Borderline-ok! Ti mit kezdtek az identitászavarral?

Én most vagyok 25 éves (lány), többek között borderlineal is diagnosztizáltak. Nagyon sokáig küzdöttem ezzel az állandó identitászavarral, de már jobban vagyok. Szeretném leírni a történetemet, hogy lásd van remény!! :)

19 éves voltam, amikor először diagnosztizáltak ezzel. Nagyon sok vakvágány után (pszichiátriára küldtek, begyógyszereztek...) találtam rá arra az orvosra, aki igazán segített. Leállított minden gyógyszerről és kognitív sématerápiára jártam hozzá 2 évig. Ez után otthagytam a terápiát, mert anyagilag nagyon megterhelő volt, így nem tudtam folytatni. Azóta magamtól dolgozom a gyógyulásomon. Nem könnyű. Sokat tanulok a témával kapcsolatban és próbálom magamat megismerni. A folyamat része, hogy úgy tekintek már egy ideje önmagamra és az életre, mint egy utazásra. Monitorozom magamat, hogy milyen helyzetben hogyan reagálok. Nincsenek elvárásaim a személyiségemmel szemben, hanem felfedezni akarom azt, amilyen az adott pillanatban vagyok. Ha új hobbi, stílus kezd el érdekelni megpróbálom elfogadni, még ha szembe is megy az addigi elveimmel. Megpróbálok rájönni miért történik ez a változás, és próbálok nem az ellentétekkel foglalkozni, hanem azzal, hogy az új aktuális dolog miket rejteget a számomra:

Ha eddig bő gatyában jártam, pipáztam és rapet hallgattam, most pedig fonott hajjal, virágmintás pólóban járok és komolyzenét hallgatok, nem azt figyelem hogy mekkora a szakadék a két személyiség között. Hanem azt, hogy mindkettő ÉN vagyok és mindkettő bennem él. És ez számomra már nem frusztráló, hanem izgalmas, mert felfedezhetem a mindkét stílus adta örömöket.

Mindennek viszont az alapja az önszeretet. Mert ha állandóan szapulnám magamat, nem tudnám ennek az alapvetően negatív dolognak meglátni a pozitív oldalát. Minden nap gyakorlom azt, hogy kedvesen beszéljek magamhoz. Az első amit begyakoroltam: "Megérdemlem, hogy kedvesen beszéljek magamhoz" :) És azóta minden egyes napom egyre jobb. Ha rákérdeznek az identitásváltásaimra a válaszom, hogy sokszínű vagyok és ezt el is fogadják, sőt sokat dicsérik is ezt bennem, ami meglehetősen meglepett eleinte. Azóta én is ezt mondogatom magamnak: "Sokszínű vagyok. Kreatív vagyok." :) Persze nekem is vannak rossz napjaim, amikor úgy érzem, hogy szétszakadok, de fel tudok belőle állni, megtanultam megnyugtatni magamat, jóra használni a belső hangomat és megtanultam elfogadni magamat. Hosszú évek kemény munkájával, de már látom a fényt az alagút végén.

Sokáig úgy éltem, mintha egy bírósági tárgyalás lett volna minden napom. A belső hangom folyamatosan sorolta, hogy mik a bűneim. Ahogy az apám is tette a gyerekkoromban. Gyakorlatilag megengedtem, hogy egy olyan ember éljen a fejemben, aki folyamatosan bántalmazott. Aztán egy napon, amikor össze-vissza vagdostam magamat és teljesen elmagányosodottan, kiüresedetten, munka és barátok nélkül zokogtam a földön úgy döntöttem, hogy nem fogom magamat halála ítélni MÁSOK tettei miatt. A "bűneim", azok más emberek szidalmai, nem többek. Akármilyen is vagyok, mindenek előtt EMBER vagyok, és jogom van az emberhez méltó élethez. És attól a naptól kezdve egy új belső hang beszél a fejemben, aki motivál, aki pozitív, akivel jó együttműködni, nem pedig az apám a belső hangom, aki csak a hibáimat képes észrevenni. Lehet ennek így semmi értelme, hogy leírtam, de úgy éreztem ezt meg kell osztanom valakivel :$

Szóval ne add fel. Igen, lehet jobb! Viszont csakis te önmagadban tudod elérni, hogy jobb legyen.

Rengeteg erőt, kitartást kívánok Neked. És, hogy ne add fel! Ki lehet ebből jönni, lehet teljesebb életet élni és benned is meg van hozzá a képesség. Ne foszd meg magad a boldogságtól, mert Te is megérdemled. Nem számít, hogy mi történt a múltban, mert az már a múlt ne az alapján ítélkezz magad fölött. Élj a jelenben és szeresd önmagadat, még ha évek nehéz munkája is az, hogy ezt meg tudd tanulni. <3

"Ennek semmi köze a belfloramhoz utolsó.."

Azt te csak hiszed. Sajnos az orvosi protokollban erről nincsen szó, de minden idegi defektust és személyiségzavart bizonyos baktériumtörzs(-ek) kipusztulása okoz.

Ha akarod, privátban levezetem neked.

Ezt em tudom, kedves utolsó. Reméljük, a tudomány hamarosan erre is választ talál. Persze, ha te szenvedsz ebben a kórságban, ez téged nem fog érinteni, mert ennek az istennek az idejében még a fent jelzett tézisek sem válnak közkinccsé. Ennek okait megtalálod a Halálos bizalom c. könyvben. (Azt hiszem, letölthető.)

De ha megengedsz egy abszolút személyes véleményt, én valószínűnek tartom, hogy az okot a szénsavas üdítők (szénsav+foszforsav), valamint a chipsek (kristályos só) által elért hektikus kémhatásváltozásnak a bélflórára gyakorolt hirtelen hatásában fogják megtalálni.

Nos, azt, hogy te a nyúlfarknyi életedben mit hallottál, s mit nem, ne vedd alapul. Majd fogsz hallani ennél hihetetlenebb dogokat is, amelyek mégis igazak.

Amit a chipsről írtam, azt a kevert személyiségzavara írtam. A mentális betegségek meg természetes, hogy gyermekkorban is jelentkezhetnek, hiszen bélflóra akkor is van. Sőt, akkor a legérzékenyebb a nem megfelelő üzemanyagra.

De nem papolok neked. Te nyilván sokkal jobban tudsz mindent, mint az idősebbek.