Miért van tele szélhámosokkal a pszicho szakma? Miért olyan rendkívül nehéz jó szakembert találni?

Pszichologuskent alatamasztom hogy ebben a szakmaban is vannak koklerek ahogy mindenhol. Sajnalom ha rossz tapasztalataid voltak.

Ugyanakkor bennem felvetodik a kerdes hogy ha tobbet is probaltal es senki sem felelt meg akkor biztos veluk volt-e a problema. Engem is hivott mar fel valaki hogy nyitott a kozos a munkara x, y es z feltetellel amiket o szab meg. Amikor mondtam hogy ez nem fer be a szakmai kereteimbe akkpr kb ugyanezt mondta mint te. Szoval szerintem mindig erdemes elgondolkodni ilyenkor hogy mindenki mas latja rosszul a helyzetet vagy te.

#4 te se lehetsz kulonb. Nincs meg egy ilyen szakma A VILAGON, ahol ennyire normalis, bevett, es meg el is vart lenne a masik hibaztatasa. Kb. olyan erzesem van tole, mintha az onkologus hibaztatna a rakost, ha attetei lesznek, vagy a komuves, ha valakire raomlik a haz, amit o epitett, es ezert meg fizetest is kapott, nem keves penzt.

Az a baj, hogy pszichologia szakra gyakorlatilag barki bejuthat, ha az akar lenni, ha nem, akar csak erdekli. Aztan kozben rajon, hogy megsem neki valo, de mar nem illene ott hagyni, vagy nincs jobb otlete. A munkapiacra belepeskor meg hozott anyagbol kenytelenek dolgozni, es ugy gondoljak, hogy nem is olyan rossz tizezrekert bologatni, meg rendkivul hasznos es fontos tanacsokat osztogatni, hogy sportolj, meg aludj eleget, es akkor minden hepi lesz...

Értem, hogy ez a kérdés igazából inkább azt a célt szolgálja, hogy elmondhasd a csalódottságodat az eddigi pszichológusaidban. Ugyanakkor úgy tűnik nekem, hogy nem tájékozódtál eléggé a választásaid előtt, hiszen pl. az a kérdés, hogy milyen terápiát folytat, már akkor egyértelmű nagyjából, amikor először felkeresed a szakembert, hát ott az önéletrajza, hogy egyáltalán mit végzett, milyen terápiás módszerben jártas és milyen tapasztalata van. Elképzelhető persze, hogy valaki mondjuk analitikust, személyközpontút meg kognitívat is csinál, ebben az esetben persze valid a kérdés.

Persze valójában valószínűleg te nem pszichoterapeutánál voltál, hanem pszichológusnál, akinek nincs se klinikai szakvizsgája, se pszichoterapeuta végzettsége, hanem csak konzultációt végezhet, ami nem terápia. Ők olcsóbbak, de nem érdemi munkát végeznek (vagy ha mégis, azt véletlenül és nem szakmailag megalapozottan). Olcsó húsnak híg a leve. Gondosan kell terapeutát választani.

Olyasmiket is írsz, ami meg inkább arra utal, hogy te akartad vezetni a terápiát (nem akartál álmokat mesélni, "határozott" voltál, "vittem papíron, miről szeretnék beszélni"), és nem ment az együttműködés.

Ha tényleg nem mondták, hogy ők miért nem akarnak veled együtt dolgozni, az hiba és méltatlan, és nagyon sajnálom, hogy ez történt veled. De kicsit azért nehéz elhinni, hogy megtaláltad a városodban az összes ilyen vállalhatatlan, színvonaltalan pszichológust. Ahogy #4 is írta, ha mindenki szembejön a pályán, azért érdemes csekkolni, hogy jó sávban vagy-e.

Hát figyu, én összvissz 2 évig jártam pszichoterápiára, és mivel nem tudott az a szerencsétlen félkegyelmű hova besorolni, így maradt a borderline. De valami mégsem stimmelt, úgyhogy elmentem egy pszichiáterhez, akinek miután elmondtam a tüneteimet szinte rögvest ökölbe szorult a keze attól, hogy manapság már boldog-boldogtalanra is ráhúzzák ezt a nagyon súlyos diagnózist, miközben én személy szerint nem is felelek meg a kritériumoknak. Utólag kiderült, hogy egészen más probléma áll a háttérben, és mérföldekkel pragmatikusabban kezelte, mint a régi terapeutám, aki azon kívül, hogy folyamatosan túrkált volna az agyamban, nem csinált semmi jót.

Évekkel később reflektáltam arra, hogyha tegyük fel nála maradtam volna, akkor még mindig járnék… azaz gyakorlatilag csak a zsebét tömném, én pedig aggódhatnék a nagy semmin, javulás nélkül. Általánosságban nem tudok nyilatkozni, de én az egész analizálgatásból csak a vérgazdag újlipóvárosi zsidó terapeuták pszeudohisztériáit látom. Magát a pszichoanalízíst konkrétan a kényszerbetegség egyik tünetének tartom. Megnézném amúgy, hogy ezek a jómódu belvárosi “entellektüellek” mit csinálnának, ha valódi, kétkezi munkát kellene végezniük legalább csak egyszer, mert akkor nagyon gyorsan rájönnének, hogy nem minden második, kissé neurotikus, de alapjáraton egészséges ember magasan funkcionáló borderline, hanem pl. borzasztóan túlterhelt.

Ha megnézzük, akkor a 19-20. században a nem kicsit szexista Freud és társai másról sem írtak, mint a a “hisztériáról”, a 21. században, korunkban pedig a borderline a sláger, később ez megint változni fog az adott kornak megfelelően. Ebből is látni, hogy a pszichoanalízis, mint “tudomány” nem konzisztens.

Én azt mondom, hogy akinek van kedve és energiája nem kevés összegekért szétboncoltatni magát, akkor tegyen úgy, pláne ha el is hiszi, hogy hatásos. De aki viszonylag stabil és a mindennapokban is jól funkcionál az inkább ne tegye be a lábát a rendelőbe, ha jót akar magának, mert azonnal rásütik a borderline-t a nárcisztikus vagy valamelyik trendi személyiségzavart. Persze, azok az emberek, akik valóban ilyen betegségekben szenvednek (és ez azért elég kristálytisztán manifesztálódik az egyén viselkedésében) annak erősen ajánlott a kognitív viselkedés vagy sématerápia, aminek már talán van némi tudományos alapja, és a kutatások is azt bizonyítják, hogy hátékonyan kiegészítheti a pszichiátriai kezelést, ha képzett szakember végzi. Minden egyéb esetben, aki ventillálni akar, vagy életvezetési nehézségei vannak, az válassza a pszichológiai tanácsadást, ha pedig tovább szorong, akkor szükség esetén a pszichiátert, aki képes a valódi diagnózis (!) felállítására és annak függvényében dönt a további kezelésről.

A tanácsadókkal pedig sajnos próbálkozni kell, nekem is iszonyat sokáig tartott megtalálni egyet, aki szimpi volt.