A pszihológusokra van negatív hatással a munkájuk?

Elvileg igen, de a többségük annyira éretlen, hogy föl sem fogja a történéseket, de mondja a betanult szöveget. Ez sajnos tapasztalat - és utána is olvastam.

Mintha egy 12 évest kérnél meg, hogy lelki tanácsokat adjon - kb. ilyen. Biztos vannak jobbak is, de általánosságban mégis igaz, hogy azért nem sérülnek, mert annyira éretlenek érzelmileg. Egy bizonyos fajta ember megy pszichológusnak - akit pont azért érdekel, mert annyira nem érti és rácsodálkozik.

Valódi, érett, érzelmi, lelki gyógyítóknál valóban teher - erről csak olvastam.

Amúgy egy éretlen gyereket is megviselne, ha mások bajáról kéne állandóan hallgatniuk - ennyiből tehát igen, negatív hatással van rájuk is. De a dolog valódi súlya nem nyomasztja őket. (Ami nem baj, a baj csak az, hogy nem is értik, így segíteni sem igazán tudnak.)

De, a pszichológusok gyakran járnak úgynevezett szupervízorhoz. Ez lényegében egy másik pszichológus.

De egyébként egyénfüggő, hogy mennyire veszik fel magukra mások problémáit.

2-es: Sajnos nem. De beszólni könnyű és nem kerül semmibe.

Úgyhogy folytasd csak. :)

Én válaszolni próbáltam. Neked meg sem kell próbálni.

Mert azon kívül, hogy nekem beszóltál, nem írtál választ a kérdésre - de ez neked fel sem tűnik, miért is tűnne fel. Szerencsére itt bárki írogathat.

5.: Az utolsó mondat volt a leglényegesebb szerintem.

Laikusként szeretnénk - én legalábbis nagyon szerettem volna - azt hinni és reméltem is, hogy a pszichológusok értenek a lélek dolgaihoz. Vagy bármit is értenek a "psziché" alatt.

Sajnos a tapasztalatom mást mutat.

Nyilván harag és vádaskodás is volt a válaszomban (én írtam az első választ), de az alapját a saját tapasztalataimból és Irvin D. Yalom könyvéből vettem. (Pl. Terápiás hazugságok)

Lehet azt gondolni, hogy túl sokat vártam tőlük, de az akkor is naiv elképzelés, hogy ők nyilván megtanulták kezelni a terhet, amit a pácienseikkel való foglalkozás jelent. Én úgy látom, hogy inkább érinthetetlenek, semmivel nem lehet őket kizökkenteni a nyugodt, mosolygós állapotukból. Nekem csak rizsáztak, ez tény.

Pl.:

Egy fiatal pszichológus egyszer megkérdezte tőlem, hogy mi a célom azzal, hogy a kórházba (pszichiátria) mentem, mit várok tőlük.

Mondtam, hogy diagnózist szeretnék, mert ez alapján tudják az orvosok meghatározni a megfelelő kezelést.

Erre csak mosolygott (bár kedvesen) és azt kérdezte, hogy

- Miért ragaszkodik egy címkéhez?

Mondtam, hogy ez nem címke, hanem diagnózis. (Az orvosok így dolgoznak, diagnózist állítanak fel, mielőtt kezelni kezdenének valakit.)

Azt felelte, hogy

- Én nem szeretem beskatulyázni az embereket.

És ennyi volt, semmire nem jutottunk.

Egyébként ott mondtam a pszichiáternek, hogy egy orvos szóbeli véleménye az volt, hogy Asperger-szindrómám van. A pszichiáter annyit válaszolt ezzel kapcsolatban, hogy

- Nem érdekel! (és mosolygott gúnyosan és végig csak gúnyolódott rajtam.)

Semmire nem mentem a 9 héttel, amit ott töltöttem, bár készítettem egy tolltartót, összesodort újságpapírból fonva. Ennyi volt az egész.

Egyébként az az orvos, amelyik szóban mondta, hogy Asperger szindrómám van - csak ő hivatalosan nem diagnosztizálhat - ajánlotta, hogy adjam be a jelentkezésem az Autizmus Alapítványhoz kivizsgálásra.

Azóta megvan az Asperger-szindróma diagnózis.

Nem is tudom, hogy mit várnék egy pszichológustól - nyilván nem a megváltást - de az "Akar róla beszélni?"-nél nyilván többet.

Szóval nem kicsit felháborítónak éreztem arról beszélni, hogy szegény pszichológusok hogyan dolgozzák fel a sok terhet, amit a páciensek okoznak.

Ezt a véleményem tartom, amíg nem találkozok egy olyan pszichológussal, amelyik többet tud, mint az eddigiek.