Borderline-ok! Ti mit kezdtek az identitászavarral?

Drága Miquel nevű felhasználó még nem találkozott a traumatizáció fogalmával. Vagy esetleg ő is úgy tartja, hogy az csak a nyugati világ hisztériája.

Semmi köze nincs ennek a bélflórához, ezen ne rágódj.

#5

Írtam privátot.

#11-es vagyok.

Bevallom, kicsit rosszul esett a 0%-os osztályozás. Vajon ez Miquel e-mail értesítőt kért a kérdésről, és amint valaki cáfolja a bélflórás teóriáját, lehaszontalanozza a fenébe?

Nem a hasamból beszéltem, magam is borderline személyiségzavarral küzdöm jópár néhány másik zavar mellett.

Gyermekkoromban molesztáltak, nyilvános megaláztatásnak voltam kitéve napi szinten, fizikai és érzelmi abúzusban részesültem rendszeresen, szexuális erőszak áldozata lettem, torz neveltetést kaptam, a környezetem állandó megformálásomnak akarata tönkretett. Szóval ja, eléggé elcseszett gyermekkorom volt, és kissé invalidatívnak érzem, amikor mindezekkel, a mindennapos lélekszaggató rettegéssel szemben valaki azzal jön, hogy hozzam rendbe a bélflórámat? Vajon mindez a gyermekkori traumatizáció is csak a felborult bélflóra miatt történt?

Pont az ilyen alakok miatt félnek megszólalni az emberek, akik szenvednek, mert azonnal hisztériaként, nyávogásként értelmezik a kínjukat, hiszen csak annyi lenne a feladatuk, hogy a bélflórát rendbe tegyék, és akkor varázsütésre eltűnik minden kóros mechanizmus.

Ismét lehet lepontozni nullára.

#14, egyrészt egyetértek veled, adtam egy zöld kezet.

Másrészt, teljesen feleslegesnek tartom szétoffolni a kérdést, nem azért íródott ki, hogy a bélflóráról veszekedjünk. Aki szerint a bélflóra mindennek az okozója és nem is nyitott arra, hogy más okokat is feltételezzen a különböző személyiségzavarok kialakulása mögött, annak nem fog megváltozni a véleménye még akkor sem, ha egy 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező pszichiáter beszél neki a saját esettanulmányairól, kutatásairól, egyetemen szerzett ismereteiről. A kifejezetten mentális betegségekkel foglalkozó szakemberek véleménye sokkal megalapozottabb a témában, mint egy laikus feltételezése bélflóra egyensúlyának a felborulásáról és nem sok értelmét látom veszekedni és győzködni egymást. Miquel egyrészt nem látja a téma mélyebb rétegeit, másrészt nem is nyitott arra, hogy tájékozódjon pszichológia-lélektan-neurológia-anatómia témakörökben (különben nem állítana ilyen abszurd dolgot). Úgy nem lehet valakivel traumatizációról beszélgetni, hogy nem képes elfogadni ennek a létezését. Egy laposföld hívőt sem lehet meggyőzni semmilyen tudományos indokkal ennek az ellenkezőjéről, mert nincs elég tapasztalata, tudása, vagy épp túl alacsony az intelligenciaszintje ahhoz, hogy képes legyen felfogni. Az már más kérdés, hogy a témában hasonlóan kevésbé jártas személyek esetleg Miquelnek adnak majd igazat. Sajnos így terjednek az olyan agyament dolgok mint pl. hogy az űrből látszódik a kínai nagyfal vagy, hogy a strucc a homokba dugja a fejét...

A borderline személyiségzavar terápiás kezelése nagyon összetett és hosszadalmas feladat, mint a páciens, mint pedig a terapeuta részéről. Többet között azért is, mert rengeteg más zavarral is átfedést mutat, és 'sajnos' külön figyelmet kell szentelni egy-egy kóros 'mechanizmuscsomagnak'. Tehát valahogyan úgy értem, hogy hiába kezeljük a borderline részt, ha közben a páciens a zavarából kifolyólag rendkívül depresszív, szorongással és pánikkal küzd epizódikusan, hipomániás, vagy 'egyszerűen' csak nagyon instabil egy adott periódusban.

Ezeket mind-mind időben relevánsan kell elővenni és dolgozni rajta. Arra akarok kilyukadni, hogy magának a borderline rész gyógyításának vajmi kevés idő jut valójában. Arról nem is beszélve, hogy azt nagyon-nagyon mélyről kell gyökereztetni, a múltban kell vájkálni, ami ismét csak felzaklathatja a pácienst, ami azt eredményezi, hogy előfordulhat, hogy ismét kiesnek a terapeutával a borderline rész átdolgozásán.

