ADHD-sek, nektek mi az a dolog ami a legtöbbet segített?
Egyértelműen a Ritalin. (megfelelő dózisban, ami nálam LA 40mg és délután 10mg)
Nem is tudom, hogyan foglaljam össze, hogy miben segített, mert túl hosszú lenne. Viszont ha tömörítem, akkor meg félreértik (jó, legfeljebb lepontozzák, de akkor nem tudom meg hogy hasznára volt-e bárkinek)
Szóval egész életemben úgy határoztam meg A Problémámat, hogy szorongok társaságban. És minden ami ezzel jár, ami végeredményben az egész életemben megbénított. (Ezért hagytam abba a főiskolát is. Ennyire súlyos volt. Meg egy csomó mindent.)
A Ritalin nem szorongásoldó, de a dopamin-aktivitás helyreállításával másodlagos eredményként a szorongás is csökkent/eltűnt. Nem biztos, hogy jó megfogalmazás hogy megszűnt a szorongás, de egészen más lett hozzá a viszonyom. Szedek olyan kiegészítőket amik szorongásra hatnak, de a Ritalin nélkül semmit nem értek.
Összeszedettebb, határozottabb, motiváltabb lettem, nem halogatok (annyit). Így ami korábban szorongást okozott, ahhoz egyszerűen máshogy tudok hozzáállni. Attól tartok, hogy ezt úgysem érti, aki nem élte ezt meg, és ide tartoznak azok is, akik volt már hogy szorongtak és ezért azt hiszik, hogy tudják hogy miről beszélek. Ezzel nem lekicsinylem az ő gondjaikat, csak én sosem mondtam azt senkinek, hogy "ugyan már, én is szoktam szorongani, oldd meg!" - az ilyenekre gondolok.
Rövidítve ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!