Nagyon betegesen viszonyulok a pszichológusomhoz? Vagy ez normális?

"Olyan, mintha nem lenne saját életetek, vagy olyan emberek a környezetetekben, akikre fel tudtok nézni, akik szeretnek titeket." Képzelje, van ilyen! Na, na, na, most megleptem? Keveset tud az életről, 10-es, és még kevesebbet tud a pszichológiáról. Magának nincs joga senkit elítélni azért, mert maga még nem élte meg azokat a tapasztalásokat, amiket ők. Egyébként az idézett egyetlen mondat már önmagában ellentmondást rejt: a 3 tagmondatnak semmi köze egymáshoz, a 3 állítás nem jár együtt. Van életem (hát hogyne lenne, kivel beszélget maga, egy halottal?), van, aki szeret és na most figyeljen ide: nincs olyan ember a környezetemben, aki fel tudok (illetve fel akarok) nézni. Hanem pont ez a pszichológus az. És lehet, hogy a vonzódás magánál csak az erotikáig jut el - hát nálam nem. Tudja, van az úgy. Úgy hívják: szeretet.

Nyilván tudom,hogy nem hiába kell pszichológushoz járnom. Urológushoz se hobbiból jár az ember. Szorongás miatt járok egyébként csak,hogy tud nem őrült vagyok. Jó lenne,ha olyan nem szólna hozzá akinek fingja sincs az egészről.

Lol :D keveset tudok az életről, és még kevesebbet a pszichológiáról. Szerintem ez magáért beszél, de nem fogok online diagnosztizálni :)

De mégis honnan a büdös francból tetszett (ha már lemagázott) kikövetkeztetni azt, hogy én mennyit tudok az életről és a pszichológiáról? Azért, mert leírtam hogy egy véleményt, h szerintem nem normális lekövetni egy másik embert és elmenni ugyanarra az eseményre, hátha találkoznak? Nekem ez elég borderline gyanús, de persze biztosan én tudok keveset az életről, mert feltűnik, ha vmi nem oké és átlépi vagy megsérti a határokat.

A terápiás kapcsolat semmilyen más emberi kapcsolattal össze nem mérhető, aszimmetrikus, egyenlőtlen szeretetkapcsolat, ahol a kliens áll a középpontban, ő a főhős, ő az akire figyel,akire kíváncsi a segítő szakember. Még szép,hogy odavan érte az ember.

Kifejezetten kontraproduktív helyzet, ha egy borderline pszichológushoz jár: Csak megerősíti a tudatot, hogy az ő akarata és egyáltalán ő áll a középpontban...

Tisztában vagyok a borderline személyiségzavar pszichodinamikájával, van egy ilyen személy a családban. Az Ön logikája szerint az sem probléma, ha valaki 50 000 gyermekpornót néz, hiszen az illető nem is tud róla, és az életére semmiféle hatással nincs? A borderline személyek szeretik kimagyarázni a fura elképzeléseiket, és általában a környezet figyelmezteti őket arra, hogy mennyire károsak. Semmi baj nincs azzal, ha fantáziálunk a terapeutánkról, de az érzelmileg labilis borderline emberek szeretik tágítani a határokat, túlzottan kötődnek, nehezen szakadnak le a másikról, és számomra magáért beszél az, hogy valaki villamossal bejárja azt az útvonalat, amit a terapeutája tesz meg a munkája felé? Más kérdés, ha véletlenül épp arra járok, de van egyéb dolgom is, mint ezt csinálni, illetve nem fogom a munkahelyére követni, sem elmenni arra az eseményre hátha ott van. Ha én terapeuta lennék, akkor ez mindenképp megsértené a terápiás határokat. Nem rúgnám ki az illetőt, hanem elbeszélgetnék vele erről, hiszen ezt kezelni kell.

Ha 13 evesen One Direction plakatok voltak a falamon, es ha egy orszagban eltunk volna, egesz delutan kovettem volna oket, akkor en is borderline vagyok? :) :D Mivel a szulok nem tudtak peldakepkent funkcionalni, persze, hogy egy terapias kapcsolatban jon ki a rajongas... Akkor lenne hatarsertes, ha nem csak pl. fantazialna arrol, hogy lefekszenek, hanem ra is maszna... (8 eve gyakorizok, sosem lattam meg senkit magazodni amugy, lol)

Egy 13 évestől ez az infantilis rajongás elfogadható, sőt természetes is, hiszen gyerek, de egy felnőtt ember már átlépett ezen a fejlődési szakaszon.