Miért nem tudok normális emberként működni?

Teljesen életre alkalmatlannak érzem magam. Idáig még valahogy elszenvedtem, de úgy érzem, hogy most kezdek teljesen összeomlani, a jövőbe meg egyáltalán nem tudom elképzelni önmagam. Azt mondják az emberek, hogy "majd könnyebb lesz", hát én úgy érzem minden egyre nehezebb. Akármilyen sokáig is csinálom, eljutok arra a pontra, hogy innen már nem bírom tovább. Az egyetlen módszer a kibírásra a feladás. Az egész élet munka. Felkelni munka. Tanulni munka. Gyakorolni gitározni munka. Megnézni egy filmet munka. Aludni menni munka. Minden jó tompa, és minden rossz erős. Mindennek csak a végét várom, hogy érjen már véget, hogy ne kelljen semmit se csinálnom. De attól se lesz jobb. Bele fogom bukni a tanulmányaimat. Megint. Pedig a nehezén már túl vagyok. De ahogy mondtam, mégis csak nehezebb lett. Már annyira, hogy nem akarom. El akarok menekülni. Nem bírok normálisan odafigyelni az óráimra. Állandóan fáradt vagyok. Úgy érzem, már elfelejtettem, milyen érzés nem fáradtnak lenni. Állandóan elvesztem a fonalat. Nem bírok normálisan tanulni, mert pár perc után már szünet kell, mert nem bírom tovább. De muszáj mert a kudarctól meg tönkremegyek.

Nem értem, hogy hogyan képesek az emberek normális életet élni. Nekik minden olyan könnyen megy, mindenre van idejük, nekik minden természetes.

Nem bírok normálisan kommunikálni sem. Miért nem bírok a szemükbe nézni? Már egy évtizede gyakorlom és még mindig egy rakás erőfeszítés kell hozzá, és nem tudom sokáig fenntartani. Miért néz le egy csomó ember egyszerűen az első pillanattól kezdve? Miközben mindenki mással teljesen normálisak. Mintha ösztönösen éreznék, hogy én gyenge vagyok, így nekem kell adni a rosszat, amit senki másnak nem adnának. Amikor meg nem érzem ezt, akkor én fogok mondani akaratlanul valami rosszat, ami aztán egész életemre nyomot fog hagyni az emlékezetemben.

Egyedül vagyok. Senkitől nem tudok segítséget kérni. Senkit nem akarok a bajaimmal zavarni. A gondolat, hogy én mást zavarjak, mást hátráltassak, másnak rosszat okozzak, rosszul vagyok már a gondolattól. Nincsenek barátaim, de igazából egyedül akarok lenni, bezárva egy szobába örökre, egyedül, minden gond nélkül.