Ez ADHD lenne, vagy mi a bajom?

Ezek nekem is érzelmi dolognak tűnnek. Ugyanakkor nem tudom mennyire szállazható külön az adhd-től.

Szerintem ami nagyon fontos, hogy észrevedd azt, amikor ilyen dolog blokkol. Mert sokszor olyan van adhdsként, hogy valamibe így érzelmileg nem tudok belekezdeni, de közben semmi másba se kezdek bele, hanem csak arra készülök, hogy a fontosat elkezdjem. Aminek az lehet a vége, hogy semmit nem csinálok meg napok óta. Szóval tud ez veszélyes lenni.

Amit a 3 ír az jó irány szerintem is. Egyrészről gyakorolni, eleve úgy tekinteni a necces helyzetekre, hogy az neked jó mert gyakorolhatsz, mindegy mi lesz épp az eredménye, de nekem akkor fog menni egyszer, ha minnél többször kerülsz ilyen helyzetbe. Másrészt az is jó trükk, hogy végig gondolni mi a legrosszabb kimenetel.És általában ez olyasmi, amivel azért tudunk tovább létezni. Max egy nagy égés, vagy mások gondolnak valamit. De ezek olyasmi, amik ha nem fagyunk bele, akkor nem kell velük törődni, csinálhatjuk tovább a dolgainkat, hogy gyakoroljunk, ügyesebbek legyünk, tapasztaltabbak.

"Ez ADHD lenne, vagy mi a bajom? ... Mégis mitévő legyek?"

Keress fel egy pszichológust, ő majd megmondja, hogy mi a baj és hogy mit lehet vele kezdeni.

Olvastad az ADHD tüneteit, melyikek állnak fenn?

Folyamatos álmodozás, rendetlenség, halogatás? 5-10 percnél tudsz tovább figyelni olyan dologra ami nem igazán érdekel?

Ha ezek teljesülnek akkor nagy az esély, hogy ADHD-d van.

Minél gyorsabban diagnosztizáltasd magad, különben egy idegroncs leszel a kora felnőttkori éveidre a folyamatos kudarctól, sikertelenségtől..

Ez nem válasz, csak azért írom ide mégis privát üzenet helyett, mert más ADHD-s is ide tévedhet, aki a kérdés leírásában magára ismer.

Tehát csak ennyit akartam:

Rám is passzol az egész, és én ADHD-s vagyok.

Azoknak akik ilyenkor győzködik az embert, hogy nem ADHD-s: Sokféle tünet van, ezek kisebb nagyobb mértékben minden emberre igazak lehetnek, attól még nem ADHD-s. Ez igaz.

De: ettől még nem kéne ezzel eltántorítani az ilyen irányba való kereséstől mindenkit. Nem véletlenül írnak ilyen helyre, nem azért mert nem jut eszükbe pszichiáterhez fordulni, hanem mert azok dilettánsok. Túl sok diagnosztizálatlan ADHD-s van még. Aki ilyenkor azt gondolja, hogy csak azért mert divatba jött, az csak magából indul ki. Engem nem érdekel a "divat". Itt nincs kvóta, hogy mennyi a túl sok diagnózis.

Amelyik pszichiáter nem értett a hivatásához 10 évvel ezelőtt, az most sem ért hozzá (a legtöbbjük nem gondolja, hogy a szakmája élethosszig tartó tanulást igényel).

Hihetetlen, hogy még ma is ezekkel kell viaskodni, ha eredményt akar az ember elérni. Pedig már 60 éve létező diagnózisról van szó.

Messze nem a figyelemhiány és a hiperaktivitás okozza a legnagyobb gondot nekünk. Azt csak a tanároknak és a szülőknek okozza, amikor a gyerek ilyen. Látszik hogy ez alapján nevezték el a tünetegyüttest.

Mintha a szociális szorongó ember baját úgy neveznék el, hogy

Gyomorfájás és Pánik Zavar.

Nem minden szociális szorongónak fáj vagy görcsöl a hasa, az csak egy következmény lehet (nekem volt, gyerekkoromban). De pánikrohamom nem volt (később igen).

Így voltam az ADHD-vel. Tavaly ezért nem kaptam meg majdnem a diagnózist.

Meg csak gyerekkoromban voltam időnként hiperaktív, aztán magamba fojtottam. Igen, lehetséges ez, csak kellő traumák kellenek hozzá. Ha az a célja a szülőnek meg a 'tanítónéninek' hogy nyughasson már az a gyerek.