Van ebből kiút?

Sziasztok!

Az utóbbi időben egyre inkább kezd eluralkodni a depresszió rajtam, szinte minden nap ugyan olyan rosszul érzem magam, minden nap sírhatnékom van, egyre motiválatlanabb vagyok. Utálom a kinézetem, amikor a tükörbe nézek, hányingerem van magamtól, gyűlölöm magam. Sem barátaim, sem barátnőm nincs (és nem is hiszem, hogy valaha is lesz a kinézetem miatt, csúnya vagyok), magányosan, szinte csendben telnek el a napjaim, van egy cicám, egyedül még ő tartja bennem a lelket.. Egyébként, hallgató vagyok, de a motivációm szinte a béka feneke alatt van.. Félek bárkivel is beszélgetni, mert szinte azonnal szorongani kezdek, nem akarok senkit az én nyomorommal, és problémáimmal terhelni, és nem szeretnék senkit sem zavarni. Nagyban rányomja erre a bélyeget az is, hogy régebben, még nyitottabb voltam, unalmas, fura embernek tartottak, most meg idegenek az utcán gúnyolódnak, megszólnak, rajtam, pedig igyekszem nem úgy kinézni (mégha utálom is a kinézetem), mint egy hajléktalan. Úgy érzem, bárhol is vagyok, mindenhol figyelnek, és ez miatt rettentően szorongok tömegben, és még busszal jártam suliba, a buszon is szorongtam, utáltam, mikor valaki mellém ült. Azt érzem jelen pillanatban, hogy ebből már nincs kiút, már semmi keresnivalóm e világon, és őszintén, az öngyilkosság gondolata rengetegszer átfutott már az agyamon, egyszerűen ilyen magányosan nem akarok már élni...

22/F

Köszönöm, hogy elolvastad, kicsit hosszabb lett, ezért bocsi...