A pszihiáter generalizált szorongásra Elontril-t és frontint ìrt fel.Az első pár napban semmit nem éreztem, viszont mostmár a 10.napja szedem, és sìrògörcsök törnek rám, enni alig tudok az állandò hányingertől,nagyon levert vagyok. Tapasztalat?

Figyelj a légzésre, csökkentsd a levegovetelt lassan keveset mélyen be aztán hosszan sokáig ki.

Ha egy cernaszálat az orrodhoz tesznek, az ne mozduljon meg.

Próbálj meg leülni és meditálni. Majd írj egy hét múlva a változásról.

Nekem ez segített gyógyszer nélkül.

Előző vagyok, próbálj sétálni, kocogni. Odafigyelni a légvételre közben is. Az a baj, hogy a szorongáskor túllélegzünk.

Minimalizálni kell az oxigén felvételt.

Lassú kifújás és néhány perc után erezhető a változás.

"Minimalizálni kell az oxigén felvételt."

Nem akarok morbid lenni, de erről az "Alfonz a szipus" nevű klasszikus videó ugrott be, néhány perc után ő is érezte a változást és nem úgy tűnt, mint aki szorongana. :D

A viccet félretéve az utolsónak igaza van, a túllégzés tényleg csak rontja a szorongásos tüneteket és a pánikrohamot is, a legfontosabb ilyenkor nem kapkodni a levegőt és a felületes légzést hanyagolni kell.

A szerotonin háztartás zavara (ami pánikrohamot, GAD-t okozhat), gyakran örökletes, nem gyógyítható véglegesen, de szinten lehet tartani, akár terápiával, gyógyszerrel, vagy mind a kettővel.

Szorongásra sokszor nem, pánikrohamokra viszont írnak fel gyógyszert, mert alapvető funkciókat nem tud ellátni az ember.

Az én családomban ez nagyon is örökletes probléma. A nagymamám öngyilkos lett, édesapám depresszív, a húgom pánikbeteg, én meg októberben megyek klinikai szakpszichológushoz, mert az elmúlt 1 év karantén egyetem alatt teljesen magamba zuhantam, nem hiszem, hogy megúszom a gyógyszert. És nem most kezdődött, gyerekkorom óta hangulatzavaros vagyok, az emberek sem nagyon maradnak meg mellettem, mert nincs tolerancia ezekkel a betegségekkel szemben. Kapcsolatom se volt soha.

Szabó Kitti Youtube videója ébresztett rá, hogy az ember legszebb évei mennek rá az ilyen betegségekre, ha nem lép valamit, és gyógyszert szedni sem szégyen, ha segít.

Hosszú az út előttem, de így 25 évesen elég volt. Az én gyerekkoromban nem volt divat ilyesmikkel foglalkozni, kamaszkorban meg "minden kamasz ilyen", szóval 0 megértést kaptam otthon kb.

De most hogy van fizetésem, el tudok menni szakemberhez.

Jobbulást mindenkinek, aki hasonló gondokkal küzd!