Egyszer egy pszichológusom úgy fogalmazott, hogy a személyiséget, ami 'beteg', úgy kell gyógyítani, hogy minden egyes összetevőjét újra kell hangolni, szinte egy teljesen új, működőképes személyiséget kell felépíteni. Természetesen azért szép számmal vannak, akiknek nem a teljes személyiségük szorul átdolgozásra, hanem van egy viszonylag stabil alap, amivel dolgozni lehet, ami táptalajt adhat.

A hosszadalmas időt komolyan mondom, évekről beszélhetünk szinte csak, bár egyéne válogatja. De egy személyiségzavart, egy teljesen felborult működést nem lehet 'kikúrálni' 10-15 ülés alkalmával.

Az is hozzáteendő, hogy a páciens sokszor elfárad, és kivan a hócipője az állandó miértek feltevésével, vájkálással. A borderline személyiségzavar specifikusan kidolgozott terápiája a DBT (dialektikus viselkedésterápia), amit itthon viszonylag csekély aránnyal alkalmaznak teljes egészében. A CBT (kognitív viselkedésterápia) is hasznosnak bizonyulhat, de kevésbé hatékony.

Valamint elengedhetetlennek tartom a komolyabb terápiás technikák alkalmazását, mint a KIP vagy az ego-state, hogy minél nagyobb feltérképezést kapjon a páciens és a terapeuta a 'beteg' személyiségének gyökeres működéséről.

Valamint mai napig gyakran tapasztalt jelenség, hogy a borderline személyiségzavar 40 éves kor környékén kiég a betegből, helyreállnak az agy biológiai funkciói, és a személy lassan teljesen beilleszkedik a társadalomba, a 'mindennapi' emberek közé.

Azonban ezt nyilván rohadt nehéz karba tett kézzel kivárni. Megfelelő terapeuta kell hozzá, amit manapság nagyon nehéz találni, ha van is, szinte kizárólag magánpraxisban elérhető.

Mivel, ahogy néhány sorra fentebb írtam az agy nem megfelelő biológiai működéséről, szinte elengedhetetlen a gyógyszeres kezelés is (SSRI-k, szorongásoldók, hangulatstabilizálók), hogy ez a felborult agyi funkcionalitást kicsit helyrerázzák.

Nem egyszerű. Egyáltalán nem egyszerű. Viszont nem lehetetlen. Megfelelő elkötelezettség és kitartás mellett (illetve a fentebb említett tényezők meglétével) lehetséges majdnem teljes életet élni addig is, ameddig a betegség kiégésének ideje el nem érkezik.

Nem szándékoztam ugyan tovább foglalkozni a kérdéssel, de mivel kérdező privátban is megkeresett, legyen akarata szerint. Sajnos ma már nem fog sor kerülni rá, mert az estéimet a feleségemnek tartogatom. Mi nem nézünk TV-t, nem a telefont buzeráljuk, nem bújunk számítógép mögé, csak egymással szoktunk foglalkozni.

Annyit azonban hadd mondjak el még ma, hogy soha senkit nem pontozok le. Fel is ritkán, csak ha nagyon fején találta valaki a szöget, vagy ha én tettem fel az aktuális kérdést. Sok mindent el lehet rólam mondani, de az ilyen kicsinyes bosszú soha nem volt az én stílusom.

Szóval holnap. Addig szép estét!

Nem értem, mire fel volt ez a burkolt társadalomkritika a szavaidban, teljesen irrelevánsnak éreztem. Az, hogy te nem 'buzerálod' a telefont, semmi köze nem volt a kérdéshez, meg igazság szerint arra sem voltunk kíváncsiak, hogy miért nem tudod nekünk érdekes okfejtésed ecsetelni még ma este.

Nem igazán érdekel a pontozás egyébként, könnyű 76%-os értékelést szerezni egy olyan témakörben, ahol teljesen otthon vagy, de nem éri meg azt a 76%-ot lefelé építeni valahol, amihez egy cseppet sem bakkantasz.

A kérdező nem keresett fel privátban, ami szerintem jó, hogy megemlítésre került.

Mögé szerettél volna elbújni, hogy legyen valami mondvacsinált indok, hogy tovább feszegethesd a pszichiátriaellenes álláspontodat? Nem jó ez így. Menj szépen vissza ahhoz a témakörhöz, ahol a gasztroenterológiai kérdéseket tárgyalják, ott sokkal vevőbb az emberek a bélflórás dologra.