Testképzavarom lenne, vagy ez teljesen normális?
Sziasztok.
A történetemet 1 évvel ezelőtt kezdődött.
Mindig is túlsúlyos voltam, a magasságomhoz képest +15kg mindig volt rajtam. 2 évvel ezelőtt nyáron a 15kg-ból 30kg lett, és úgy gondoltam változtatnom kell.
Ez volt 2019 nyara. Szokásosan elterveztem, hogy lefogyok, de abbahagytam mert nem voltam elég kitartó. 2020 nyarán ismét elkezdtem, majd megint kudarcba fulladt.
Viszont, 2020 novemberében valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megint elkezdtem, és ez már nagyon is sikeres lett.
8 hónap alatt leadtam 35kg-ot, eltűnt úgy ahogy a felesleg (170cmhez voltam 73kg), elkezdtem nyár óta izmot építeni.
Jelenleg +5kg-ban vagyok lassan fél év izomépítés alatt, viszont nem vagyok magammal így sem megelégedve.
Vannak olyan időszakok, amikor azt gondolom, hogy megéri ez az egész mert látok fejlődést, aztán amint felmegyek valamilyen közösségi oldalra és látom az embereket, hogy mit értek el, azonnal elmegy a motivációm.. Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb ilyen influencer vagy akár komolyabb fizikummal rendelkező egyén több, mint valószínű, hogy nem naturál, tehát valami szerek hatása miatt néz ki úgy, ahogy.
Külső visszajelzések alapján (családtagok, ismerősök, barátok) jól nézek ki és sportos/izmos vagyok, de akárhányszor belenézek a tükörbe nem vagyok elégedett magammal MÉG akkor is, ha tudom, hogy 35kgtól szabadultam meg.. Mindig másokhoz hasonlítgatom magam, pedig tudom, hogy nem kellene.
Valószínű közrejátszik az is, hogy tényleg mindig túlsúlyos voltam nagyon, emiatt fejben pedig megmaradt ugyan az a mentalitás. Most pedig hiába fogytam le és változtam meg teljesen (életmódot tekintve is), hiába nézek ki elvileg jól, akkor sem vagyok elégedett.
Volt/van valaki hasonló helyzetben, mint én? Hogyan változtassam meg teljesen az összképemet saját magamról?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!