Mihez lehet kezdeni az óriási betegségtudattal?

Amikor kezdenek esetleg majd egyszer, később jelentkezni szövődmények, mint nálam volt, amikor nem szedtem a koleszterin csökkemtőt, akkor majdnem belehaltam az egyre súlyosbodó neuropátiába.

Aztán 2014-ben megint elkezdtem szedni a koleszteron szintézis gátló sztatint, azóta megint teljesen rendben vagyok.

ía lábujjaimba visszatért a normális keringés és az érzékelés, a szememben felszívódott az ödéma. A kezdődő féloldalasságom is elmúlt.

Azóta teljesen rendben vagyok.

Nálam ez vissza fordította a szövődményeket, amire azt mondják, hogy "gyógyíthatatlan".

Nem ez a klasszikus, orvosi protokoll szerinti megoldás, de nálam működött, teljesen megoldotta a korábban egyre súlyosbodó szövődményeket.

Szia!

Teljesen átérzem a helyzeteted.

Én 24 éves lány vagyok, 19 éves korom óta 1-es tipus. Szintén napi 4 inzulin. Én mondjuk nem mérem napi 10-szer a cukrom, csak étkezés előtt, lefekvés előtt, sport előtt (szóval kb 4-6 -szor).

Hidd el, én is úgy érzem még most is hogy ez teljesen tönkre tette az életemet. Nem ehetek amit akarok, amikor akarok. Még aludni sem aludhatok amikor jól esik, mert mi van ha átalszom az evésidőt és pl leesik a cukrom? Szóval rémálom ez az egész. De ezt nem érti meg csak az aki benne van. Pl párommal járunk küldföldre nyaralni, de annyira rossz érzés hogy mindig időponthoz vagyunk kötve. Meg azt is utálom hogy mindig mosdót kell keresni hogy beathassam az inzulint. Vagy éppen sétálunk Róma utcáin délután 3-kor a dög melegben, én meg nem ehetek meg egy nyamvadt fagyit sem. Hidd el, sírni tudnék olyankor. De ezzel együtt kell élnünk, ez van.

Nekem annyi a "könnyebség", hogy apum is 1-es tipusú cukorbeteg. Ő most 46 éves, és 23 éves kora óta cukorbeteg. Szóval én ebben nőttem fel, olyan 90% volt hogy én is az leszek. De így amikor kiderült, legalább minden ezzel kapcsolatos információ már itt volt a fejemben.

Én nem szeretnék gyereket. Nagyon sokat gondolkoztam róla. De egyenlőre a nem mellett állok. Nekem azt mondta a doki, hogy a terhesség első és utolsó hónapjában benn kell feküdni a kórházban, közben pedig hetente kell járni kontrollra. Hát én köszönöm, mem kérek ebből. Plusz 100% hogy az én gyerekem is cukorbeteg lesz, na neki pedig nem kívánom ezt az életet.

Viszont a bunkó asszisztensekre ne hallgass. Apum több mint 20 éve cukorbeteg, és semmi baja nincs neki. Pedig ő is megeszi a finom falatokat, pl minden reggelire kalácsot eszik. Szóval ne parázz erre rá. Csak annak vágják le a lábát vagy vakul meg, aki leszarja a betegséget és zabál össze-vissza, meg nem szúrja magát. Én legalábbis csak ilyenekről hallottam.

Teljesen átérzem a helyzetedet, én is ezen megyek keresztül, annyi különbséggel, hogy nekem nem cukorbetegség derült ki, hanem egy nőgyógyászati probléma, ami szintén komoly szövődményekkel járhat, sajnos valószínű műteni is kell. Tavaly volt az esküvőnk, hamarosan babát szeretnénk, ami a betegségem miatt nagy eséllyel nem fog összejönni természetes úton.

Közel 3 hónapja derült ki, de azóta 2 orvosnál voltam legalább 6 alkalommal, ez is erősíti bennem a betegségtudatot. Néha már nem is érzem magam "normális" embernek, eddig mindig egészséges voltam, erre még 30 éves se vagyok, de máris maradandó egészségügyi problémám van. Azóta rettegek hogy valami más betegség is ki fog derülni/alakulni nálam, sokat szorongok emiatt.

Ami nekem segített, hogy kerestem az interneten olyan embereket (főleg youtube-on, facebook csoportokban), akik szintén ezzel a betegséggel élnek, ez szokott motiválni, hogy látom hogy más is tud teljes életet élni a betegség ellenére. Nem tudatjuk mit hoz a jövő, de nem szabad a legrosszabbra gondolni, a szövődmények csak egy eshetőség, egyáltalán nem biztos hogy nálad ki fognak alakulni. Én rájöttem hogy engem a bizonytalanság ijeszt meg legjobban, de sajnos el kell fogadni, hogy az élet sok szempontból kiszámíthatatlan. Aki most teljesen egészséges, az is lehet beteg, vagy szenvedhet balesetet bármelyik pillanatban. Próbálj ne gondolni a távoli jövőre, inkább csak a közeli célokra koncentrálni. Tudom ez is nehéz most a vírushelyzet miatt, de egyszer ez is véget fog érni. És persze hogy jobb lesz, az ember alkalmazkodik, mert nincs más választása. Kitartás neked! :)

Az én gyermekem 9 évesen lett 1-es típusú cukorbeteg.

Te legalább már felnőtt vagy,volt normális gyerekkorod és a szövődményeid (MÁR HA LESZNEK) jóval később alakulnak ki. Szóval hagyd abba ezt az önsajnálatot van aki nálad is rosszabbul járt.

Egyikőtök sem érdemli meg, de neked volt még tizen x éved normálisan élni,magyarázd ezt el egy gyereknek!!! Mégsem siránkozik.

Úgy látom az együttérzést nem fogadod el,akkor gondolj azokra akik sokkal fiatalabban estek ebbe bele. Nehéz ez a betegség? Igen, nagyon nehéz,nem csak neked de pl nekem a szülőnek is.

Van olyan ismerősöm aki 2 évesen lett ilyen beteg.

Nem kell havonta orvoshoz menni, nem is értem ezt a részét...a szövődmények kialakulásához évek kellenek,és az is inkább akkor ha szarsz rá és nem kezeled.Egyébként lehet kapni szenzort amivel vagy egyáltalán nem,vagy napi max. 2x kell mérni,attól függ melyiket választod.Nem olcsó de ki lehet fizetni. Munkatársam is 1-es tipusú de 2 gyereket nevel, szintén huszonévesen lett az,de sosem hallom panaszkodni. Sok betegség van és sokan küzdünk valamivel,lehet nem pont diabétesz,de sok más hasonlóan komoly baj van a világon.Kapd össze magad.

Bár szerintem írhat neked bárki bármit,úgysem lesz jó.