Úgy érzem mintha vége lenne az életemnek, miért van ez?

Én is sokat gondolok a halálra és hogy felszabadító lenne itt hagyni mindent, amit mázsás súlyként nehezedik ránk.

De persze az embernek vannak szerettei, akiket nehéz kitenni ilyen fajta veszteségnek.

Illetve annyi a megválaszolatlan kérdés és olyan sok minden rosszul működik a világban. Ha már úgyis itt vagyunk miért ne próbáljunk meg változatni rajta? Lehet, hogy nem társadalmakat, de egyes emberek életét akár teljes mértékben megváltoztathatjuk. Kétségtelen, hogy az is valami és legalább amikor tényleg eljön a vég elmondhatjuk, hogy igen mi megpróbáltuk.

Teljes körű boldogságra úgysem számíthatunk, de talán nem is az a legfontosabb ezen a bolygón, csak sokan azt hiszik és ezért üldözik a boldogságot.

Én próbálom azt a mottót követni, hogy ha valamit megtudok tenni ne azért tegyem meg mert más úgysem fogja, hanem azért mert képes vagyok rá. Pl.: ha valaki segítségre szorul nem azt nézem, hogy más oda megy-e segíteni és ha nem akkor én már nem segítek, hanem azt hogy meg van-e a lehetőségem, hogy segítsek és ha a válasz igen akkor segítek is. Felelősséget vállalni azokért a dolgokért is amik a rendelkezésedre állnak eredendően és nem csak azért amit kiérdemeltél…ezzel szerintem apránként megváltoztathatóak a világ kis szeleteit.

Azokban a percekben amikor meg túl gyengének érezzük magunkat megküzdeni a saját kríziseinkkel sokat segíthet, ha olyanokkal beszélhetünk akik hasonlóan éreznek.

Sose gondoltam volna, de azzal hogy kérdéseket/válaszokat olvasgattam itt gyakorikérdéseken valahol megnyugvást találtam. Legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül. :)