Hogy lehet valakitől elszakadni érzelmileg? Nem megutálni, csupán normális emberként kezelni.

Lehetséges egyáltalán, hogy egy emberre, akit valaha tiszta szívemből szerettem és imádtam, úgy tekintsek mint bármely más hétköznapi lányra? Borzasztóan beleestem két éve, de nem alakult ki semmi annak ellenére sem, hogy kölcsönös volt a vonzalom. Egyszerűen nem lehettünk egymáséi. Kész. Nagyon össze voltam törve, és erős hajlamok keletkeztek bennem azért, hogy végetvessek mindennek amit 18 éve anyától és apától megkaptam. De nem csináltam semmi hülyeséget szerencsére, még ha nagyon sokszor a határon is táncoltam. Aztán visszazökkentem a rendes mindennapokba, látszólag teljesen rendben voltam. De csak látszólag. Lelkileg még mindig egy érzelmi roncs voltam, és folyamatosan csak rá tudtam gondolni. Reggel ő volt az első gondolatom, este úgy feküdtem le, hogy rá gondoltam. Egész nap rajta kattogott az agyam. Egyszerűen semmilyen más lányt nem voltam hajlandó észrevenni, nem is igazán vonzódtam senki máshoz, lehetett ő akármennyire szép vagy csinos. Pedig viszonylag sok lánynak felkeltettem az érdeklődését, de még a kommunikációig sem akartam velük eljutni. Pedig ki tudja, lehet találkoztam volna olyannal, akivel ugyan olyan jól kijöttem volna, és már rég túl lennék mindenen... :( De nem. Én befásült degenerált módon "csak ő". A saját hozzáállásommal és gondolataimmal annyira meghülyítettem magam, hogy az egész átalakült egy beteges rajongássá. És most semmilyen perverziót ne vigyünk bele, nem vagyok az a fajta. Szimplán érzelmileg a rabja lettem, és egyszerűen képtelen vagyok szabadulni. Pedig már próbálkoztam, nem is egyszer. Elmentem, ismerkedtem. Megpróbáltam kialakítani egy párkapcsolatot de hiába. Érzelmek nélkül képtelen voltam ezt fenttartani, amit nyílván a másik lány is érzett, így hamar vége is lett. Ez az állapot már rohadtul nem normális, ezt elismerem. Máig, több száz napon keresztül csak egy kicseszett emberre gondolni egész álló nap... Folyamatos szorongás idegeskedés. Mintha egy kis súly lenne kötve a szívemre, és folyamatosan húzná azt. Beteges. Az életemből sem tudom kizárni, mert vagyok olyan "szerencsés" helyzetben, hogy hetente 2x-3x mindenféle képpen találkozunk akaratunkon kívűl is. És sajnos jóban vagyunk. Viccelődünk beszélgetünk. Aztán mindig, mikor elköszönünk, egy kicsit megzuhanok, és borzasztóan elkezd hiányozni. Majd, megint találkozunk, boldog vagyok (már amennyire tudok), és megint kezdődik minden előröl.

Nem tudom, hogy volt-e már bárki itt hasonló helyzetben, de nagyon szívesen meghallgatnék egy-két tanácsot, véleményt. Bármilyen GODDAMN érző emberi lény hozzászólását várom akár privátban is. És igen millió ilyen "hogy felejtsem el?" kérdés van az oldalon, és tudom, hogy amit kéne tennem az az, hogy kizárom őt az életeből, és nyitok más felé, de amikor már sokadjára sem sikerül akkor egy kicsit elmegy ez élettől a kedvem. A szó szoros értelmében :(

18F