy ez mar teljesen kizart dolog? Amit biztosan tudsz, h hulyeseget csinalsz, amikor elfogyasztod azt a csomo szemet kajat, amit otthon talalsz. Azt is tudod, h fel kellene kelned az agybol, de egyszeruen lelkileg nem vagy ra kepes. Szerinted milyen celt tudnal magad ele kituzni, amit meg is lehetne valositani? Nagyon jol ismerem azt a depressziokozeli allapotot, amikor az ember nem kepes felkelni az agybol. Meg kell tapasztalnod, h mennyit jelent a mozgas a szervezetednek, h mennyire jol erezned magad mozgas utan! Minel tobbet gyakorolod, tapasztalod, annal konnyebben tudsz felkelni, mert meglatod, h az agyban fetrengeni sokkal rosszabb, mint amikor a mozgas (es a tarsasag) hatasara elmulik a rossz kozerzeted, es a szornyu lelki allapotod. Milyen realis celokat tudnal kituzni magad ele?
2022. febr. 21. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 A kérdező kommentje:

21!

Barátaimmal nem tartom a kapcsolatot, mindenki sokkal előrébb tart mint én.

Azt gondolom hogy én olyan szinten belesüllyedtem a gyászba, hogy az már bőven nem az egészséges kategória.

Ti akik itt szidtok engem gondolom szépen fel tudjátok dolgozni a gyászt. Meghal valakitek, gyászoljátok néhány hónapig majd folytatódik az élet. Nekem viszont 2 éve tart a gyászidőszak. Nincs nap, hogy ne sírnék a nagyikám után.

Tudom miket kellene tennem hogy fogyjak, de egyszerűen nem tudok kevesebb enni, nem tudok nem nassolni. A fejembe szinte másra sem tudok gondolni csak az evésre. Voltak olyan időszakok hogy hányásig ettem magam sajnos...

Nem mondanám magam erősnek egy szálat sem.

2022. febr. 21. 10:04
 29/41 A kérdező kommentje:

22!

Kimondtad a lényeget:fel kéne dolgozni!!!

De mi van akkor ha az én fejemben ez nem megy? Nem úgy zajlik ez, hogy ahh olyan jó gyászolni, még egy kicsit folytatom. Egyszerűen minden nap olyan mintha az első lenne a gyászban.

Nem önként választottam ezt, de maga az agyam nem enged továbblépni

2022. febr. 21. 10:06
 30/41 A kérdező kommentje:

24!

Köszönöm a válaszodat, te vagy egyelőre a második kommentelő aki tényleg hasznos dolgokat ír.

Ez az önkénteskedés nem tűnik rossznak, utána fogok nézni mindenképpen. Bár mindig mindent nagyon a szívemre vettem, ha valaki rossz helyzetben van mindig segítek neki, kicsit tartok tőle hogy ezek a sztorik nagyon megviselnének. De azért utánanézek.

Sétálni minden nap szoktam elég sokat, 2 km tuti megvan, igaz normál tempóban, megpróbálok majd kicsit gyorsabban. Biciklizni nem tudok sajnos, tavaly elestem és eltörtem a lábamat, akkor a férjem megtiltotta hogy többet biciklizzek.

Megnézem majd ezeket az ügyvédeket is, bár arra végképp nincs pénzem, de ha valahol csak azt az egy alkalmat kéne kifizetnem az jó lenne.

A tanuláshoz megmondom őszintén semmi lelki erőm nincsen, de ha ez a szociális munka nem jön össze akkor nézek valami képzést.

Nyelveket nem nagyon beszélek, van egy angol nyelvvizsgám, de kb mióta letettem azóta meg sem szólaltam angolul.

Mennék szívesen közösségbe, csak nincs kihez és kivel...

Kutyánk van, de hát nem az a háziállat típus, inkább csak házörző.

Köszönöm a segítséget, sok jó dolgot írtál

2022. febr. 21. 10:17
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!