Krónikus üresség érzetem van, mikor nem akkor meg szuicid késztetéseim. Mit lehetne tenni? Ez a depresszió?

Ha hosszabb ideje tart ez az állapotod, akkor igen, ezek mindenképp lehetnek a depresszió tünetei.

Ha csak mostanában kezdted el szedni a gyógyszert, akkor adj neki még egy kis időt. De a pszichiáterednek mindenképpen beszélj erről.

Ha már egy ideje szeded, és nincs változás, akkor előfordulhat, hogy más gyógyszerre van szükséged (másik hatóanyaggal). Egyik ismerősömnek volt ilyen, hiába szedte, semmi nem változott. Aztán felírtak neki egy más hatóanyagút, és nagyon gyorsan javulni kezdett az állapota.

Az ilyen állapot ellen nagyon nehéz a küzdelem, sokszor évekig is eltarthat. A szuicid gondolatok érzelmi szinten támadnak, de neked tudatos szinten kell küzdened ellenük: amikor jönnek, tudatosan ismerd fel magadban ezt a helyzetet, és akaratoddal állj ellen, hogy ezek az érzelmi hullámok ne sodorjanak magukkal. (Sokszor megfigyelhető egyébként, hogy ezek a gondolatok hullámokban jönnek, és bár két ilyen "roham" között sem boldog az ember, vannak erősebb támadások - ilyenkor segít az is, hogy tudod, pár perc, óra vagy egy-két nap után, némileg enyhül majd a nyomás, ezért még inkább tudsz koncentrálni arra, hogy addig is túléld).

A gyógyszer ideális esetben csak egy mankó (de nagyon fontos mankó!), ami segít a nehéz időszak átvészelésében. Érdemes elgondolkodni róla, hogy van-e esetleg valami oka az állapotodnak. Vannak-e terveid, céljaid, értelmesnek találod-e a munkádat, van-e kit szeretned, segítened, ilyesmi. Vannak barátaid? Ehhez sokszor szintén szakértőre (pszichológus, de sokszor a pszichiáterrel is meg lehet beszélni) vagy egy jó barátra van szükség.

Sokat tud segíteni a szuicid gondolatok ellen, ha vannak szeretteid (pl. szüleid, házastársad, gyermekeid), akikről tudod, hogy nagyon nagy fájdalmat okozna nekik az elvesztésed - egy ilyen történés óriási tragédia a hozzátartozók életében. Sokat segíthet, hogy amikor ilyen gondolataid támadnak, eszedbe idézed, hogy mennyire fájna az elvesztésed a szeretteidnek, és ha másért nem, hát őértük igenis ellenálsz ezeknek a késztetéseknek, és túléled a dolgot.

Kitartást kívánok neked a küzdelemben, és mielőbbi gyógyulást!

Nagyon szivesen! Még egy valami eszembe jutott, ami segíthet: mivel ezek a dolgok az ember fejében zajlanak, jót tud tenni, ha valami fizikai tevékenységgel lekötöd magad. Főzés, sport, kirándulás, vagy bármilyen fizikai munka: kertészkedés, barkácsolás, akármi. Az a legjobb, ha az ember úgy elfárad, hogy este álmosan, fáradtan esik az ágyba, és nincs már ereje agyalni mindenféle butaságon. (Létezik is olyan, hogy munkaterápia - ebben a fizikai munkával való leterheléssel igyekszenek az ember negatív gondolatairól elirányítani a figyelmet.) Természetesen, ha valami szellemi foglalatosság is leköti a gondolataidat, az is jó, de ilyen esetben az kevésbé szokott menni, általában jobb a fizikai. Nagyon jó és hasznos dolog, ez is egy eszköz, amit a többi mellett a tarsolyában tarthat az ember, és ha szükség van rá, él vele.

Ne búsulj, ki lehet ebből lábalni, még ha sokáig tart is. Vigyázz magadra!

Én nem tartom jónak a munkába, egyén tevékenységbe való túlzott belemélyülést, -ha úgy tetszik- belemenekülést. Ha valami külső probléma van, és az okozza ezeket a tüneteket, azzal szembe kell nézni. Az sokkal rosszabb megoldás, ha valaki addig hajszolja magát, hogy beájul az ágyba, csak hogy ne kelljen a valóságban élnie és azzal szembesülnie. Ezt magyarul elfojtásnak nevezik, ami hosszútávon sokkal súlyosabb tüneteket okozhat.

Természetesen ha mértékkel foglalod el magad, de közben nem felejtesz el a lelkeddel is törődni, akkor nem fog ártani, sőt segíteni fog egy hobbi, sport, munka. Már ha van hozzá indíttatásod, erőd.

Súlyos depressziós epizódban nem segítenek ezek sem, csak a gyógyszer. Szorongásos tünetek esetén az intenzív sport ronthat is az állapotodon, mert csak felfokozza az amúgy is magas pulzusodat.

Ha külső ok nélkül vagy ennyire rosszul, akkor esetleg meg lehetne próbálni másik gyógyszert.