Most mit csináljak? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )

Apu nagyon megörült, hogy végre elmegyek pszichiáterhez (már régóta könyörög nekem emiatt). És most annyira vidám, olyan idegesítően vidám, szerintem azt hiszi, hogy mostantól minden másképp lesz és "megjavulok" vagy mostantól átlagosan normális leszek. De tudom, hogy nem így van, nagyon kevés emberen tud ténylegesen segíteni a pszichiáter. Van, akit gyógyszereznek élete végig, van akinek terápiára kell járni, de igazán nem változik meg senki. Vagy tévedek? Van esélyem, hogy megváltozzak? Félek a diagnózistól is, félek, hogy Apu nagyot fog csalódni, amikor kiderül majd, hogy milyen "bajaim" vannak. Ráadásul megkért, hogy menjek el vele hétvégén valahova (kávézóba), hogy tudjunk kettesben beszélngetni egy kicsit. De nem is fogja föl, hogy mekkora kérés, hiszen már 3 éve nem voltam sehol, még egy közértben is az ájulás kerülget, és beszélgetni sem tudok normálisan. Nem tudok az emberek szemébe nézni, mert ettől is rosszul vagyok. Nem várhatná el tőlem, hogy elmenjek vele andalogni és beszélgessek úgy vele 8vagy bárkivel), hogy totál rosszul vagyok, izzadok...stb. És nem tudom, hogy mondjam el neki, hogy ennyire elfajult a helyzet (próbálom titkolni), mert kétféleképpen szokott reagálni az ilyen bejelentésekre: 'A': teljesen magába roskad, és kijelenti, hogy menthetetlen vagyok vagy 'B': kinevet, ami rosszabb, mert látom, hogy nem veszi komolyan, mennyire rossz állapotban vagyok és megalázó is, ha nevetnek rajtad. Nem tudom most mit csináljak. És azzal is meg kell bírkóznom, hogy eljussak a pszichiáterhez tömegközlekedéssel, ami maga a pokol. De nem akarom elrontani sem a jókedvét, mert anyira örül, hogy megoldódni látszik a "kis" problémám. Adjatok légyszi tanácsot, mit mondjak neki? Hogy magyarázzam el, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy beszélgessek vele kávézókban? Ki fog borulni, vagy kinevet. :(