ADHD-t hol tudom kivizsgáltatni? Neurológián?
Budapesten itt lehet, ha van TB-d: Semmelweiss Felnőtt ADHD szakambulancia.
Ott mondta az orvos, aki ADHD-vel diagnosztizált, hogy van aki Miskolcról jár hozzá Ritalin receptért is, pedig már megvan a diagnózisa. De van olyan pszichiáter, aki így sem hajlandó azt felírni. Ezt is ő mondta!
Ezt csak azért írom le, mert a mezei pszichiáterek között sokan vannak, akik tagadják az ADHD-t vagy legalábbis nem értenek hozzá.
Nekem magamnak kellett megindokolni a járási pszichiáternek, hogy miért kérek beutalót. Magától soha nem jutott volna eszébe.
És van magánklinika is Budapesten.
Hogy az országban hol van még lehetőség a kivizsgálásra, azt nem tudom, azt sem hogy van-e egyáltalán. Talán más leírja. Vagy google, nem tudom.
De azért is írtam a budapestit, mert a Semmelweisről úgy tudom, hogy kiemelkedő a kórházak között is. Apámat ott műtötték prosztatával, és azt mondta, hogy sokkal magasabb a színvonal (persze a többi "sima" kórházhoz képest).
Sőt, az is rendkívül lényeges, hogy a felnőtt ADHD szakambulancián két orvos vizsgált engem, és én csak dr. Pulay Attilát tudom jó szívvel ajánlani. Mondta valaki, hogy egy doktornő vizsgálta és ő jónak tartotta, de őt nem ismerem. Azt tudom, hogy nem M. B. volt az. Ő a szokásos szakmai felkészültségű pszichiáterek táborát erősíti, ami kritikán aluli.
Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert hiába jut el valaki a kivizsgálásra - és az sem egyszerű - ha utána a célnál pattintják le...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!