Miért van tele szélhámosokkal a pszicho szakma? Miért olyan rendkívül nehéz jó szakembert találni?

Ahhoz, hogy erre a kérdésedre választ tudjak adni, először is meg kell vizsgálnunk azt, milyen ma Magyarországon az oktatási rendszer.

Nem tudom ki hogy van vele, de én életem során eléggé sok olyan emberrel találkoztam, (barátok, ismerősök) akik (túlnyomó részben lányok ugye) szentül állították, hogy ők pszichológusok akarnak lenni...

Rendkívül sok az olyan szakma, amiről az emberek nem tudnak semmit, csak a filmekből, sorozatokból tájékozódnak, egyetemre mennek, kitanulják, aztán amikor rájönnek hogy nem úgy van ez ahogy arról álmodoztak, már késő, valamiből pedig meg kell élni, valamit csinálni kell.

Ilyen például a jogász szakma is. Lehet látni a túlképzettség mértékét, a legtöbb alany úgy jelentkezik oda is hogy gőze sincs miről szól vagy mi lesz, de úgy hallotta nagy presztízsű dolog, meg hogy nagyon jó diploma, végigviszik, aztán protekció és ismeretség hiányában a közigben miniálbérben dolgozva húzzák le az életüket, vagy otthagyják a szakmát.

De térjünk csak vissza a női ismerőseim hadára, akik a pszichológiában képzelték el a jövőjüket. Velük folytatott beszélgetéseim során rájöttem, őket a szakma felé az viszi leginkább, hogy ők márpedig nagyon jól tudtak eddigi életük során vigasztalni, lelki szemetest játszani, a barátnőiket szakítás után nagyon jól helyre tudták pofozni, úgy látszik tehát hogy van helyük a pszichológiában!

Mindezt persze 14-16-18 évesen, semmi háttértudással a szakma irányába teszik meg.

Aztán persze rájönnek hogy a síró 14 éves összetört szívű lány vigasztalása nincs egyensúlyban a számtalan súlyos mentális betegséggel rendelkező öngyilkosság határán álló végdepresszív beteg szintjével. Az utóbbit pedig hát neki kellene meggyógyítania.

Hasonló ez azzal, amikor valaki azért megy orvosnak, mert a szülei elismerésére vágyik, esetleg tetszett nekik az orvosi rendelő, a doktor bácsi mint tekintély személy, ilyesmi. Aztán amikor az egyetemet hullát boncol, és szerveket szed szét, később a kezei közt hal meg egy ember már kicsit megrázhatja a dolog hogy várjunk csak.. Ez nem úgy van mint ahogyan én azt gondoltam...

Ha tudnátok hogy ember téveszt szakmát ma a világon. A fentiek miatt. Mert amikor a legkritikusabb a helyzet, amikor választani kell, nincsen elég információ, rálátás, és a legtöbb diák megelégszik azzal amit a filmekben sorozatokban lát. Mintha csak reklámok alapján vásárolnál terméket háttértudás nélkül. Erre viszont éveid, az életutad mehet rá.

Voltak tehát pszichológiát tanuló haverjaim. Tőlük tudom, hogy kiseggelhető az egyetem, igazából aki kitartó az végigviszi.

Ennek az az eredménye hogy okádja ki magából az egyetem a végzett "szakembereket".

Kijön szerencsétlen ember az egyetemről, megvannak a papírjai, lehet hogy addigra már teljesen elege van az egészből de nem meri otthagyni a pályát mert már nagyon a végén volt az egyetemnek mire rájött hogy neki ez nem való, és úgy csinálta végig hogy kedve se volt hozzá, lehet hogy csak kettessel vergődött át mert rossztanuló volt, a lényeg, hogy kiszabadult a nagyvilágra, és neki 1 papírja van amivel el tud helyezkedni, és így a munka világában ezzel tud egyelőre érvényesülni, ebből kéne most valahogyan megélni.

Így kerülnek nem csak a pszichológiában, hanem a legtöbb szakmában arra méltatlan, csekély tudású és még csekélyebb érdeklődésű emberek a munkahelyekre. Mert Magyarország "papír alapú életforma" ha papírod van jöhetsz. Később már tapasztalatod is lesz, kész, annál jobb. Lehetsz sík hülye is ha van papírod és tapasztalatod, neadjisten ismerettséged, már főnök is lehetsz. Így működik ez.

Biztos vannak szakmák, például az informatika ahol vadul szűrik a kóklereket, de sajnos sok az olyan ahol hát nem...

Sose felejtsük el hogy egy egyetemet / főiskolát el lehet végezni alap időn belül, de el lehet végezni sajnos 8-10 év alatt is. El lehet végezni 5össel, és el lehet végezni 2essel is. Azt pedig hogy az a "szakember" akivel dolgod van milyen tudással és hozzáállással rendelkezik, emiatt teljesen a szerencsén múlik.

Mindez tehát az, ahogyan kezdik a pályát ezek az emberek.

De fontos még az is, hogy ki hogyan, mennyi év után fog majd kiégni a szakmából. Mert vannak ilyenek is. Aztán mivel ő már unja az egészet és csak a pénzért csinálja úgy mintha a fogát húznák, veled is úgy fog bánni ahogyan az ő kedve, ideje, hozzáállása és adott lelki állapota engedi.

A pszichológia nem egzakt tudomány. Nem autószerelés. Még a legjobb szakember sem fogja tudni garantálni, hogy rendbe hoz. A gyógyításhoz - a szakmai felkészültségen túl - egy csomó más feltételnek is teljesülnie kell, ami viszont már nem a pszichológus felelőssége. Ez nem egy fékcsere az autóban..

A terápia sokszor azért feneklik meg, mert a páciens képtelen az együttműködésre.

A páciens egyetlen dolgot tehet, ha azt látja, hogy az adott szakember nem tud segíteni, vagy nem szimpatikus: keres egy másikat. Ha már a huszadik szakembert is elfogyasztotta, akkor viszont - mások hibáztatása helyett - érdemes önvizsgálatot tartania..

32: azért ez nem feltétlenül van így. Én rengeteg szakember végigjártam, folyton magamat hibáztatva, végül tönkretették az egészségemet, mire kiderült, hogy skizoid személyiségzavarom van és a maga a pszichiáter fogalmazott úgy, hogy ehhez nem értenek a terapeuták.

Ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy nem tudnak segíteni, inkább rontottak az állapotomon.

Nekem a terapom az orvosom és tüneteim alaphán egyértelmű volt a diagnózis, nem volt tesztírás.

Terapeuta eleve magasabb kézettségű, akkor is, ha pszichiáter képzi magát erre, akkor is ha klinikai szakpszichológus.

Nem mindegy a terápia típusa sem. A kognitív viselkedésterápia, rogersi nem megy mélyre, de lelkileg kevésbé megterhelő. Mivel az elsò kettővel ugyanabban az intétményben nem haladtam, egyértelművé vált hogy le kell menni a gyökerekhez.

Bipol zavarra kell gyógyszer, area nem jó a terápia, csak a többi tünetre.