Arrogáns vagyok, ha megkérdőjelezem a diagnózist, amit felállított a pszichiáter?

Nem mondtam, hogy amilyen állapotban akkor voltam, az normális volt. Azért kezdtem arra gyanakodni, hogy talán valami más lehet a baj, mert nem a felhangolt és lehangolt _életszakaszok_ váltogatták egymást nálam, és nem is ok nélkül, mint az állítólag lenni szokott, hanem minden napom úgy nézett ki, hogy felébredni, elkészülni otthon borzasztóan szar (fárasztó és fájdalmas) volt, aztán az utcán, emberek között elkezdtem magam jól érezni, örülni az életnek (tehát a kimozdulás és a társaság segített rajtam), aztán napközben annyira lefáradtam/lefárasztottak, hogy mire hazaértem, ugyanott voltam lelkileg, mint közvetlenül felkelés után. Lehet, hogy valakinél ebben nyilvánul meg a bipoláris zavar, biztosra nem tudhatom, csak azokból az ismerőseimből indulok ki, akiket ugyanezzel diagnosztizáltak, illetve az általános betegségleírásokból.

A gyógyszer meg epilepsziásoknak lett szánva eredetileg, aztán kiderült, hogy a bipolárisokon segít olyan módon, hogy a depressziós fázisaikat "állítja le", és a betegtájékoztatótól függetlenül tudomásom van olyanról, akinek sima depresszióra írták fel, szóval nem tudom, fura.