Elegem van. Van így valaki? 3 mentális betegségem van.

Másik kérdéshez írtam válaszként onnan másoltam be:

Tudom, hogy nem ez volt a fő kérdés, de 17 és 24 éves korom között elég komoly OCD-s voltam, mondjuk a tisztaságról szóló rész pont elkerült, de volt helyette rengeteg más ami az őrület határára kergetett.

Igazából rengeteget olvastam a témában, és több helyen találkoztam vele, hogy az OCD a fiatal felnőtt korban van leginkább jelen, és ezután kétesélyes, elmúlik vagy sem. Én azt mondom 99,9%-ban tünetmentes vagyok pár éve már, viszont addig is míg tartott próbáltam azt a taktikát alkalmazni, hogy mikor érkezett valami kényszer, akkor csak úgy tettem mintha megtennék. Például egyek 4 falat ételt, akkor egy pillanatra az adott ételhez értem és a számhoz, kész, lezajlott. De sok mással is csak úgy csináltam mintha, és valahogy az agyam okézta a dolgot.

A másik része pedig, hogy próbáltam az egészet önmaga ellen fordítani. Példáúl volt nem egy dolog amit minden nap csináltam, rituálék, miegymás, volt hogy amikor csak eszembe jutott, és egyszerűen nem volt nyugtom. Erre találtam ki azt, hogy létrehoztam magamnak szabályokat, például, hogy reggel és este csak x és y időpont között szabad ezt, és amúgy tilos. Ez is egész jól bevált, igaz, mikor eljött az idő mindig volt a szorongás is, de volt, hogy itt is alkalmaztam az első, mintha megtenném módszert.

Körülbelül két és fél évvel ezelőtt mélyponton voltam, amikor egyszerre négy súlyos mentális betegség is jelen volt az életemben. Kényszerbetegség, depresszió, paranoia és internetfüggőség. A kényszerbetegség és az internetfüggőség már alapból az életemben volt.

A kényszerbetegségemet még az alsós osztályfőnököm vette észre, de tévesen autizmusra gondolt. (Ugye nekik is vannak kényszerszerű dolgaik.) Akkor mindent tökéletesen kellett leírnom, és ha egy feladat nem lett elsőre hibátlan, mindig sírtam. A szüleim nem annyira korlátozták az internethasználatomat, szóval mondhatni az interneten nőttem fel.

Hatodikos voltam, amikor elkezdődtek a bajok velem. A lényeg, hogy mindennap egy kínzás volt számomra. Mindennap meg akartam halni, rettegtem, hogy követnek és bántani fognak, folyamatosan csináltam a kényszerdolgaimat, és alig vártam, hogy hazaérhessek és gépezhessek hajnalig.

Azt hittem, hogy segíteni fognak, de végül nem segített nekem senki, csak fenyegettek. Az iskolapszichológus is engem okolt mindenért, mert családi problémáink is voltak. Én azt hittem, hogy én vagyok az áldozat, ők meg pont azt, hogy én vagyok a kiváltója minden rossznak. Ebből gondolhatod, hogy az önbecsülésem még lejjebb esett.

Aztán pár hónappal később valami isteni csoda történt. Kezdett lecsitulni körülöttem minden, a szorongásom forrásai is kezdtek megszűnni. Szép lassan kezdtek enyhülni a tüneteim. Ekkor már tisztában voltam, hogy milyen mentális problémákkal küszködök.

Próbáltam önerőből javítani magamon. Mára a kényszerbetegségem alig észrevehető. Vannak még olyan, régebbről megmaradt kényszerek, amikkel nem tudok mit tenni, de a legtöbbet sikerült eltüntetnem az életemből. És fontos hozzátennem, hogy nem szedtem soha semmilyen gyógyszert.

Általában abba gondoltam bele, hogy mégis miért csinálom azt az adott kényszert. Pl. volt egy olyan kényszerem, hogy a székemnek éjszaka mindig egyenesen az íróasztal felé kellett néznie. Néha direkt megpróbáltam, hogy ágyba fekszem anélkül, hogy a jó irányba fordítanám a széket. Nagyon nehéz volt, de erőt vettem magamon, és megkérdeztem magamtól, hogy mégis mi baj lesz, hogyha nem néz az asztal felé? A válasz nyilván semmi volt. Talán segít az, hogyha a kényszer kihagyása után elszámolsz tízig vagy tovább. Talán az megnyugtat.

A legeslegfontosabb, hogy iktasd ki az összes lehetséges stresszforrást. Ennél fontosabb nincs. Ha a mai napig olyan stresszes lenne az életem, mint akkor, még most is ugyanolyan lelkiállapotban lennék, mint akkor. A kényszereket a legtöbbször (sőt, talán mindig) a stressz váltja ki. Mai napig, hogyha valami stresszes időszakom/napom van, könnyebben eluralnak a kényszereim. Olyankor képes vagyok arra is, hogyha valaki a bőrömhöz ér, utána percekig szappanos vízzel mosom az érintett testrészem. Utána meg akár elkezdek bőgni, zenét hallgatok, és egész nap depis hangulatom van. Szóval néha nekem is felerősödik a kényszerbetegség.

A bipoláris zavarra is azt ajánlom, hogy kerüld a stresszes helyzeteket.

A skizoid szemyéliségzavarról sajnos nem találtam a neten sok infót, szóval nem tudok mit mondani rá.

Legyenek hobbijaid, amiket szeretsz csinálni. Fontos, hogy csak stresszmentesítsd az életed, hanem tedd kicsit boldogabbá is a mindennapjaid. Ha nincs hobbid, akkor keress valamit, amit szívesen csinálsz. És ne hajtsd túl magad! Mindig hagyj időt a pihenésre. Én úgy tapasztaltam, hogyha kimerültebb vagyok, akkor sokkal depisebb a hangulatom, és nehezebben is tudom magam uralni.

Engem ugyan nem segített semmilyen gyógyszer, vagy akármilyen ember, de szerintem csak szerencsém volt. Én nem nagyon hiszek abban, hogy a mentális betegségeken sokat segítenének a gyógyszerek. Ezek szinte mind lelki eredetűek, úgyhogy fejben kell őket helyre rakni, nem pedig mindenféle szereknek a szervezetbe juttatásával.

Ismerkedéshez, barátkozáshoz meg nem tudok tippeket adni, úgyszintén nem vagyok ennek a mestere. Régen valószínűleg a depresszió miatt féltem mindig boltba menni, meg ilyen nyilvános helyekre, de még az is lehet, hogy kisebb szociális fóbiám volt. Talán ez a dolog is javulna, hogyha a többi mentális betegséged is enyhülne.

Most egy kisebb regényt írtam, de talán segítek vele legalább egy picit rajtad. Próbáld ki azokat, amiket javasoltam. Végülis egy próbát minden megér, aminek legalább 1% esélye is van, hogy segítsen. Tudom, hogy milyen rossz, amikor minden egyes nap kényszerek gyötörnek megállás nélkül.

Nagyon remélem, hogy segítettem, és, hogy minél hamarabb enyhülni fognak a tüneteid! Akármilyen rosszul is érzed magad, ne add fel! Én mindenképp szurkolok neked! :)