Túl lehet lépni segítség nélkül azon, hogy vertek gyerekként?

Mindig tudtam, láttam, hogy nem észlények járnak a gyk-ra, de az 1es ritka nagy tapló :) A bosszú természetes emberi ösztön... hogyne... akkor állandóan verekednének az emberek, háborúznának, soha nem lenne béke. Gondolom nincsenek barátaid sem ilyen hülye felfogással. Na de mindegy, az ilyen primitív emberekre kár is időt pazarolni.

Kérdező ha eddig - érthetően - nem sikerült ezen túltenni magadat és hatással van a mindennapjaidra, az életedre, akkor inkább most menj el szakemberhez, mint később. Minél előbb annál jobb. Ne várd, hogy magától elmúljon, mert nem fog.

A traumára az egy kegyetlen lasz hogy másnak rosszabb volt, attól még a trauma trauma marad.

Ün azt ajánlom fordulj segítséghez, pszichológushoz.

Az ember nem mindent képes a saját szubjektív szemszögéből megoldani.

Nem hiába mondják a pszichológusok is, hogy az önanalízis nem jó, és ezürt sem magukat kezelik a nagy szakmai tudásuk ellenére, hanem más pszichológushoz járnak.

Nyugodtan menj el pszichológushoz, ez nem gyengeség, bármennyire is sulykolja az EQ téren gyászosan szereplő társadalmunk.

Én is jártam egy darabig, mert gyerekkori trauma miatt menekültem minden komolyabb érzésem elől, míg végül kirobbant, és egy nap azon kaptam magam, hogy egyfolytában bőgök, mániákusan röhögök, és az érzelmek teljes palettáját produkálom kontrollálhatatlanul. Nekem rettentő sokat segített a pszichológus, és nem éreztem sose, hogy én egy idióta lennék, csak segített felismerni az érzéseimet és azok megfelelő lereagálását. De ha nem megyek el, valószínűleg még mindig nem tudnám, hogy jutottam el a kényszeres nevetéstől az agresszív üvöltésen át a zokogásig, mindezt kb 20 perc leforgása alatt.

Olyan pszichológushoz fordulj, aki kiképzett mélylélektani terapeuta (integratív, transzperszonális, hipnózis), kor regresszióval megtörténhet a bántó érzelmek feldolgozása.

Egy előadás a kor regresszióról:

https://www.youtube.com/watch?v=RX-4HASvEYM&t=48s

Kedves Kérdező!

Rövid válaszom: Nem.

Hosszú válaszom: Látod ezzel, hogy a kérdésedet feltetted, máris megtetted az első lépést a segítség irányába. Mert hogy minden itt kezdődik... ti. erőt gyűjtesz és kérdezel. (Akinek nincs kérdése, aki nem kérdez rá valamire, ami foglalkoztatja... Az mindent tud, vagyis hogy tudni vél!)

De azt is látod, hogy az emberi hit, a Te hited is mennyire becsapós. "Azt hittem túl léptem rajta..." (És itt gondolhatsz nyugodtan a vallásos hitre is. Mert hogy az is becsapós.)

Mindenkinek a saját frusztrációja a legsúlyosabb dráma, amit megél. Ezért is nevezik traumának. Ám az is igaz, hogy egy-egy igazából jelentéktelennek látszó drámai helyzetet tudatosodásunk szintjétől tesszük függővé, hogy az mennyire trauma. Lásd: játszótéren, homokozóban kiveszi egyik kicsi a másik kezéből a lapátot, s aki hoppon maradt, Ő sírni kezd. Mit sírni... néha szinte hisztériás rohamot kap és bömböl és/vagy hadakozik ezerrel. Mert ez neki már dráma. Az Ő szintjén. Ezt tudomásul kell vennünk. Mindenki (minden korszakában) más-más tudatossági szinten áll, de még az azonos korúak sem egy szinten mozognak. Az óvodában sem, a felnőttek világában meg pláne nem. Ezt magad is tapasztalhatod, ha játszótéren szemlélődsz, vagy amikor bekapcsolod a TV-t.

Ha viszont Te érzed azt, hogy köze van azokhoz, amiket magaddal hoztál... nos az akkor úgy is van. Jól érzed. De ez a felismerés már önmagában hordozza a változás, változtatás csíráját, amit tehetsz önmagaddal, vagyis amivel tehetsz valamit önmagadért. Igen, jól értetted, hogy önmagaddal van tenni valód. Mert hogy azon rég elmúlt események, melyekre visszagondolva még ma is időnként gyötörnek téged, azok már régen nem léteznek. (És nincs, nem is lehet ráhatásod) Csak az elmédben vannak, mert emlék képek. Mint egy mozi epizódrészlete. Vagyis elmondható róluk, hogy azon valamikori verések, s egyéb "eljárások" igen kellemetlen emléke (amik talán el is hitették veled, hogy Te lényegében rossz vagy!), az ma már csak illúzió kép. Nem valós. És amikor bárki azt állítja: - De hiszen a kihatása... az a tengernyi negatív következmény (amit okozott ugye), ami azon "szeretet-megnyilvánulásokból" rád akkora hatással volt, hogy még ma is sajog bele... ha nem is a tested, de a lelked... talán igaz is.

De akkor azt kérdezem én:

1. - Kinek tartod magad, hogy rád oly erős hatással képes lenni egy-egy emlék kép, ami a régmúltban történt éppen veled? (És mondjuk nem velem... ám ez sem igaz, mert engem meg apám vert szíjjal kiskoromban! Hja bizony.)

2. Hogyan képes a te közérzetedet elrontani, illetve felidegesíteni egy valamikori esemény emlékképe?

Ez igen súlyos kérdés, ám válaszolni nem nehéz rá. Íme: - Úgy képes, hogy újra és újra átélem... igaz, hogy csak gondolatban (az elmémben) azt, amelyet akkor is átéltem. --- És mindig ott a végén: - Miért pont velem kellett előfordulnia??? Miért?

No de erre azt kérdezték tőlem, amikor kb. úgy voltam (~40 éve), amint most éppen Te:

"- Miért gondolod ecsém, hogy épp a Te szüleidnek kellene annyira tökéletesnek lenniük, akik minden egyéni problémájukat félretéve... teljes, odaadó szeretetben, hibátlan jólétben, mindenfajta testi fenyítés nélkül képesek téged tökéletes embernek felnevelni? Vagy csak nevelgetni a maguk módján egyáltalán.... Hmmm? -"

Csak ajánlani tudom a következő (~24 perces) videót:

[link]

Az ERŐ legyen Veled!