Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan tudnám magamban feldolg...

Hogyan tudnám magamban feldolgozni?

Figyelt kérdés
2018-ban letartóztattak kábítószer kereskedelem vádjával, és ahogy álltam bilincsben a bíróságon akkor realizáltam hogy mit tettem, és ez nem egy játék ez az életem, amit 1 év alatt teljesen leromboltam. 2018 elején a pedagógiai szakvéleményemben egy kitűnő tanulóról írtak, mely az év végére egy drogfüggő iskola kerülő utcagyerekre jobban hasonlított mint egy diákra. Az iskolába nem jártam be egyszerűen a drogok és a mentális állapotom miatt csak két dologra tudtam gondolni, egyik a halál, másik a drog. Volt öngyilkossági kísérletem is, aminek a vége az lett hogy 3 nappal később keltem fel a pszichiátrián. Miután letartóztattak és kitisztultam teljesen visszajött a depresszió és megint megpróbáltam magamat ölni, viszont nem tudom hogyan de megint túléltem, teljesen sokkos állapotban voltam emiatt kezeltek börtönpszichiátrián. Jelenleg egyetemre járok, viszont tudom hogy börtönbe fogok kerülni de nem is az érdekel csak a tanulmányaimat szeretném befejezni, ha az megvan akkor tudom, hogy amint szabadlábra tesznek új életet tudok kezdeni akár külföldön is. Viszont egyszerűen nem tudom elfogadni, és feldolgozni azokat a tetteket amiket tettem, rengetegszer van rémálmom, illetve napközben látok egy hírt egy drogfogyasztó haláláról, illetve hogy valakinek tönkretette az életét vagy kábítószer hatása alatt követett el bűncselekmény, mindig eszembe jut, hogy egyszer én is részt vettem ebben, lehetséges hogy akivel anno kapcsolatban álltam mára egy drogfüggő lett vagy meghalt. Egyszerűen nem tud nyugtatni a tudat, hogy én megváltoztam mivel lehetséges, hogy több ember életét tönkretettem csak azért mert 16 évesen depressziós voltam és figyelmet akartam, elismerést. Pszichológushoz nem tudok kimenni, mivel a bíróság egyedül az egyetemi órák miatt enged ki, de azt is korlátozva. Nem félek a büntetéstől, de félek attól hogy nekem maximum pár év börtön, utána kijövök és élhetek rendes életet, viszont azok az emberek akiknek anno bármit is adtam lehetséges, hogy soha többet nem változnak meg és 20 évesen meghalnak, direkt vagy indirekt módon de kábítószerrel kapcsolatos történés miatt. Mindig eszembe jut, hogyha úgy próbáltam volna megölni magam 13-14 hogy meghalok, akkor rengeteg ember életét megmentettem volna. Több akkori "barátom" is öngyilkos lett azóta, velem egykorú 16-18 éves relatíve még gyerekek és úgy érzem magam mint egy gyilkos, lehetséges hogy nem miattam haltak meg, viszont ha anno inkább segítek nekik ahelyett hogy velük együtt fogyasztom vagy adok valamit nekik, akkor lehet ma nem a temetőben lennének, hanem boldog kiegyensúlyozott életet élnének, tanulnának, dolgoznának de nekik már nem adatik meg az, ami nekem megadatott. Minden gyakorlati jegy, amit szerzek az egyetemen arra emlékeztet, hogy vajon mennyi embertől vettem el az esélyt hogy tanuljon. Jelentkeztem önkéntes munkára hajléktalanokhoz, hátha kicsit enyhíti ezt az érzést az, hogy segíthetek valaki életén, bárhova mennék önkéntes munkára csak érezzem, hogy a társadalom számára adni is tudok valamit, nem pedig csak bomlasztani, illetve élősködni rajta amit eddig is tettem. Eddig egyedül arra látok esélyt, ha kiengednek önkéntes munkára, akkor valamennyire megbékélek lelkileg.

2021. nov. 2. 20:41
 1/4 anonim ***** válasza:
44%

Elég gáz, ha úgy kib*sztál magaddal, hogy sterilizáltattad magadat, végülis te intézted el a sorsod.


Amúgy.. Ilyen ugrándozó utcagyerek sose akarj lenni :D

2021. nov. 2. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Mindenkinek megvan a maga keresztje, a kérdés mikor nehezedik rá úgy istenigazán és hányszor. Az jó hogy belátod hogy hibáztál ebből tanultál és más nem is számít utólag. Hisz megváltoztatni nem tudod a múltat ahogy mások sem. Szörnyű belegondolni valóban amiket leírtál de ez a Te utad te sorsod nekem biztosan nincs jogom feletted ítélkezni.
2021. nov. 3. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj aki cuccozni akar, az megszerzi. Te csak egy láncszem voltál egy hosszú folyamatban. Az a lényeg hogy beláttad hogy ez "rossz". Most túl kell ezen lépned, és "jó" dolgokat igyekezni tenni. Úgy kell tudod megélni, hogy azzal másnak nem ártasz semmi formában. Ezt az ön-korbácsolást meg fejezd be. Mindig az dönt a végén aki x vagy y szert használ. Ezért te nem vagy felelős. (Egy függő.)
2021. nov. 3. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Ha olyan dolog miatt marcangol a bűntudat, amit nem tudsz jóvátenni, akkor többet árt, mint használ. Azzal foglalkozz, hogy ezután milyen életet élsz, attól, hogy volt egy rossz időszakod a múltban, még lehetsz jó ember a jövőben.
2021. nov. 3. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!